Közélet

Gyermekműsor és ajándékosztás a Pinceszínházban + FOTÓK

Gyermekműsor és ajándékosztás a Pinceszínházban + FOTÓK

2013. december 7., szombat
Gyermekműsor és ajándékosztás a Pinceszínházban + FOTÓK
pinceszinhaz (11)

Közel száznegyven gyermeket ajándékozott meg a Mikulás a Pinceszínházban, akiket egy vidám műsorral is vártak a szervezők.

Nagy élményben volt pénteken részük azoknak a 10 év alatti gyerekeknek, akik elfogadták a Szegedi Járási Hivatal vezetőjének a meghívását a Pinceszínházba.

Bodó Imre

közel száznegyven 10 év alatti gyermeket ajándékozott meg egy-egy mikuláscsomaggal, és színházba is invitálta őket. Az ajándékok mellett a gyerekeket egy interaktív előadással szórakoztatták.

Kancsár József

, a színház vezetője és társai mozgalmas, vidám és tanulságos mesével varázsolták el a nézőket, a társulat a gyerekeket is bevonta a mese megjelenítésébe. Gyerekek, felnőttek a színpadon és a nézőtéren is egyaránt remekül szórakozhattak, miközben vicces Krampusz, rosszcsont Petra, és a segítő Manó a gyerekek segítségével kerítették elő a Mikulás elveszett kesztyűjét. A gyerekek jutalmul édességet zsebelhettek be Petrától és a segítő Manótól. A mese végén,- minden jó, ha jó a vége -, megérkezett a Mikulás is, és Petra, a rosszcsont, jó kislányként térhetett haza.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.