Sport

Ború és derű a szegedi sportéletben 2013-ban

Ború és derű a szegedi sportéletben 2013-ban

2014. január 1., szerda
Ború és derű a szegedi sportéletben 2013-ban
universiadevizilabda_aranycsapat

A 2013-as esztendő nem szűkölködött emlékezetes magyar sporteseményekben, amelyekből a szegedi sportolók és a szegedi sportélet is kivették részüket a kézilabdázóktól a vizes sportok képviselőin át a labdarúgókig.

Világversenyen kezdték az esztendőt a szegedi férfi kézilabdázók. Mocsai Lajos válogatottjában a Pick Szegedből

Mikler Roland, Tatai Péter

kapusok, valamint

Zubai Szabolcs, Ancsin Gábor

és

Vadkerti Attila

mezőnyjátékosok vették fel a küzdelmet az ellenfelekkel. A 2012-ben olimpiai 4. magyar csapat teljesítette a kitűzött célt és bejutott a legjobb nyolc közé, de az elődöntőt már nem sikerült elérnie

a dánoktól elszenvedett vereséget

követően, így a vb 8. helyén végzett. Az esztendő eleje egy szegedi sportdiplomáciai sikerről is nevezetes:

Hegyi Péter

, a Szegedi Tudományegyetem kutatóorvosa, korábbi FIFA-kerettag játékvezető

bekerült az kontinentális szövetség, az UEFA játékvezetői szakmai bizottságába

.

hegyi_peter

Februárban szurkolhattunk

Hegyesi Zsoltnak

, az UTC Futsal Team tagjának, aki a magyar válogatott tagjaként pályára lépett a Szlovéniai elleni felkészülési mérkőzéseken, ahol előbb 4-2-es vereséget szenvedett, majd 2-0-s győzelmet aratott a márciusi Európa-bajnoki-selejtezőkre készülő magyar nemzeti csapat. A szegedi futsalos teljesítménye nyomán a

Frank Tamás

akkori szövetségi kapitány végül a márciusi, olaszországi Eb-selejtezőkre induló keretbe is

beválogatta

a technikás focistát. Ugyanebben a hónapban dőlt el, hogy fantasztikus, őszi hazai győzelme ellenére nem nyerheti meg az alapszakaszt a férfi kézilabda NB I-ben a Pick Szeged, amely a Veszprém elleni örökrangadó idegenbeli csatájában

30-22-es vereséget szenvedett

.

hegyesizsolt_futsalvalogatott_mlsz

Márciusban ismét futsalos sikernek örülhettünk: az UTC Futsal Team a magyar kupában a legjobb négy közé jutva úgy tűnt, a Haladás ellenében a döntőre is odaérhet, ám a szombathelyiek végül

8-5-re diadalmaskodtak

, így a Kertész utcaiak 2012-höz hasonlóan ezúttal is be kellett érjék a kupabronzzal. A szegedi tekések aratták az egyik legnagyobb sikert a tavasz első hónapjában, miután a világ legjobbjával,

Zavarkó Vilmossal

felálló szlovák Podbrezova otthonában 6-2-s győzelmet aratva történetük során

másodszor nyerték meg a Bajnokok Ligája döntőjét

.

szegedite_teke_blgyoztes

Áprilisban elmaradt a bravúr mind a medencében, mind a kézilabdapályán. A város két legnépszerűbb csapata, az A-Híd Szeged VE pólósai

hazai vereségüket

követően,

bravúros idegenbeli győzelmük

ellenére sem jutottak a Bajnokok Ligájának elődöntőjébe. Ugyanebben a hónapban a Pick Szeged a férfi kézilabda magyar kupa döntőjében újfent

nem tudta megverni

a nagy rivális Veszprémet.

veszprempick_mkdonto_35_mj

A szegedi tekések májusban is gondoskodtak a világsikerekről: a Szegedi TE versenyzői,

Kiss Norbert, Kakuk Levente, Karsai László

és

Zapletán Zsombor

a magyar válogatott tagjaként

szerzett aranyérmet

a zalaegerszegi teke csapat-világbajnokságon. Hasonlóan szép sikereket hozott a hagyományosan Szegeden rendezett kick-box világkupa, amelyen

234 magyar elsőség mellett 10 Csongrád megyei aranyérem

született. Tovább folytatódott a szegedi férfi pólósok és kézilabdások pechszériája is: az A-Híd Szeged VE némi meglepetésre

két vereséget szenvedett

a férfi vízilabda OB I rájátszásának elődöntőjében, így ismét "csak"

a bronzérmet szerezte meg

, míg a Pick Szegednek ezúttal sem sikerült legyűrnie a Veszprémet, amely két győzelemmel hódította el a bajnoki trófeát, s

Szegeden lett bajnok

.

kick-box_mj 127

Június a Csongrád megyei futball fekete hónapja. A megye legmagasabb osztályú csapatai egy szinttel lejjebb csúsztak a hazai bajnoki rendszer átstrukturálása miatt. Az NB II Keleti csoportjában szereplő Szeged 2011

botrányos körülmények közepette maradt alul

hazai pályán - egy

reménykeltő idegenbeli döntetlent

követően - a Kisvárda ellenében, s az NB III Közép csoportjában folytathatta augusztustól. A gárda a 2013-2014-es szezonra Gyulára, a Grosics-akadémiára tette át székhelyét, s Szeged 2011-Grosics Akadémia néven indult el a pontvadászatban. Az NB III Alföld csoport küzdelmeinek véget értével négy megyei alakulat, a Tisza Volán SC Szeged, a Mórahalom VSE kései-felemás tavaszi hajrájuk, a Makó FC és a Hódmezővásárhelyi FC gyenge szezonbeli szereplésük nyomán ugyancsak nem tudtak megmaradni szintjükön. A megyei élvonalban első helyen végző Tápé osztályozón

maradt alul az NB III-as tagságért a Cigánddal szemben

. Mindezek nyomán a 2013-2014-es idényben csak a Szegedi AK NB I-es női csapata képviseli Csongrád megyét a nagypályás nemzeti labdarúgó-bajnokságokban.

szeged2011_kisvarda50_gs

Nyáron azonban taroltak a magyarok és a szegediek a vizes sportokban! Júliusban a Kazanyban rendezett 26. nyári Universiadén az A-Híd Szeged VE vezetőedzője,

Vincze Balázs

dirigálta férfi Universiade-vízilabdaválogatott - soraiban a szegediek közül

Juhász Zsolttal

,

Tóth Mártonnal

, s az akkor még Szegeden pólózó

Somogyi Balázzsal

aranyérmet

, míg a Szegedi Vízmű Taylor&Nash Szegedi Egyetem három kiválóságát,

Dalmády Szandrát

,

Dalmády Petrát

és

Árkosy Lillát

is felvonultató női alakulat

ezüstérmet szerzett

- mindkét alakulat a házigazda oroszokkal mérkőzött a fináléban. A magyar küldöttség az egyetemi-főiskolai világeseményen az

elmúlt 43 esztendő legjobb szereplését

könyvelhette el. Augusztusban is főszerepben maradt a vízilabda: a Benedek Tibor vezette megújult magyar férfi vízilabda-válogatott 10 esztendő elteltével

ismét világbajnoki címet szerzett

a magyar sikersportágnak. A fényes diadalból az A-Híd Szeged VE három pólósa,

Nagy Viktor

kapus, valamint

Decker Ádám

és

Szivós Márton

mezőnyjátékosok is alaposan kivették részüket. Augusztus hónapban a kolumbiai Caliban rendezett Világjátékokon is remekelt szegedi sportoló:

Petrovics Máté

, az EDF DÉMÁSZ Szegedi VE kajakosa egyesben

maratoni távon lett első

.

Vizes vb - Aranyérmes a férfi vízilabda-válogatott

Szeptemberben sem távolodtunk el a vizes sikerektől, a magyar versenyzők hét arany-, valamint öt-öt ezüst- és bronzérmet szereztek a németországi Duisburgban rendezett kajak-kenu világbajnokságon, közöttük az ugyancsak EDF DÉMÁSZ-os

Vajda Attila

fő számában, kenu egyes 1000 méteren

lett világelső

ismét, 5000 méteren pedig ezüstérmet szerzett. Ugyancsak fényes sikert ért el a szegedi

Gardi Dominika

görkorcsolyázó, aki az Európa-kupa sorozat utolsó, szegedi állomását követően

korosztálya legjobbjaként végzett rövidtávon

. Szomorú hír volt ugyanakkor, hogy a nyáron spanyol edzővel és nemzetközi mezőnyből igazolt játékosokkal megerősített Pick Szeged

nem tudta kiharcolni a Bajnokok Ligája szereplést

a Metalurg Szkopje ellenében.

vajdaattila_kajak_kenu_vilagkupa_mj_0001

Októberben története során

másodszor nyerte meg az Európa-kupát

a Szegedi TE tekecsapata. Eldőlt, hogy a Tisza Volán Szegedi Vízmű SC jégkorongcsapata

a szerb élvonalban folytatja küzdelmeit

megfelelő hazai bajnokság híján. A hónap végén pedig ismét Pick - Veszprém összecsapáson szurkolhatott több ezer szegedi, s járhatott örömtáncot csapatával, miután a Tisza-parti legénység

egygólos diadalt aratott legfőbb ellenfelével szemben

. Súlyemelő sikernek is örülhettünk:

Nagy Péter

, a Szegedi Lelkesedés SK ólomsúlyú versenyzője a wroclavi világbajnokságon 411 kilogrammos (191, 220) összteljesítményével

a 6. helyet szerezte meg

.

nagy_peter_01_gs

Az esztendő vége sem szűkölködött szegedi sikerekben! Novemberben az A-Híd Szeged VE

parádés finálét produkálva zsinórban harmadszor nyerte meg

a férfi vízilabda magyar kupát, az árnyalatnyival esélyesebbnek tartott Szolnok otthonában, míg a

Lakó Gábor

irányított női pólósok 2010 után

ismét négy közé jutva bronzéremmel zártak

. Decemberben

a téli Universiadén örülhettünk szegedi sikereknek

: a magyar csapat minden idők eddigi legjobb magyar eredményével, egy arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel zárt. A szegedi

Oláh Bence

- csapattársaival,

Béres Bencével, Burján Csabával

és

Knoch Viktorral

- a férfi rövidpályás gyorskorcsolyaváltóval aranyérmes lett, míg az ugyancsak szegedi

Kónya Zsófia

és

Lajtos Szandra Heidum Bernadettel

és

Keszler Andreával

csapatban bronzérmet szerzett.

universiade_dobogo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.