Sport

Egy év múlva leteszik a budapesti úszókomplexum alapkövét

Egy év múlva leteszik a budapesti úszókomplexum alapkövét

2014. február 11., kedd
Egy év múlva leteszik a budapesti úszókomplexum alapkövét
Vizes vb - Egy év múlva leteszik a budapesti úszókomplexum a

Elkészült a látványterve az új budapesti úszókomplexumnak, amely a 2017-es junior, illetve a 2021-es felnőtt vizes világbajnokság helyszíne lesz.

A Dagály strand északi részén legkésőbb 2016 végére felépülő, hatemeletes úszópalota Budapest olyan új látványosságává is válik, amelynek az egész világ a csodájára jár majd - hangzott el a létesítménnyel kapcsolatos terveket ismertető keddi sajtótájékoztatón.

Vígh László

kormánybiztos, a Nemzeti Sportközpontok (NSK) vezetője elmondta, hogy a 25 ezer négyzetméter alapterületű, elhúzható tetővel ellátott komplexumban a verseny- és bemelegítő medencék, továbbá ugrótorony mellett tanmedence is helyet kap, s alapállapotában ötezer néző befogadására lesz alkalmas. A 2021-es vb-re becsatlakozik egy mobillelátós rész, így lesz 18 ezres az össz-befogadóképesség, de a 13 ezres ideiglenes tribünt a felnőtt-világbajnokságot követően elbontják. Hozzáfűzte, hogy előzetes becslés szerint nyolcmilliárd forint körül van az uszoda ára, de a költségeket még növelik majd a vizes világbajnokságokkal összefüggésben a fő helyszín mellett más színhelyeken is zajló létesítményfejlesztések. A kormánybiztos elmondása szerint a tervezés most folyik tovább, október-november táján lesznek készen a kivitelezési tervek, utána következhet a kivitelező kiválasztása közbeszerzési pályázat útján, 2015 elején indulhat a munka, s jövő februárban kerülhet sor az alapkőletételre.

Vizes vb - Egy év múlva leteszik a budapesti úszókomplexum a

Gyárfás Tamás

, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke arról beszélt, hogy a magyar úszósport múltjával, eredményeivel kiérdemelte ezt az uszodát, amely megítélése szerint gyönyörű lesz. Kitért rá, hogy a 2017-es korosztályos vb rajtja előtt legalább fél évvel korábban átadandó komplexummal megoldódik az a gond, ami ma még tetten érhető, hogy szinte egymást ölik a vízfelületért a vizesek, az úszók, a vízilabdázók, a műúszók, a műugrók, mert nincs hol edzeni. Az új uszodának köszönhetően viszont "a bőség zavara köszönt ránk" - fogalmazott.

Szentes Tamás

, Budapest főpolgármester-helyettese előrebocsátotta, hogy nem a főváros vezetése felel a beruházásért, viszont kötelessége, hogy számos járulékos feladat teljesítésével segítse a beruházás sikerét. "Budapest szeretne jó házigazda lenni, s garantálni, hogy a több tízezer idelátogató gond nélkül közelíthesse meg a versenyszínhelyeket" - jelentette ki, s elsősorban az infrastrukturális és a tömegközlekedéssel kapcsolatos teendőket említette a legfontosabb feladataik között. A látványtervek részletes ismertetésekor kiderült, hogy az új sportlétesítmény különlegességei közé tartozik majd az aranyszínben pompázó épülethomlokzat, az egyedülálló panoráma, a környezetbe illesztett kertek, sétautak, új hajóállomás, vagy éppenséggel a napelemes medence és az energiatermelő járda, mely utóbbin végigsétálva maguk a látogatók is hozzájárulnak az épület takarékos üzemeltetéséhez.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.