Sport

Téli olimpia: Miklós Edit történelmi sikere Szocsiban (FRISSÍTVE!)

Téli olimpia: Miklós Edit történelmi sikere Szocsiban (FRISSÍTVE!)

2014. február 12., szerda
Téli olimpia: Miklós Edit történelmi sikere Szocsiban (FRISSÍTVE!)
Szocsi2014 - Alpesi sí

Miklós Edit nagyszerű teljesítménnyel, minden idők legjobb magyar alpesi sí eredményét elérve a hetedik helyen végzett lesiklásban a szocsi téli olimpia szerdai versenynapján. Berecz Anna 35. lett.

Miklós Edit: bebizonyítottam, hogy nem a levegőbe beszéltem

Bár Miklós Edit pontszerző helyet tűzött ki magának célként a szocsi téli olimpia szerdai női lesikló számában, úgy vélte, nem szabad elégedetlennek lennie azzal, hogy végül hetedikként egy pozícióval lemaradt erről, mert így is bebizonyította, nem a levegőbe beszélt. "Amikor a célba érkezéskor megláttam, hogy hatodik helyen állok, arra gondoltam, megcsináltam" - mondta a futamot követően a csíkszeredai születésű versenyző, aki hozzátette, az sem bántotta, amikor rögtön utána megelőzte őt a norvég Lotte Smiseth Sejersted. "Nem szabad emiatt elégedetlennek lenni, mert ez így is jó, a célom teljesült, mindenkinek bebizonyítottam, hogy nem a levegőbe beszéltem." Arra a kérdésre, hogy mi a titka a mostani kiváló szereplésének, úgy válaszolt, a rengeteg munka, a síszövetség támogatása és a kitartás. Miklós Edit hétfőn szuperkombinációban lett 16., ami akkor minden idők legjobb magyar ötkarikás eredménye volt az alpesi sízők között, s most ezt sikerült jócskán túlszárnyalnia. "A pálya első felén rontottam, nem jó íven síeltem, de amikor az igazán meredek részre értem, ott mindent beleadtam, a pálya alsó szakaszán pedig éreztem, hogy gyors vagyok" - idézte fel futamát a 25 éves versenyző, akinek a jelenlegi világkupaszezonban a 12. hely volt a legjobbja. - "Nem zavart meg a fenti hibám, mert rajttól célig harcolni kell, ugyanis mindenki hibázik, senki nem tud tökéletes pályát menni." Az MTK versenyzője kifejtette, Stark Márton tökéletes léceket biztosított számára, nagyszerűen sikerült a vaxolás. Mostani sikeréhez pedig még az kellett, hogy kockáztatott, s végig a határon síelt. Arra a kérdésre, hogy a vk-szezonban eddig miért nem sikerült ennyire jó helyezést elérnie, azt válaszolta, ő az olimpiára készült, mert aki itt rajthoz áll, az aranyért indul harcba. "Nem néztem a verseny első felét, csak magamra koncentráltam, így nem befolyásolt, hogy sokan az esélyesek közül kiestek. Azért kockáztattam, mert tudtam, hogy most van esélyem az igazán jó eredményre. Remélem, ez az igazi karrierem kezdete!" - mondta Miklós Edit, aki Vancouverben - még román színekben - kiesett lesiklásban, ráadásul meg is sérült, így a folytatásban ott már nem állt rajthoz. A magyar állampolgárságot éppen a legutóbbi olimpia után, 2010 októberében megkapó alpesi síző szombaton még szuper-óriásműlesiklásban, majd jövő hét kedden óriás-műlesiklásban indul. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, előbbi számban érhet el jó eredményt, főleg most, hogy már nincs veszítenivalója. Azt ígérte, ott is mindent belead. "Én akkor hittem el, hogy megcsinálhatja az általa kitűzött célt, a hatba kerülést, amikor a szuperkombináció lesikló részében a pályának volt olyan szakasza, ahol ő volt a leggyorsabb. Neki most minden összejött. Meghatott a sikere, nagyon örülök neki" - mondta a szám másik magyar indulója, a végül 35. Berecz Anna, aki hozzátette, Miklós Editről tudta, hogy "fejben nagyon ott van", s ezt most ismét bebizonyította. Miklós Edit hetedik helye eddig a magyar csapat legjobb eredménye a szocsi játékokon.

Szocsi2014 - Alpesi sí

Történelmi első hely, történelmi magyar eredmény!

A csíkszeredai

Miklós Edit

- aki hétfőn 16. lett szuperkombinációban - 25.-ként vághatott neki a távnak, a szokatlan meleg idő az elsők között indulóknak kedvezett. A három éve magyar színekben versenyző, erdélyi születésű síző ennek ellenére kiválóan siklott a pályán, s 1:42.28 másodperces eredménnyel zárt. Ezzel néhány percig az olimpia pontszerző hatodik helyen állt - az őt követő norvég Lotte Smiseth Sejersted azonban megelőzte. A szám történelmi sikerrel zárult, ugyanis az ötkarikás játékok alpesi sí küzdelmei során először alakult ki holtverseny az élen: a két aranyérem a szlovén Tina Maze és a svájci Dominique Gisin nyakába került. A szlovén és a svájci versenyző 71 századmásodperccel volt gyorsabb Miklós Editnél, aki megelőzte többek között a hétfői kombináció dobogósait, a német Maria Höfl-Riesch-t, az osztrák Nicole Hospot és az amerikai Julia Mancusót, valamint a szám 2011-es világbajnokát, a szintén osztrák Elisabeth Görglt. A 30 éves Maze négy évvel ezelőtt Vancouverben - ahol a megnyitóünnepségen hazája zászlaját vihette - óriás-műlesiklásban és szuperóriás-műlesiklásban is ezüstérmet szerzett, ugyanakkor lesiklásban csak a 18. lett. A háromszoros vb-második 22 éves Gut pályafutása első nagy olimpiai sikerét érte el.

Alpesi sí, női lesiklás, olimpiai bajnok:

Tina Maze (Szlovénia) és Dominique Gisin (Svájc) 1.41.57 3. Lara Gut (svájci) 0.10 mp hátrány ...7. Miklós Edit 0.71 mp hátrány ...35. Berecz Anna 9.40 mp hátrány

Miklós Edit pontszerzésben bízik

Miklós Editnek az a célkitűzése, hogy pontszerző helyen végezzen női lesiklásban a szocsi téli olimpia szerdai versenynapján. "Akkor leszek elégedett, ha a legjobb hatban végzek" - jelentette ki a csíkszeredai születésű síző, aki hétfőn 16. lett szuperkombinációban, ezzel pedig minden idők legjobb magyar eredményét érte el a sportágban az ötkarikás játékokat tekintve. A 25 éves lesiklóspecialista szerint a lécei gyorsak, és a pálya tetszik neki. Ahogy fogalmazott, edzéseken kifejezetten jól ment neki a meredek, technikásabb szakasz, míg a szuperkombinációban éppen a lankás alsó rész sikerült számára kiválóan, így már "csak" össze kell raknia a kettőt, hogy igazán jó futamot produkáljon. A szám másik magyar indulója, a szuperkombinációban 21. Berecz Anna nem vár magától kiemelkedő teljesítményt, mivel saját bevallása szerint az elmúlt évben szinte egyáltalán nem tudott a leggyorsabb számra készülni. A szám egyértelmű esélyesének nehéz lenne kikiáltani bárkit is, mert nagyon kiegyensúlyozott a mezőny. Hétfőn Vancouver ezüstérmese, az amerikai Julia Mancuso volt a leggyorsabb a lesikló részben, de az ő sikere mégis meglepő lenne, mivel a világkupa-sorozatban sokkal jobban szerepelt nála a szuperkombináció aranyérmese, a német Maria Höfl-Riesch, a liechtensteini Tina Weirather, a svájci Marianne Kaufmann-Abderhalden, az osztrák Anna Fenninger és a szlovén Tina Maze is, de ebben a szezonban szintén nyert már vk-futamot ebben a szakágban a svájci Lara Gut és az osztrák Elisabeth Görgl. A szerdai napon megkezdődik a férfi jégkorongtorna, a két nyitómeccs közül a cseh-svéd összecsapás igazi rangadónak számít. A női lesikláson kívül további öt számban avatnak bajnokot szerdán: szánkóban a férfi ketteseknél, műkorcsolyában a párosoknál, gyorskorcsolyában férfi 1000 méteren, északi összetettben a normálsáncos viadalon, a hódeszkásoknál pedig női félcsőben.

A szerdai program:

alpesi sí (1):

NŐI LESIKLÁS (Berecz Anna, Miklós Edit) 8.00

curling:

férfi selejtező: Dánia-Egyesült Államok, Norvégia-Németország, Kína-Svájc 6.00 női selejtező: Japán-Oroszország, Egyesült Államok-Kína, Koreai Köztársaság-Svédország, Kanada - Nagy-Britannia 11.00 férfi selejtező: Németország-Kína, Svájc - Nagy-Britannia, Oroszország-Kanada, Dánia-Svédország 16.00

északi összetett (1):

EGYÉNI NORMÁLSÁNC 10.30, 10 KM-ES SÍFUTÁS 13.30

gyorskorcsolya (1):

FÉRFI 1000 M 15.00

hódeszka (1):

női félcső selejtező 11.00 női félcső elődöntő 16.00 NŐI FÉLCSŐ DÖNTŐ 18.30

jégkorong:

A csoport (nők), 3. forduló: Svájc-Finnország 9.00, Kanada-Egyesült Államok 13.30 C csoport (férfiak), 1. forduló: Csehország-Svédország 18.00, Lettország-Svájc 18.00

műkorcsolya (1):

PÁROS KŰR 16.45

szánkó (1):

FÉRFI KETTES 1. ÉS 2. FUTAM 15.15, 16.45

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.