Közélet

Háztáji piac nyílik a Szent István téren

Háztáji piac nyílik a Szent István téren

2013. november 28., csütörtök
Háztáji piac nyílik a Szent István téren
biopiac01_gs

Helyi termelők és kézműves kereskedők portékáival telik meg a Szent István tér november 29-én. A háztáji piac forgataga minden pénteken megnyitja kapuit a víztorony alatt, később színes programokkal, gyermekfoglalkozásokkal pezsdítenék fel a tér életét.

A felújítás előtti, pezsgő életet hozná vissza a Szent István térre a Szegedi Vásár és Piac Kft. Ennek szellemében háztáji piac nyílik meg a téren november 29-én, ahol tanyasi termelők, kézműves kereskedők kínálják majd portékáikat. "A tervek szerint péntekenként térne vissza a térre a vásár, ahol a helyi termelők mellett kézműveseket is várunk: szappankészítőket, fazekasokat is meghívtunk" - árulta el portálunknak Erdei Péter ügyvezető. A víztorony és környezete 2006-ban újult meg, előtte hosszú évtizedekig a belváros egyik igazi agorája volt, ennek szellemiségét idéznék fel ismét a piaccal. Reggeltől délután körülbelül két óráig várják a vásárlókat, tavasztól pedig további programokat is szerveznének, hogy felpezsdítsék a Szent István tér életét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.