Bulvár

Tízezer körbálát veszélyeztetett a deszki tűzeset

Tízezer körbálát veszélyeztetett a deszki tűzeset

2013. augusztus 17., szombat
Tízezer körbálát veszélyeztetett a deszki tűzeset

Makón egy füstölgő fénycső, Deszken pedig tűzeset miatt riadóztatták a tűzoltókat, akiknek Szentesnél egy autóbaleset miatt is be kellett avatkozniuk.

Délután Makón, a Deák Ferenc utcában lévő ruházati boltban egy fénycső armatúra kapott lángra. A helyi tűzoltók kiérezésekor még füstölt a lámpatest, a beavatkozás során a füstölést megszüntették, személyi sérülés nem történt. Este Deszken, a tehenészet közelében a kigyulladt aljnövényzet 10 ezer körbálát is veszélyeztetett, a tüzet a kiérkező szegedi egység oltotta el. Délután -. rendőrség adatai szerint - egy személygépkocsi haladt Szentes felől Csongrád irányába a 451-es számú főúton. A 34-es kilométernél a tiszai strandra balra kívánt bekanyarodni, de nem adott elsőbbséget egy vele szembe közlekedő másik autónak és frontálisan összeütköztek. Az utóbbi járműben ketten beszorultak, őket a tűzoltók vágták ki a roncsból. A mentők négy embert vittek kórházba. A 34-es kilométernél a tiszai strandra balra kívánt bekanyarodni, de nem adott elsőbbséget egy vele szembe közlekedő másik autónak és frontálisan összeütköztek. A mentők négy sérültet vittek kórházba. A kiérkező szentesi egység a járművek áramtalanítását végezte el.

Forrás:

Csongrád Megyei katasztrófavédelmi Igazgatóság

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.