Közélet

Törött szárny őrzi a Szentesen lezuhant pilóták emlékét + FOTÓK

Törött szárny őrzi a Szentesen lezuhant pilóták emlékét + FOTÓK

2013. szeptember 19., csütörtök
Törött szárny őrzi a Szentesen lezuhant pilóták emlékét + FOTÓK
emlekmu04_gs

Négyméteres, szárny alakú emlékmű őrzi majd Szentesen a 69 évvel ezelőtt ott lezuhant lengyel pilóták emlékét. A lengyel kormány támogatásával kialakított mementót szombaton avatják fel Szentesen, mi a szegedi szobrászművész műhelyében tekintettük meg az alkotást.

1944. augusztus 2-án éjjel német vadászrepülők lelőttek egy lengyel személyzettel közlekedő szállítógépet Szentes felett. A Halifax II. típusú gép célja, hogy az éjszaka sötétjének óvásában ellátmányt szállítson a megszállás alatt tartott Varsó visszavételét célul kitűző Honi Hadsereg számára. Bár küldetését végrehajtotta, és az utánpótlás eljutott a kitűzött célhoz, a visszafele út végzetesnek bizonyult számukra - egy német éjszakai vadászrepülő Szentes felett kilőtte a gépet, két utasa hősi halált halt, míg a többi öt német hadifogságba került.

Szinte légvédelem nélkül maradt Csongrád megye

A levéltári kutatást végző

Oláh András Pál

történész (aki a Szentesen lezuhant gép esete mellett

honlapján

a világháború szegedi vonatkozásainak több fejezetét is taglalja) szerint hazánk légvédelme ezekben az időkben főként a főváros és a nyugati országrész jelentősebb iparvárosainak megóvására összpontosult. A Dunától keletre elterülő országrész szinte teljesen védelem nélkül maradt, Szentes közelében az egyetlen kiemelt objektumot, a csongrádi vasúti hidat például összesen két darab légvédelmi gépágyú fedezte. Nem csoda hát, hogy ezen a területen próbálták a pilóták keresztüljuttatni az utánpótlást. A történész szerint hét hasonló gép zuhant le Magyarországon, ebből kettő esetében még csak hozzávetőleges helyszínt sem tudtak megállapítani. Tavaly szeptemberben

Ruzsán adtak át

egy emlékművet az ott lezuhant pilóták emlékére, terveik szerint jövőre egy Bácsbokodon földet ért gép hőseinek állítanak majd emléket.

A gép egy darabját is őrzi az emlékmű

Biernacki Karol szegedi lengyel tiszteletbeli konzul szerint a Damjanich laktanyával szemben helyet foglaló emlékmű tovább mélyíti majd a két nép történelmi barátságát. "Az emlékezet rendkívül fontos egy nemzet számára, hőseinkről akkor sem feledkezhetünk meg, ha határainkon kívül leltek örök nyugodalmat. Nagyon szép, hogy magyar barátaink is segítő kezet nyújtottak ezeknek a tiszteletadásoknak a lebonyolításában. Szeretnénk megemlékezni ezekről a pilótákról, akik kíséret és védelem nélkül vágtak át ellenséges területen azért, hogy harcoló bajtársaikat segítsék" - nyilatkozta a SZEGEDma hírportálnak a konzul. Még kiállítása előtt darabjaira szétszedve tekinthettük meg a pilótáknak emléket állító szobrot, amely a szegedi Meritum Egyesület segítségével kerül majd a helyére. Készítője, a lengyel származású szegedi szobrászművész, Brzózka Marek egy négy méter magas, szárnyat formáló emlékművet készített, amely egy ejtőernyő mintázatára épített talapzaton nyugszik, rajta a két elhunyt pilóta nevével. A hasonló témájú rúzsai alkotás mellett ez a második nagyobb munkája a szobrásznak. "Az első tervek már februárban megszülettek az emlékműre, de a tényleges munkát júniusban kezdtük el. Nem szerettem volna túlzottan hatásvadász elemeket használni - mint például egy szétlőtt szárny, vagy egy földből előtörő repülő - egy oszlopszerű, letisztult képre törekedtem" - mutatta be az alkotást. Plexiüveg alatt a gép roncsából egy megmaradt alkatrészt is elhelyeznek majd a szobor tövében, így a kilátogatók az eredeti repülő egy piciny darabjával is találkozhatnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.