Sport

Labdarúgás: Felcsúton vendégeskedett a HFC

Labdarúgás: Felcsúton vendégeskedett a HFC

2014. február 15., szombat
Labdarúgás: Felcsúton vendégeskedett a HFC

Három utánpótláscsapata mellett a HFC felnőttgárdája is a Puskás Akadémián töltötte a szombati napot. A vásárhelyiek U-15-ös, U-17-es és U-19-es csapatai az akadémia egyaránt az I. osztályba szereplő, egy évvel fiatalabb korosztályaival mérkőztek, míg a felnőttek ellenfele a szintén I. osztályú U-21-es gárdája volt.

A lejátszott négy mérkőzés azt bizonyította, hogy az ideális körülmények között dolgozó, jelentős szakmai tapasztalattal rendelkező edzői teamek által irányított és az ország minden tájáról kiválasztásra került felcsúti fiatalok lényegesen előrébb tartanak vásárhelyi ellenfeleiknél, de összességében a HFC csapatai - a 19 évesek kivételével - tisztességgel helytálltak és számukra az élmény mellett minden bizonnyal a jövőben jól felhasználható tapasztalatokat is eredményezett ez a túra.

Eredmények:

Puskás Akadémia U-14 - Hódmezővásárhelyi FC U-15 3-1 ( 2-1 )

A HFC gólját Dömötör Krisztián lőtte.

Puskás Akadémia U-16 - Hódmezővásárhelyi FC U-17 7-4 ( 5-3 )

A HFC gólszerzői: Szűcs Richárd (2), Hauk Martin és Kis Gábor.

Puskás Akadémia U-18 - Hódmezővásárhelyi FC U-19 8-0 ( 3-0 )

Puskás Akadémia U-21 - Hódmezővásárhelyi FC 4-1 (2-0) HFC:

Vasas - Jesenszki, Antal, Grósz, Marton - Kökény - Nagy A., Huszka, Konc A. - Hatvani, Bernát. Csere: Nagyistván (kapus), Tóth J., Keller Z., Szabó M., Rácz D. Vezetőedző: Dezső Ferenc. A HFC gólját Rácz Dezső lőtte. Dezső Ferenc:

"A találkozó jól illeszkedett a felkészülésünkbe, hiszen jó pályán, jó csapattal játszottunk. A szerdai játékunkhoz képest szervezettségben és fegyelmezettségben is előre léptünk, de egyéni hibáinkat könyörtelenül kihasználták az akadémia fiataljai."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.