Szórakozás

Kö7 - Középiskolások Hete az Ifjúsági Házban

Kö7 - Középiskolások Hete az Ifjúsági Házban

2014. március 28., péntek
Kö7 - Középiskolások Hete az Ifjúsági Házban
ko7plakat2

A Szegedi Ifjúsági Ház egy teljes héten át a középiskolások bázisává válik. A régi hagyományokat újjáélesztő rendezvénysorozat célja, hogy megszólítsa és aktivizálja a szegedi fiatalokat, főként a középiskolás korosztályt, és közös alkotásra, szabadidő kulturált eltöltésére kínáljon teret és lehetőséget a számukra.

A KÖ7-en a fiatalok elkészítenek egy installációt is Szeged városáról. Az „Építmény” névre keresztelt közösségi alkotás egyben kiállító térként is funkcionál, ahol bemutatásra kerülnek különböző Szegedhez kötődő képzőművészeti munkák a hét folyamán. Minden nap más és más művészeti ágak kerülnek fókuszpontba. Hétfőn az építészet, a film, a fotózás, és a számítógépes grafika a téma, kedden a képző- és iparművészet, szerdán az irodalom, míg csütörtökön a színjátszásé és a táncé, pénteken pedig a zenéé a főszerep. A közös alkotómunka mellett egyéb értékes programokat is kínál a D2 szervezői csapata, minden nap változatos műhelytevékenységekben és a D2 interaktív klubfoglalkozásain vehetnek részt az Ifjúsági Házba ellátogató vendégek. http://www.youtube.com/watch?v=fUNqG2tGshA Színesíti az eseményeket, hogy neves művészek, előadók, intézményvezetők is csatlakoztak a kezdeményezéshez, és bevonják munkájuk titkaiba az ifjúságot. A helyi fiatal alkotók és fellépők pedig bemutatkozhatnak az Ifjúsági Ház színpadain. Az eseménysorozatot szombat délután a Belvárosi Mozi Balázs Béla termében valamint az IH – D2 Ifjúsági Fejlesztő- és Médiaközpontban koncertekkel zárjuk, ahol a fellépők, kiállítók, résztvevők, segítők és szervezők összegzik a hét eseményeit. A rendezvény

minden programja

ingyenesen látogatható! http://www.youtube.com/watch?v=sfDeDOodmQo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.