Sport

Vízilabda: könnyed sikerrel zárt a Szeged + FOTÓK

Vízilabda: könnyed sikerrel zárt a Szeged + FOTÓK

2013. december 14., szombat
Vízilabda: könnyed sikerrel zárt a Szeged + FOTÓK
beton_osc_mj 002

Közönségszórakoztató, könnyed játékkal verte az év utolsó szegedi tétmeccsén az A-Híd Szeged az orvosegyetemisták csapatát.

Az A-Híd Szeged esélyeshez méltón kezdett, jóllehet az általában magabiztos támadásbefejezések és kihasznált emberelőnyök mellett kisebb bakik becsúsztak védekezésben, ami szoros első negyedet eredményezett. A szünet előtti folytatásban azután már érződött a minőségi fölény hazai oldalon, aminek hatására folyamatosan nőtt a különbség a két csapat között a találkozó hátralévő részében, Juhász Zsolt és Hegedűs Gábor mellett a társak is folyamatosan eredményesnek bizonyultak, a végére Molnár Tamás is triplázni tudott, míg a kapuban Molnár Dávid mutatott be helyt-helyt bravúros, vagy éppen szerencsés védéseket. Végül magabiztosan, 15-9-re nyert a Szeged, szépen zárva a 2013-as esztendőt hálás közönsége előtt.

Férfi vízilabda OB I 13. forduló:

A-Híd Szeged VE - OSC-Újbuda 15-9 (4-3, 4-2, 4-2, 3-2)

Szeged, újszegedi sportuszoda, 200 néző. Vezette: Pásztor Antal, Füzesi Zsolt.

Szeged:

Molnár D. - KISS CS. 2, JUHÁSZ 3/1, Decker, Seman 1, Tóth M. 2, HEGEDŰS 3.

Csere:

MOLNÁR T. 3, Jansik Sz. 1, Sánta, Kunac, Vincze M., Godó.

Vezetőedző:

Vincze Balázs.

OSC:

Áts - Császár 1, Suti, Simon Á., Regős 1, Tóth Z. 1, Korényi 2.

Csere:

Varga V. (kapus), Gyárfás 1, Szécsi, Tiba 1, SZENTESI 2, Deutsch, Balla.

Vezetőedző:

Becsey Péter.

Emberelőny:

10/4, ill. 8/2.

Ötméteres:

2/1, ill. 2/-. Vincze Balázs:

"Szezonunk másként alakult, mint az előző kettő, de sajnos ez sem garancia arra, hogy a vége is másként alakulhat."

Becsey Péter:

"Helytálltunk, ám jobb helyzetkihasználással szorosabb eredményt érhettünk volna el."

Online közvetítésünk:

VÉGE! 15-9 (4-3, 4-2, 4-2, 3-2)32' Szép volt, fiúk! - skandálja a kemény mag, miközben eladja a labdát a fehérsapkás gárda. Még egy fór, Jansik megy ki. De kibekkeljük ezt is. Papesz megúszik, addig lóbál, amíg kapust lát a vízen, amikor már nem látja, belövi a labdát, 15-9! És itt a vége! 31' Időt kér az OSC. Papesz remekül bekkel, aztán lemegy a támadóóra, hiába lőnek. Időt kér Vincze mester. 30' Korényi a dudaszóval lő gólt, 14-9. Labdát szereznek a vendégek. Molnár Dávid véd egy nagyot, szerencsés ismét, nem pattog be róla. 29' Szentesit küldik ki, megy centerbe a labda Molnár Papesznek, de három emberrel nem bír el. 28' Szécsi fölé suhint. Jansik nagyon megnézi a kaput, ejt aztán középről, Varga épp beleér, kapufára tolja. Regős Áron forog be centerben, 14-8. 27' Kunac kőkemény centerben, ezt a fajta védekezést máshol máshogy hívják, ki is szórják a sporik. Kibekkeljük. 26' Hege villan Kiss Csaba passza után, 13-7! Jansik centerből a kiúszó kapus felett a felsőlécre ejt, de aztán bepöcköli ujjheggyel! 14-7! 25' Jansik elhozza a labdát a ráúszáskor! Kimarad. Gyárfás bejátszását Jansik szedi le. III. negyed: 12-7 (4-3, 4-2, 4-2)24' OSC-attak. Az elsőt kivédekezzük, de marad náluk, korner. Semant szórják ki. Tóth Zoltán lőne tisztán, de Kiss Csabi épp betakarja a kaput előtte! 23' Újabb vendég támadást sikerül kivédekezni. Juhász hatalmas átlövése, 12-7! Máris ő a meccs embere, jár a nagybetű! Balla centerbe játszana, de lehúzzák a társ kezét, ez is ötös. Korényi lövi, kapufáról Molnárra, ismét mák, de ez is a jó kapus ismérve! 22' Kontra, jön a Vincze-csapat. Gyárfásra fújták az ötöst amit Seman harcol ki, Juhász Zsolt pedig belövi, 11-7! 21' Jó védekezés után jön a Szeged, fór, Papesz azonnal kihasználja, ő is javítja a kihagyott büntetőt! 10-7! Ismét jó a védekezés, de a túloldalon is, hamar eladjuk a labdát. 20' Balla ellen ötös, Papesz kihagyja... Jansik továbbadott labdáját Decker küldi meg, de véd Varga Viktor, a cserekapus. 19' Jansik megúszik a kapásszélen, centerbe Tóth Marcinak, aki legyinti is be a lasztit a bal alsóba! 9-6! Korényi a rosszkézszélről belövi, 9-7. 18' Gyárfás góljával 8-6. Elől újabb hiba, víz alá vitt labda miatt kontra. Gyárfás bejátszása csak Juhászt találja meg. 17' Az OSC hozza el a Mikasát. Deckert kiküldik, de sikerül kivédekezni. Kemény védekezés a vendégektől, Vincze Márkot elnyomja centerben a bejátszáskor, a nála kétszer nagyobb Tóth Zoltán. II. negyed: 8-5 (4-3, 4-2)16' Kiss Csaba kap remek labdát, azonnal villan a balos, 7-4! Tóth Marci ellen fújnak ötöst. Tóth Zoltán lövi, Molnár megfogja a középre tartó lövést! Túloldalon Kiss Csabi ismét azonnal villan! 8-4! Tóth Zoltán most pótolja amit kihagyott az előbb, irdatlan nagy gólt pattint a bal felsőbe a kapásoldalról, 8-5. Áts még véd egy nagyot, mint röplabdában a feladó. 8 tizedmásodperces korner, semmire sem elég. 15' Elrúgja magát a védőtől az OSC-s, hiába gól, nem ér, jöhet a Szeged. Decker Hegének, mintha gránátot dobna, Hege későn lő, lemegy a támadóóra. Becsey Péter időt kér. Remek labdaszerzés a center, Szentesi elől. 14' Kiss Csaba megy ki, Tiba értékesíti a fórt, meg is pattan benn a tumultusban valakin, 6-4. Most az orvosegyetemisták védelme szerel. 13' Juhász remekül látja meg a kapásoldalon Hegedűst, adja is, Hege pedig bevágja! 6-3! Godó is ben, minden mezőnycsere volt már vízben mindkét oldalon. Jó védekezés, a túloldalon Jansik lő a rosszkézszélről, zárja a rövidet Áts. 12' Balla megy ki, de nem sikerül kihasználni a fórt. Abstóc, jöhet a Szeged. 11' Kunac remekül takarja a kaput a centerrel a nyakában - vagy a center nyakában. 10' Molnár remekül véd, amikor lejár a fór és Szentesi húz kapura centerből. Simon megy ki, Tóth Marci átlő középről, 5-3! 9' Ráúszás, Tóth Marci lazán elhozza fél testhosszal. Sánta centeben remek labdát kap, eldőltében fölé lövi. Deckert szórják ki. I. negyed: 4-38' Jansik Szilárd megy ki, fór, ezt már kihasználják, Szentesi Ádám, 4-2. Rossz a szegedi bejátszás, időt kér Becsey mester is. Deutschot labdavesztés után kiszórják, Kunac lő azonnal, felsőléc. Szentesi megúszik, átejti Molnárt az utolsó másodpercben, de kár... 4-3. 7' Kunacot szórják ki. Kiss Csaba zavar meg egy passzt, aztán jó a védekezés, kimarad a vendégek első fórja. Juhász Zsolti trükkös, ejt, Átsot át is ejti vele, 4-1! 6' Sutit szórják ki, időt kér Vincze Balázs. A Csongrád Megyéért Díjjal tegnap frissen kitüntetett Molnár Papesz is beszáll Jansikkal. Kimarad. Gyárfás szépít, 2-1. Ha már Papeszt emlegetjük: meg is villan a világklasszis center, 3-1! 5' Suti lő, pattint, jó kapusnak szerencséje is van: Molnár ágaskodik, felsőléc. 4' Remekül védekezünk, a dokiknak a vízben nem terem babér. Elől most nekünk sem. Tóth Marci szerez labdát. 3'Korényi a kiállított, Tóth Marci lő, Áts véd. Korner után Hegedűs beúszik a rövid kapufához, megvárja míg elsüllyed a kapus, a szeme közé lő, 2-0! 2' Elpuskázott lehetőség elől, aztán Császár hagy ki egy lövést. 1' Elhozza a Szeged, jön a fór is, centerből Seman be is húzza, 1-0! Kivédekezzük az első OSC rohamot. 11.25: Kezdődik a csapatok bemutatása! Rövidesen a matiné is! A hazai keretben nincs most Szivós Márton, helyén Godó Norbert húzta fel a 8-as sapkát. Szivós egyébként most érkezik meg Marosán Györggyel, az NB I-be tartó dorozsmai női kézisek edzőjével, akivel köztudottan jó barátságban vannak. 11.20: Sok szeretettel köszöntjük Olvasóinkat az újszegedi sportuszodából! Dübörög a dídzsébobó, és bőszen pattog a labda a pólómatiné melegítésén: rövidesen Szeged - OSC, az év utolsó élvonalbeli vízipólómeccse Szegeden! Kezdés: 11.30!

A találkozó elé:

Toronymagas esélyesként vízbe csobbanva, ingyenes pólómatinéval búcsúztatja a 2013-as esztendőt Vincze Balázs alakulata. Az OSC ellen aligha kell tartani akárcsak a pontvesztéstől is, noha tartogatott már kellemetlen meglepetéseket ez a szezon. Az orvosegyetemisták három diadalnak örülhettek eddig, ezeket a Pécs, az Ybl és a KSI ellen érték el, többi meccsükön azonban rendre alulmaradtak, s ennek megfelelően a tabella 12. helyét foglalják el. A január 10-i folytatás előtt a kötelező győzelemmel a Szeged megerősítheti 4. helyét, más tétje nincs a meccsnek, jóllehet minden pont fontos. Várhatóan közönségszórakoztatásból nem lesz hiány.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.