Közélet

Az innováció a térség fejlődésének kulcsa + FOTÓK

Az innováció a térség fejlődésének kulcsa + FOTÓK

2014. május 30., péntek
Az innováció a térség fejlődésének kulcsa + FOTÓK
konferencia06_gs

Milyen lehetőségek rejlenek a régióban, hogyan lehet az innovációban élen járó Szegedi Tudományegyetem és a gazdasági szereplők munkájának összehangolása? Az intelligens szakosodás témakörében tartottak szakmai fórumot Szegeden.

Csongrád megye klaszterei és gazdasági szereplői gyűltek össze csütörtök délelőtt a szegedi kamarai székház épületében, hogy szakmai fórum keretén belül vitassák meg az intelligens szakosodásban rejlő aktuális lehetőségeket. A fórum szerepe, hogy az előadások láncolatával reflektorfénybe helyezze a már többször elfelejtett élelmiszer-gazdaságot, és közös erővel határozza meg, igazolja annak technológiai, tudományos, üzleti, piaci, társadalmi kiaknázhatóságát a Dél-alföldi régió fejlődése tekintetében, valamint feltárja a legsürgősebb teendőket országos és helyi szinten. A rendezvényt

Nemesi Pál

, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke nyitotta meg, aki köszöntőjében hangsúlyozta: a kamara egyik kiemelt stratégiai célja a gazdaságfejlesztéssel kapcsolatos kutatások támogatása, a KKV-szektor fejlesztési lehetőségeinek a felmérése, illetve a vállalkozási igények feltérképezése. "Az innováció kérdésének rendkívül fontos szerepe van a régió gazdasági fejlődésében, a Szegedi Tudományegyetemben lévő tudásbázis alkalmazása a gazdasági előnyök kiaknázásáért kulcskérdés. Fő célként tűztük ki, hogy a jövőben ennek segítségével érhessünk el eredményeket" - mondta el Nemesi Pál.

Nikodémus Antal

, a Nemzetgazdasági Minisztérium Innovációs és K+F Főosztály főosztályvezetője hangsúlyozta: a fejlesztéspolitikának ki kell nőnie, hogy a most még elengedhetetlennek számító, EU-s forrásokra támaszkodjon. Ennek egyik alapfeltétele lehet a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Innovációs Hivatal által tavaly kidolgozott Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégia (S3), melynek célja a tudásalapú fejlődés biztosítása a térségben rejlő versenyelőnyök és potenciális fejlődési lehetőségek kihasználásával. A 2014-2020 közötti időszak fordulópontot jelent majd Európában, és az unió jövőjének sikeréhez nagymértékben hozzájárulnak a jól kidolgozott S3 stratégiák. Az ország egyik legerősebb egyeteme, az SZTE az innováció melegágya, emellett a hamarosan épülő ELI lézerkutató is óriási lehetőségekkel bír, az ipar és a tudomány képviselőinek összehozása pedig kulcsfontosságú a régió sikerességének szempontjából. A fórumon felszólalt még

Keszthelyi-Szabó Gábor

, az SZTE Mérnöki Karának dékánja, aki az élelmiszer-ipari és agrár innovációs tevékenységekről beszélt.

Süth Miklós

, a Fornetti Kft. stratégiai igazgatója egészségtudatos és funkcionális élelmiszerek fejlesztéséről tartott előadást,

Joó Imre

, a Pharmacoidea Kft. üzemvezetője emellett a kvantumkémia felejthetetlen ízei, avagy a biotechnológia a funkcionális élelmiszer-fejlesztés szolgálatában.

Ács Péterné

, Szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. laborvezetője a legújabb agrár és élelmiszer-ipari innovációkról értekezett, míg

Ábrahám Csaba

, a Food Analytica Kft. Dél-Alföldi Regionális Élelmiszerlánc-biztonsági Klaszter (DARÉB) ügyvezetője a klaszter eredményeit mérlegelte.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.