Sport

Labdarúgás: ismét összecsapott az MTK-val a Szeged 2011-GA

Labdarúgás: ismét összecsapott az MTK-val a Szeged 2011-GA

2014. január 28., kedd
Labdarúgás: ismét összecsapott az MTK-val a Szeged 2011-GA
szeged2011_mtk15_gs

Felkészülési mérkőzésen találkozott egymással az NB I-ben szereplő MTK és Szeged 2011-Grosics Akadémia csapata Budafokon. Nyilas Elek együttesében több tesztjátékos is pályára lépett a két góllal elveszített felkészülési mérkőzésen.

Az

októberi kupameccs

visszavágója nem hozott meglepetést, a fővárosi gárda ugyanúgy 2-0-ra nyert, mint ősszel Gyulán. Az első félidőben

Horváth Zsolt

mattolta

Torghelle Sándor

átadásából

Molnár F. Tamást

, majd a második felvonásban a korábbi válogatott támadó alakította ki a végeredményt. A szegedieknél pályára lépett a frissen igazolt

Máté Péter

, illetve több próbajátékon szereplő játékos, így az olasz negyedosztályt is megjárt

Bartyik Norbert

, az exújpesti

Banai Balázs

, illetve az ősszel még a Rákosmenti KSK-nál futballozó

Zelenyánszky László

. Az akadémia ifijei közül lehetőséget kapott

Hegedűs Martin

és

Zádori Krisztián

.

Felkészülési mérkőzés, Budafok:

MTK – Szeged 2011-Grosics Akadémia 2-0 (1-0)

MTK:

Hegedűs L. – Nagy T., Kálnoki-Kis, Vukmir, Fejes A. – Pölöskei Zs., Vass Á., Kanta – Horváth Zs, Torghelle, Bese.

Csere:

Ladányi, Vass P.

Vezetőedző:

Garami József.

Szeged:

Molnár T. – Kéri T., Szabó Cs., Farkas M., Zabari – Markovics, Máté P. – Ács L., Bartyik, Banai – Germán.

Csere:

Belecan, Pászka, Kalapács, Csányi P., Zelenyánszky, Hegedűs M., Zádori.

Vezetőedző:

Nyilas Elek.

Gól:

Horváth Zs. (30’), Torghelle (70’). Nyilas Elek:

„Ahogyan az eredmény is mutatja, egy jó kis meccset játszottunk egy NB I-es csapattal. Nagyon jól szolgálta ez a találkozó a felkészülésünket, függetlenül attól, hogy nem erre az összecsapásra készültünk. Edzések sokasága és komoly terhelés van a játékosok lábában, ennek megfelelően nem is mozogtak túl frissen a pályán. Ugyanakkor nagyon sok olyan elemet és akciót lehetett észrevenni a játékunkban, amit a tréningeken gyakorolunk. A tétmérkőzéseken minél többet szeretnénk majd ezekből viszontlátni. Mindemellett azt mondom, egy élvonalbeli együttes ellen bátran, sokszor szemre is tetszetősen szerepeltünk. Nyilvánvalóan akadtak hibák, de több gólszerzési lehetőséget is kialakítottunk. Ha még higgadtabbak, racionálisabbak lettünk volna a kapu előtt, akkor még egy szorosabb eredmény is elérhető lett volna. Mondhatnánk, hogy az kétgólos vereség egy tisztes helytállás a részünkről, de maximalisták vagyunk, és nem szeretünk kikapni.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.