Közélet

Kiválóságait ünnepelte Szeged + FOTÓK

Kiválóságait ünnepelte Szeged + FOTÓK

2014. május 23., péntek
Kiválóságait ünnepelte Szeged + FOTÓK
SZS20140523_szeged_napja_unnepi_kozgyules_065

„Köszönetet kell mondani mindazoknak, akiknek lelkéből leledzik mindaz, amit szegediségnek nevezünk” – fogalmazott Botka László polgármester az ünnepi közgyűlésen, ahol Trogmayer Ottó vehette át a díszpolgári címet.

295 évvel ezelőtt Szeged a szabad királyi városok sorába emelkedett, ami

Botka László

polgármester szerint a mai napig határozza a települést. „A szegediség szabadság és polgári lét, önállóság és felelősség. Szabadság, mely szárnyakat ad és felelősség, mely korlátokat szab. Ez a cél, amiért a szegediek képesek a történelem folyamán bármikor a legkitartóbban, a legelszántabban küzdeni, ez az, ami mindig egységbe forrasztja a sok-sok különféle akaratot” – fogalmazott a városvezető. Hozzátette, 1719-ben Szeged nagy csatát nyert, ezt ünnepli évről-évre a város májusban. „A szabadság 300 éves oklevelének árnyéka messzire nyúlik. A sokszínű szabadság igénye, az önálló döntés képessége és felelőssége mindmáig olyan fundamentum, melyre építkezni tudunk, mely sikereink záloga” – jelentette ki az MSZP-s polgármester.

Botka megerősítette, ősszel újra indul a polgármesteri székért

Hazánk európai uniós csatlakozásáról is szólt, s úgy fogalmazott, tágabb hazánkba, Európába érkeztünk meg tíz évvel ezelőtt. Szeged 300 milliárd forint uniós forráshoz jutott az elmúlt évtizedben, ami messze a legmagasabb megítélt összeg a hazai nagyvárosok között. Ismertette, hogy két autópálya épült ez idő alatt, megújultak panellakások, megszépültek a város közterei és a tömegközlekedést is fejlesztették. Ezen felül milliárdokat fordított a város oktatási és kulturális intézményeire, hamarosan megnyílik az új klinikai tömb, zajlik a partfal-rekonstrukció és az ELI lézeres kutatóközpont beruházása is elkezdődött, amit Botka az uniós beruházások zászlóshajójának nevezett. „Ez mindannyiunk közös sikere, ami nem magától termett. Ott van benne a 295 esztendős okirat hosszúra nyúlt árnyéka, a szabadság sokszínű közösségteremtő ereje” – hangsúlyozta Botka László. Beszédében kitért arra is, hogy a most kezdődött hét éves uniós költségvetési ciklusban is van mit építeni a szegedieknek, így például Tisza-hidat, fedett uszodát és élhetőbb környezetet is kell teremteni.

SZS20140523_szeged_napja_unnepi_kozgyules_028

Az ünnepségen Botka a legfontosabb kihívásnak, a legszebb hivatásnak nevezte a szegediek szolgálatát, és bejelentette, hogy ősszel indul a polgármesterségért. „Ezt a szolgálatot addig kívánom folytatni, amíg önök megtisztelnek azzal, hogy megbíznak bennem. A feladatra készen állok, indulok az őszi választáson” – jelentette ki a városvezető. A várost közösségnek nevezte, ahol a kiemelkedőt megbecsülni szép kötelesség, s úgy fogalmazott, köszönetet kell mondani mindazoknak, akiknek lelkéből leledzik mindaz, amit szegediségnek nevezünk. 2014-ben Szeged város díszpolgára

Trogmayer Ottó

régész, nyugalmazott múzeumigazgató lett. A régészprofesszor megkapta már a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét és a Széchenyi-díjat is, míg legutóbb, tavaly ősszel az International Panorama Council (IPC), azaz a

Nemzetközi Körkép Bizottság aranytűjét vehette át

a szervezet létrehozásában és munkájában végzett tevékenységéért. Trogmayer Ottó idén ünnepli nyolcvanadik születésnapját, 1970-től az ópusztaszeri ásatásokat irányította, és az ő vezetésével valósult meg az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark, ahol a Feszty-körkép található. Információink szerint a közgyűlés minden pártja támogatja a kitüntetését. A város Pro Urbe díját

Dudits Dénes

akadémikus és

Török Attiláné Pusztai Éva

1956-os forradalmár, nyugalmazott egyetemi docens vehette át az ünnepségen. A Szeged Nemzetközi Kapcsolataiért díjat

Ványai Éva

, a Szeged Kistérségi Többcélú Társaság Egyesített Szociális Intézményének főigazgatója és

Nagy Katalin

professzor, a szegedi fogorvoskar dékánja kapta idén. Szegedért Emlékéremmel tüntették ki

Wittmann Tibor

belgyógyászprofesszort,

Gaskó Béla

muzeológust,

Simon Ferenc

festőművészt,

Alföldi Istvánt

, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság vezetőjét és

Szalai József

nyugalmazott iskolaigazgatót.

Gyimesi: Szegednek össze kell fognia a kormányzattal

SZS20140523_szeged_napja_unnepi_kozgyules_019

"Szeged napja a város legfontosabb ünnepe, és idén is olyan szerencsés helyzetben voltunk, hogy nem volt nehéz választani azok közül a kiváló polgárok közül, akiknek többek között az is köszönhető, hogy a város ott tart ma, ahol tart. Büszkeségeinknek kijár egy ilyen – már három évtizedes hagyományokra visszatekintő - ünnepi alkalom, hogy megköszönjük nekik, amit a városért tettek és bízunk benne, hogy áldásos tevékenységüket még hosszú évekig folytathatják" - mondta el a SZEGEDma.hu-nak Gyimesi László tanácsnok. "Nekünk szegedieknek hagyományunkban fókuszpont a nagy árvíz, hiszen az utána következő újjáépítés adta meg városunk építészetének az Európa nagyvárosaihoz hasonló jelleget. Ez a történelmi esemény bizonyság arra is, hogy csak akkor indult a fejlődés irányába Szeged, ha egységben gondolkodott, és ha összefogott az adott kormányzattal" - tette hozzá a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője.

A DK gratulál Szeged Város díjazottjainak

A Demokratikus Koalíció gratulál Szeged Város díjazottjainak, és kiáll Botka László városépítő politikája mellett - áll a párt szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. A Demokratikus Koalíció meleg szívvel gratulál Szeged Város díjazottjainak, köszönjük, hogy munkájukkal városunk hírnevét öregbítették, kívánunk nekik nagyon jó egészséget és sok sikert a továbbiakban. Botka László ünnepi beszédében kiemelte, hogy az elmúlt években Szeged, Európa legsikeresebb városa lett, mintegy 300 milliárd forint EU-s fejlesztés érkezett a városba. A Demokratikus Koalíció kiáll Botka László városépítő politikája mellett és ezúton köszöni meg a

Gyurcsány Ferenc

vezette baloldali kormányoknak azokat a forrásokat, melyek Szegedre és térségébe érkeztek ebben a pénzügyi ciklusban. A Demokratikus Koalíció hisz Európában, hisz az Európai Unióban, és olyan képviselőket kíván küldeni Brüsszelbe, akik ezt a fejlesztéspolitikát kívánják folytatni a továbbiakban is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.