Közélet

Az idén is lesz TeSzedd! országos szemétgyűjtő akció

Az idén is lesz TeSzedd! országos szemétgyűjtő akció

2013. augusztus 14., szerda
Az idén is lesz TeSzedd! országos szemétgyűjtő akció

Az idén ismét megrendezik a TeSzedd! országos szemétgyűjtési akciót szeptember 14-én, az akcióval a szervezők az önkéntes tevékenység és a környezettudatos viselkedés fontosságára kívánják felhívni a figyelmet - mondta Illés Zoltán, a VM környezetügyért felelős államtitkára az esemény szerdai beharangozó sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A mostani önkéntes szemétösszegyűjtés csak a háztartási hulladékra terjed ki, például a veszélyes anyagokra, vagy az építési törmelékre nem. A szervezők szeretnék, ha Magyarország 3200 települése közül minél több csatlakozna a kezdeményezéshez. Tavaly 700 településen mintegy 150 ezer önkéntes gyűjtötte a szemetet - mondta az államtitkár. Az akció a szervezésben és a lebonyolításban Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) mellett együttműködő partner a Belügyminisztérium, valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM).

Vámosi Oszkár

, az OHÜ ügyvezetője arról beszélt, hogy Magyarországon évente mintegy 3 millió tonna lakossági szilárdhulladék keletkezik. Ebből a mennyiségből tavaly a TeSzedd! akció során mintegy 3000 tonnát gyűjtöttek össze. Hozzátette: van olyan becslés, miszerint Magyarország területén akár 100 millió tonna illegálisan szétszórt hulladék is lehet. Úgy vélte: nagy szükség van a tudatformálásra hulladékügyben. Erre példaként hozta, hogy az OHÜ tavalyi - országos reprezentatív - közvélemény-kutatásában a válaszadók 70 százaléka mondta, hogy rendszeresen részt vesz a szelektív hulladékgyűjtésben. Miközben a tények azt mutatják, hogy a magyar lakosság 15-20 százaléka gyűjti ténylegesen szelektíven a szemetet. Az ügyvezető az MTI kérdésére elmondta: évente Magyarországon mintegy 4,0-4,5 millió tonna települési szilárd hulladék keletkezik. Ennek kétharmadát a lakosság "termeli", a fennmaradó hányad az intézményekben, a munkahelyeken keletkezik. Ennek begyűjtése, ártalmatlanítása évente mintegy 60 milliárd forintba került. Ez az összeg a rezsicsökkentés nyomán 55 milliárd forintra csökken ebben az évben. A TeSzedd! akcióra az OHÜ - az előző évekhez hasonlóan - mintegy 130 millió forintot biztosít.

Illés Zoltán

az MTI-nek elmondta: a hulladékot jelentősen csökkenteni lehetne, ha bevezetnék a betétdíjat. Bevezetésre szerinte a jövő évben - a választásokat követően - kerülhet sor, ez szerinte a gazdasági folyamatok kifehérítéséhez is hozzájárulna. Hozzátette: a bontási törmelék rendezett lerakására, és ennek az újrahasznosításra is született terv. Az elképzelések szerint az állam 1 kilogramm bontási törmelékért 1 forintot fizetne, és a begyűjtött mennyiséget kilogrammonként 6 forintért értékesítené - szabványban írnák elő -, és azt útalapba kellene kötelezően felhasználni 30 százalék kavics helyett. Magyarországon a becslések szerint évente 12-18 millió tonna bontási törmelék keletkezik. Ezt is a választásokat követően vezetnék be az elképzelések szerint. A szervezők azt is közölté: a TeSzedd! akció három éve alulról jövő kezdeményezésre indult. A mostani önkéntes munkára már annak hivatalos meghirdetése előtt 33 ezernél többen regisztráltak az akció honlapján. A szervezők kérik az önkénteseket, hogy részvételi szándékukat regisztrációval jelezzék a szervező munka megkönnyítése érdekében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.