Közélet

Csongrád megyei rendőröket oktatnak az új büntető törvénykönyvről

Csongrád megyei rendőröket oktatnak az új büntető törvénykönyvről

2014. március 3., hétfő
Csongrád megyei rendőröket oktatnak az új büntető törvénykönyvről
itelotabla_alairas01_gs

A rendőr-főkapitányság bűnügyi szakterületén dolgozóknak elméleti és gyakorlati képzést tartanak az új Btk.-ról. Erről írt alá együttműködési megállapodást az ítélőtábla, a főügyészség, a törvényszék, a jogi kar és a rendőrség.

Harangozó Attila

, a Szegedi Ítélőtábla elnöke az együttműködés aláírásakor hangsúlyozta, kezdeményezni fogja az Országi Bírósági Hivatal elnökénél,

Handó Tündénél

, hogy a jól működő Csongrád megyei gyakorlatot más bíróságok is vegyék át. A megállapodás keretében a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C törvény elméleti és gyakorlati kérdései című oktatási programban fognak együttműködni. A bírósági, ügyészségi és egyetemi szakemberek a rendőr-főkapitányság bűnügyi szakterületein dolgozók munkáját fogják segíteni az új Btk.-val kapcsolatos, meghatározott tematika szerint felépített előadássorozat keretében. Az együttműködési megállapodást aláíró

Tárkány-Szűcs Babett

a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitánysággal való jó szakmai kapcsolatról beszélt. A Szegedi Törvényszék elnöke elmondta, tavaly szabálysértéssel kapcsolatos konferenciát rendeztek, kerekasztal beszélgetést rendeztek a sajtószóvivőknek, míg a törvényszék munkatársai a CSMRFK Robotzsaru programját ismerhették meg az elmúlt időszakban. „Lehetőség lesz arra is, hogy azokat a gyakorlati tapasztalatokat, amellyel a nyomozóhatóság tagjai szembesülnek a munkájuk során, ismertessék a bírósággal” – fogalmazott.

itelotabla_alairas03_gs

A jelenlegi közös munkával kapcsolatban a jogi kar dékánja,

Hajdú József

elmondta, bírák és ügyészek oktatnak a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, míg a hallgatók gyakorlati program keretében ismerhetik meg a rendőrségen és a bíróságokon zajló munkát. Ezzel kapcsolatban az SZTE ÁJTK dékánja hangsúlyozta, ez több hetes, akár egy szemesztert is felölelő gyakorlat, vagyis jelenleg is élő a kapcsolat a rendőrséggel és a bírósággal. „Szeretnénk jó diákok lenni” – ezt már

Lukács János

dandártábornok, a CSMRFK főkapitánya mondta. Ahogy fogalmazott, a képzés Csongrád megye minden polgárának az érdekét szolgálja, hiszen a folyamatosan változó jogszabályi környezethez kell igazodniuk munkájuk során, így elengedhetetlen, hogy a rendőrök naprakészek legyenek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.