Közélet

Kilenc szegedi cég is bukhatja a pályázati pénzt

Kilenc szegedi cég is bukhatja a pályázati pénzt

2013. november 18., hétfő
Kilenc szegedi cég is bukhatja a pályázati pénzt
csepreghy2

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) nyilvánosságra hozta az átláthatósági nyilatkozatot vissza nem küldő cégek listáját, az érintett 700-750 cég vagy szervezettel szemben megkezdik az elállási eljárásokat, ezzel elvesztik a korábban számukra megítélt, összesen 50 milliárd forint támogatást - ismertette Csepreghy Nándor szombaton az MTI-vel.

A Miniszterelnökség fejlesztéspolitikáért felelős helyettes államtitkára elmondta: az ügynökség honlapjára felkerült minden olyan cég és egyéb szervezet, amely harmadik felszólításra is elmulasztotta a nyilatkozat kitöltését és visszaküldését. Ismertetése szerint 800 projekttel kapcsolatban mintegy 700-750 cég és civil szervezet szerepel a listán. A mulasztások esetében az NFÜ kivétel nélkül megkezdi az úgynevezett elállási folyamatot, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a vállalt tájékoztatási kötelezettségüknek eleget nem tevők, elvesztik a korábban számukra megítélt támogatást - tette hozzá. A helyettes államtitkár elmondta: az elállási eljárással jelenleg érintett cégek által elnyert projektek összértéke 50 milliárd forint. Közölte azt is, ha az érintettek hitelt érdemlően bizonyítani tudják, hogy megküldték a nyilatkozatot, de az valamilyen adminisztrációs hiba miatt nem jutott el az NFÜ-höz, akkor mentesülnek a szankció alól.

Csepreghy Nándor

arról is beszámolt, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár, az NFÜ-t vezető kormánybiztos hétfőn Brüsszelbe utazik és találkozik Johannes Hahn regionális politikáért felelős uniós biztossal. A megbeszélés témája, milyen további intézkedéseket lehet tenni annak érdekében, hogy Magyarországnak ne kelljen forrásvesztéssel számolnia. Lázár János korábban azt mondta, hogy a hétfői tárgyaláson a 2014-20 közötti hétezer milliárd forint elköltésének technikáját, módját és intézményrendszerét tekintik át.

Lázár János

augusztus 12-én jelentette be: a kormány sürgős akciótervet dolgoz ki a 2007-2013-as uniós időszak forrásvesztésének megelőzésére, miután az EU az időszak 15 magyar operatív programjából 13-at nem finanszíroz. Ezt követően a politikus szeptember 9-én megállapodott Johannes Hahnnal: Magyarország elfogadta az Európai Bizottság javaslatát az uniós támogatások öt százalékos korrekciójára tíz olyan operatív program esetében, amelyet a mérnökkamarai regisztráció és a magyar nyelvtudás követelménye érint. A sikeres tárgyalások eredményeként szeptemberben feloldották ezen programok felfüggesztését és az Európai Bizottság megkezdte a korábban visszatartott számlák kifizetését. Az NFÜ 2013 szeptemberében visszamenőleges vizsgálatot indított el, hogy tiszta helyzetet teremtsen, és láthatóvá tegye, hol adóztak a támogatásokból megvalósított fejlesztések eredményeként keletkezett jövedelem után a támogatást elnyert cégek és civil szervezetek. Az elmúlt másfél hónapban több mint 46 ezer cégnek és civil szervezetnek küldték el az új átláthatósági nyilatkozatot. A szegedi régióban a Zengo Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a PLANET Corp. Szolgáltató Kft., a TARI & TARI Kereskedelmi és Vendéglátóipari Kft., a THERMO-SZERVIZ KFT., a VOTEC Kereskedelmi Kft., a Colors-Computer Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., az Agami ’93 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a “VIZ-LÉGTECHNIKAI” Épületgépész, Tervező, Kivitelező és Kereskedelmi Kft., valamint a Mórahalom és Vidéke Takarékszövetkezet is érintett. A lista az

NFÜ honlapján

mindenki számára hozzáférhető.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.