Közélet

Hallássérült szegedi fiatalok a parlamentben + FOTÓK

Hallássérült szegedi fiatalok a parlamentben + FOTÓK

2014. február 5., szerda
Hallássérült szegedi fiatalok a parlamentben + FOTÓK
parlament01_gs

A Klúg Péter iskola diákjai is bekukkantottak a parlament tavaszi ülésszakának nyitónapjára. A kormányhivatal meghívására a fővárosba látogató gyerekek a Csodák Palotájában is jártak Weisz Fannival.

„A parlament programjai is érdekesek voltak a gyerekeknek, de természetesen nem annyira a napirend előtti felszólalások, inkább maga az épület, a Szent Korona volt lenyűgöző számukra és a díszőrségváltás” – nyilatkozta portálunknak

Horváth Norbert

tagintézmény-vezető. Megjegyezte, tanulságos volt számukra már maga a beléptetés is, sok gyermek még sosem járt a parlamentben, így voltak, akiket meglepett, hogy mindenkit ellenőriztek. A tavaszi ülésszakának nyitónapján –

ahonnan a SZEGEDma.hu élőben jelentkezett

– a Klúg Péter iskola huszonkét hallássérült diákját

B. Nagy László

kormánymegbízott és

Bohács Zsolt

országgyűlési képviselő fogadta, és egy-egy süteménnyel is megvendégelték a fiatalokat.

Weisz Fanni

szépségkirálynő is csatlakozott a szegedi csapathoz, a hallássérült modellt jól ismerik a Klúg-iskola diákjai, több rendezvényükön részt vett, fontos számára, hogy a hallássérültek egymással is jó kapcsolatot ápoljanak. Horváth Norbert szerint közéleti szerepvállalásával hozzájárul ahhoz, hogy elfogadja és megismerje a társadalom a hallássérültek világát. „Fanni ismeri és szereti a gyerekeket, foglalkozik problémájukkal, ő nem egy médiaszemélyiség az iskolánk diákjai számára, hanem egy társ” – tette hozzá. Weisz Fannit pár évvel ezelőtt az iskola igazgatója hívta meg az intézménybe, s azóta nagyon jó kapcsolatot alakított ki a gyerekekkel. "Imádom a gyerekeket. Tele vannak életkedvvel, és nyitottak minden újra. A kapcsolatunk azért lett ilyen szoros, mert Horváth Norbert igazgató úr nagyon sokat tesz azért, hogy a gyermekek mindent megkapjanak az iskolától, ami csak lehetséges. Példaértékű, ahogy erőfeszítéseket tesz, hogy az iskola pedagógusai megtanulják a jelnyelvet, hogy akadálymentes lehessen köztük és a siket diákok közt a kommunikáció" - fogalmazott a szépségkirálynő. Hozzátette, a Csend Hangja Klaszter alapító tagjaként előadást tartott Törökbálinton, melyen fellépett a Klúg-iskola Gondolat-jel csoportja is, hogy a befolyt adományból az iskolában tanító pedagógusok jelnyelvi képzésének egy részét finanszírozni tudják. "Nagyon fontosnak tartom olyan intézmény segítését, ahol ilyen pozitív hozzáállású a vezetés, és ennyire szem előtt tartja a gyermekek érdekeit. Megpróbálnak megtenni mindent annak érdekében,hogy személyre szabottan fejlesszék a gyermekeket" - részletezte Fanni. Horváth Norbert elmondta, a Csodák Palotájában minden játékot és kísérletet kipróbáltak. „Örülök, hogy a kormányhivatal munkatársaival vehettünk részt a programokon, nekünk fontosak a külső kapcsolatok, hogy minél többen értsék, hogy milyenek a mi gyerekeink, tudják, ők is hús-vér fiatalok, tele pozitív tulajdonságokkal. A hivatali dolgozók munkájuk során is találkozhatnak velük, ezért fontos, hogy lássák, a mi gyerekeink pont olyanok, mint azok, akik halló emberként élik mindennapjaikat” – fogalmazott a tagintézmény-vezető. A gyerekeket a Csongrád Megyei Kormányhivatal munkatársai sorsolták ki azok közül, akik tavaly novemberben a Hivatalok Napján ellátogattak hozzájuk. Ezzel az utazással szerették volna meghálálni nekik a rendezvényükön való szereplést. A Klúg-iskola jelelő csoportja számos rendezvényen fellép, a legszorgalmasabb diákokat ajándékozták meg a budapesti kirándulással. Horváth Norbert úgy látja, ez a többieket is motiválja, hogy a próbákon még jobban helytálljon. A jelelő csoport célja, hogy ezzel a tevékenységgel megmutassa az embereknek: a hallássérült – és általában a fogyatékkal élő emberek – is ugyanolyan értékűek, mint bárki más.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.