Közélet

5-6 ezer érdeklődőre számítanak a szegedi pályaválasztási napokon + FOTÓK

5-6 ezer érdeklődőre számítanak a szegedi pályaválasztási napokon + FOTÓK

2013. október 17., csütörtök
5-6 ezer érdeklődőre számítanak a szegedi pályaválasztási napokon + FOTÓK
SZS20131017_palyavalasztasi_kiallitas_013

A Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja a tudatos pályadöntésben kívánja segíteni a fiatalokat az október 17. és 19. közötti pályaválasztási vásárral.

"Találd ki magad!" - ezzel a mottóval várja az általános, középiskolás fiatalokat és az egyéb érdeklődőket a Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja, mely a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal és a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával közösen szervezte meg a kétnapos Pályaválasztási Kiállítást és Vásárt az IH Rendezvényközpontban, illetve az ehhez kapcsolódó szombati interaktív Családi Pályaválasztási Napot a Szent-Györgyi Albert Agórában. Az IH-ban mintegy 60 standdal jelentek meg az oktatási intézmények - főként középiskolák, illetve természetesen a Szegedi Tudományegyetem is - és különböző vállalkozások, akik tájékoztató anyagokkal készültek, s minden kérdésre választ adnak. Elhangzott, a három nap folyamán 5-6 ezer érdeklődőre (elsősorban 7-8., 11-12. osztályosokra, szüleikre, tanáraikra) számítanak, a vidéki tanulókat buszokkal szállítja a megyeszékhelyre a munkaügyi központ.

Több szakma, több diploma

A rendezvényt

B. Nagy László

kormánymegbízott nyitotta meg, aki felhívta a figyelmet, a pályaválasztás nem játék, olyan kérdésben kell dönteniük a fiataloknak, mely meghatározza életük további részét. Mint mondta, a szegedi kiállítás és vásárnak az a fő célja, hogy a munka világa felé vezető úton hasznos információkkal vértezzék fel az érintetteket. Úgy fogalmazott, a felgyorsult, folyamatosan változó világban állandóan készen kell állni a tanulásra, érdemes több szakmát is elsajátítani, több diplomát is megszerezni. Közvetlen hangú bevezetőjét egy kedves tréfával zárta: a tudatos pályaorientáció fontosságát az ifjak derültségére annak a barátjának a példáján keresztül világította meg, aki "gyerekkorában komp akart lenni, de nem komp lett..."

Bálint István, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal foglalkoztatási főigazgató-helyettese arról szólt, hogy országszerte több mint 80 helyszínen rendeznek hasonló kiállításokat, melyekre várhatóan mintegy 100 ezer fiatal látogat el. Ő is kiemelte, érdemes alaposan mérlegelni, meggondolni a pályaválasztást, s tudatos pályadöntést hozni, különösen annak tükrében, hogy a munkaügyi központok több mint 60 ezer pályakezdő munkanélküli fiatalt tartanak számon, miközben bizonyos szakmákban komoly munkaerőhiány mutatkozik.

139 pályamunka érkezett a rajzversenyre

A megnyitón adták át a korábban meghirdetett, a pályaválasztás témaköréhez kapcsolódó rajzpályázat díjait is. A nagy érdeklődést jelzi, hogy 12 megyei település 19 iskolájából 139 pályamunka érkezett. Az első díjat Polner Eszter (Madách-iskola, Szeged), a másodikat Fazekas Erik (Tabán-iskola, Szeged), a harmadikat Börcsök Bianka (Kálvin téri iskola, Makó) érdemelte ki a zsűri döntése értelmében. Különdíjban részesült a szegedi Rókusi-iskola 7. osztályos csapata, Császár Mirjám (Madách-iskola, Szeged), Dóczi Eszter (Weöres-iskola, Ruzsa) és Király Lilla (Madách-iskola, Szeged). Az iskolák közül a szegedi Kossuth Zsuzsa-tagintézmény standját találták a legszebbnek, míg a munkaadók közül a Hungerit Zrt. kis pavilonját.

Hatékonyabbá válik a szakképzés

Az eseményhez kapcsolódó sajtótájékoztatón megtudtuk, a megyei munkaügyi központ október elején indította a pályaválasztást támogató kampányát. Egyebek mellett üzemlátogatásokra viszik a diákokat, most pénteken 70 fő utazhat el Kecskemétre a Mercedes-gyár tanműhelyébe. Szóba került a szakképzési rendszer átalakítása, megreformálása is. B. Nagy László azt mondta, a szakképzés színvonala nagyon leértékelődött, illetőleg hiányszakmákat érint a szakképzés, ezért a kormányzatnak cselekednie kellett. Határozott szándék, hogy szakképzés kibocsátását minőségben és mennyiségben is összhangba hozzák a munkaerőpiac igényeivel. Az érintett szereplők - kormányzat, kereskedelmi és iparkamara, vállalatok stb. - szerencsére széles körben összefogtak, így a kormánymegbízott szerint a következő években pozitív fejlemények várhatóak mind a hiányszakmák munkaerőgondjainak leküzdésében, mind a munkanélküliség tovább csökkentésében. Plesovszkiné Ujfaluczki Judit tankerületi igazgató azokat az eszközöket mutatta be, melyekkel a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ segíti a tudatos pályaorientációt, valamint a szakképzés átalakítását. Kiemelte a Klebelsberg-központ, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Csongrád Megyei Kormányhivatal között ezekben a témákban kialakult, immár konkrét megállapodásban is testet öltött gyümölcsöző szakmai együttműködést. Részletes információk és az esemény programja ide kattintva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.