Sport

Labdarúgás: Csanádpalotán fújt ébresztőt a Volán

Labdarúgás: Csanádpalotán fújt ébresztőt a Volán

2013. október 19., szombat
Labdarúgás: Csanádpalotán fújt ébresztőt a Volán
tiszavolan-morahalom_mj-33

A duplázó Kulacsik Tamás vezetésével négygólos győzelmet aratott a Tisza Volán SC a Csanádpalota FC otthonában a Csongrád megyei I. osztály 10. fordulójában.

A mérkőzést megelőzően mindkét együttes kisebb gödörben volt, hiszen míg a hazaiak három mérkőzése voltak nyeretlenek, addig a bajnokaspiránsnak számító Tisza Volán két váratlan vereség után érkezett Csanádpalotára. A kezdősípszót követően aztán rögtön magához ragadta a kezdeményezést

Tóth Ákos

legénysége, és

Kulacsik Tamás

duplájával már a félidőre megnyugtató előnyt szerzett magának. A 34 éves játékos ezzel megtriplázta szezonbeli góljai számát, hiszen eddig 9 fellépésén mindössze egyszer talált a hálóba, de most a Volán szempontjából a legjobbkor találta meg góllövő cipőjét. Fordulás után mindent egy lapra feltéve támadott a Csanádpalota, ám ennek újabb két vendéggól lett a következménye, előbb

Kormányos Kolos

, majd a csereként beállt

Tóth Attila

vette be

Andrei-Grigore Potoret

kapuját. Győzelmével a Tisza Volán három pontra zárkózott fel a listavezető UTC, és egy pontra a holnap a Csongrád csapatát fogadó HFC mögé. A Csanádpalota nyeretlenségi sorozta immáron négy mérkőzés óta tart, ezzel a határ menti település együttese leszakadni látszik a 4. és 5. helyezett, a szombati napon egyaránt három pontot bezsebelő Mórahalom, Tápé párostól.

Labdarúgó megyei I. osztály 10. forduló:

Csanádpalota FC – Tisza Volán SC 0-4 (0-2)

Csanádpalota. Vezette: Pogonyi Ferenc (Kocsondi Bálint, Nagy Gábor).

Csanádpalota:

Potoret – Halász, Luculescu, Gabor, Vlad, Corbu, Erdélyi (Tambor), Cotuna, Goldis, Negru, Veréb (Trényi).

Vezetőedző:

Molnár László.

Tisza Volán:

Dongó – Kormányos, Vida, Szabó A., Grünwald, Dargó (Puhalák), Kulacsik, Puskás, Beretka (Mucsi), Szalma (Buzási), Faragó (Tóth A.).

Vezetőedző:

Tóth Ákos.

Gólszerzők:

Kulacsik (2), Kormányos, Tóth A. Molnár László:

"Az elmúlt hetek sikertelensége erre a mérkőzésre is rányomta a bélyegét. A jó erőkből álló Tisza Volán minden hibánkat kihasználva tudott nyerni ellenünk."

Tóth Ákos:

"Csanádpalotán egyik csapatnak sincs könnyű dolga, külön öröm ezért, hogy a balszerencsés vereségeink után sikerült győzelmet aratnunk."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.