Közélet

Szegedi MSZP-Együtt 2014: az egykulcsos adó megbukott

Szegedi MSZP-Együtt 2014: az egykulcsos adó megbukott

2013. december 31., kedd
Szegedi MSZP-Együtt 2014: az egykulcsos adó megbukott

Az egykulcsos adó megbukott, a foglalkoztatásban nem történt érdemi előrelépés, az üzleti beruházások pedig alig bővültek az elmúlt időszakban - hangzott el a szegedi MSZP-Együtt 2014 fórumán, a Csillag téren.

Évértékelő szabadtéri fogadóórát tartott

Szabó Sándor

az MSZP-Együtt 2014 jelöltje valamint az MSZP Szegedi Szervezete a Csillag téren, melynek kapcsán az alábbi közleményt juttatták el portálunkhoz: "Az egykulcsos adó mind társadalmilag, mind gazdaságilag megbukott. Még a kormányhoz közeli Századvég kutatása is bebizonyította, hogy az Orbán-kormány "reformja" következtében az ország 80 %-a, - bennük a 1,5 millió minimálbéres is - 134 Milliárd Ft-tal fizetett több adót, míg a leggazdagabb 20 %-a társadalomnak 501 Milliárd Ft-tal fizetett kevesebbet. A tanulmány szerint az adóteher-csökkenés 74 százaléka a gyermektelen leggazdagabbak zsebébe került és nem a magyar családok javát szolgálta. A foglalkoztatottságban látszólag bekövetkezett javulás ellenére nincs érdemi előrelépés. A kormány egyre növeli a közmunkások számát, miközben egyre negatívabb tapasztalatokról hallani a közmunka büntető jellegéről, és igen-igen szerény hatékonyságáról. Az elmúlt két évben jelentősen nőtt az időszakosan vagy tartósan külföldön dolgozók száma; ez utóbbi munkavállalók egy része módszertani okokból szerepel a hazai foglalkoztatási statisztikában. E tényezők figyelembe vételével a hazai versenyszektorban kevesebben dolgoznak, mint két évvel azelőtt. A kormány – az előző két év tehetetlenkedése után – megpróbálja behozni az ez év végén lejáró határidőig az elmaradást, ezért kapkodástól sem mentes tempóban valósulnak meg a beruházások. Az üzleti beruházások ugyanakkor alig bővülnek, a további bővülést pedig nem alapozzák meg a gazdasági folyamatok. Érdemi változtatásra van szükség! A jövő évi választások megnyerése után igazságosabb adórendszert vezetünk be, hogy több maradjon a pénztárcájukban azoknak, akik kevesebbet keresnek. Valódi foglakoztatási programokat indítunk el és célul tűzzük ki, hogy minden családban legyen legalább egy keresőképes családtag. Kiszámíthatóvá és tervezhetővé tesszük az üzleti környezetet, hogy mind a nagy, mind a kisvállalkozások fejlesztésekbe, beruházásokba kezdjenek" - olvasható a közleményben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.