Közélet

Hende Csaba: Recsken született 1956 és a rendszerváltoztatás

Hende Csaba: Recsken született 1956 és a rendszerváltoztatás

2013. szeptember 7., szombat
Hende Csaba: Recsken született 1956 és a rendszerváltoztatás

Recsken született 1956, a forradalomból pedig az 1990-es rendszerváltoztatás. Ez ma Recsk legfontosabb üzenete - jelentette ki Hende Csaba a recski büntetőtábor megszüntetésének 60. és a Recski Szövetség megalakulásának 25. évfordulóján az ÁVH által működtetett egykori munkatábor helyén kialakított emlékparkban tartott megemlékezésen szombaton.

A honvédelmi miniszter szavai szerint ha az eszmének látszó gondolatficamok mögé tekintünk, egy profi módon kiépített gengszterhálózatot látunk, amely idegen fegyverek segítségével magához ragadta a magyar államot. "Recsk borzalmait csak az ember tudta túlélni. Recsken is meg lehetett és meg kellett maradni embernek" - fogalmazott. A nemzet minden közösségéből, társadalmi osztályából és politikai családjából voltak itt rabok. Recsken bizonyos értelemben új nemzet született. A táborba zárt kisgazda szót értett a ludovikás tiszttel és a szociáldemokrata hírlapíróval, szót értett a katolikus a reformátussal, a zsidóval és az ateistával - mondta

Hende Csaba

. Hangsúlyozta: soha, semmilyen formában nem igazolhatjuk a gyilkosokat, nem mondhatjuk a létező szocializmusra, hogy emberhez méltó rendszer lett volna. Elítélünk és megvetünk minden diktatúrát, amely embereket gyilkol - tette hozzá. "Recsk ugyanolyan gyászhelye az ezer esztendős magyar történelemnek, mint a muhi puszta, a mohácsi mező, a doberdói fennsík, a Don-kanyar, vagy auschwitzi tábor" - mondta a honvédelmi miniszter.

Krasznay Béla

, az idén 25 éves Recski Szövetség elnöke felelevenítette: míg 1988 őszén több százan alakították meg a szövetséget, ma már csak 18-an élnek. Mint elmondta, céljuk az volt, hogy segítsék azokat, akik végigszenvedték a tábort és az azt követő éveket. Ma már viszont főként a fiatalságot szeretnék bevonni a munkájukba, hogy ők is lássák: "hová jut az az ország, amelynek irányítása idegenszívű emberek kezébe kerül".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.