Közélet

Több tízezer életet mentettek meg a mentők ebben az évben

Több tízezer életet mentettek meg a mentők ebben az évben

2013. december 31., kedd
Több tízezer életet mentettek meg a mentők ebben az évben

Több tízezer életmentő beavatkozást, köztük mintegy 1400 sikeres újraélesztést hajtottak végre 2013-ban az Országos Mentőszolgálat dolgozói - ismertette Czirner József, a mentőszolgálat operatív igazgatója kedden Budapesten. Szilveszter éjszakára a mentőszolgálat megerősítette a mentésirányítást, és tíz esetkocsival több lesz készenlétben Budapesten.

Czirner József

, a mentőszolgálat operatív igazgatója ismertetése szerint ebben az évben csaknem egymillió feladatot hajtottak végre, az esetkocsik mintegy 35 millió kilométert futottak. Az operatív igazgató külön kiemelte a mentősök helytállását a márciusi hóhelyzetben, a dunai árvíz kapcsán, a balatoni nyári szezonban, illetve több tömegbalesetnél. Czirner József szólt arról is, hogy 2013-ban több fejlesztés is elindult, melyek jövőre éreztetik majd hatásukat. Több új mentőállomás épül, korszerűsítik a mentésirányítást, így remélik, hogy 2014 végén végén még jobb mutatókról számolhatnak majd be - fejtette ki.

Golopencza Pál

, a közép-magyarországi régió mentésirányítási vezetője elmondta: szilveszter éjszakára tíz esetkocsival többet állítanak be, s a mentésirányítást is megerősítették. Enyhe az idő, tehát várhatóan sokkal többen lesznek az utcákon - mondta Golopencza Pál, hozzátéve: este 10 óra és reggel 6 óra között várják a csúcsot. Ilyenkor a túlzott alkoholfogyasztás, a közúti balesetek és a pirotechnikai eszközök által okozott sérülések miatt riasztják legtöbbször a mentőket. "Mértékletesség, felelősség, óvatosság" - ezekre hívta fel a figyelmet Czirner József, Golopencza Pál és

Győrfi Pál

, a mentőszolgálat szóvivője. Golopencza Pál kiemelte, hogy aki autóba ül, semmilyen körülmények között ne fogyasszon alkoholt. Győrfi Pál elmondta, hogy tavaly szilveszterkor nyolc petárdabalesethez riasztották a mentőket, és most hétfőn is volt már egy ilyen esetük. Felhívta a figyelmet, hogy nemcsak a házilag készített, hanem a boltban vásárolt pirotechnikai eszközök nem körültekintő használata is ugyanolyan veszélyes. A mentőszolgálat szóvivője kitért arra is, hogy ködös, nyirkos idő várható, emiatt fokozott óvatosságra és figyelemre lesz szükség a közutakon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.