Közélet

Sólyom lesz az új Malév neve

Sólyom lesz az új Malév neve

2013. július 6., szombat
Sólyom lesz az új Malév neve

Piros-fehér-zöld lesz a festése, Sólyom lesz a neve az új hazai légitársaságnak, amely hamarosan már jegyeket árulna, és jövőre a tengerentúlra is repülne - írja a szombati Magyar Nemzet.

A napilap cikke szerint hamarosan zászlót bont a régóta várt Malév-utód, az új nemzeti légitársaság. Cégbírósági adatok szerint június 13-tól hatályos a Sólyom Hungarian Airways Kft. változásbejelentése. A cég képviselője Vágó József, aki korábban a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légiközlekedési Igazgatóságának igazgatója volt. A napilap repülőtéri információi szerint a Sólyom mögött álló "közel-keleti kisebbségi befektetők" segítségével már augusztusban megindulhatnak a járatok európai és közel-keleti célállomásokra. A cég kezdetben hatgépes flottával kezdi meg tevékenységét, de a tervek szerint 2017-re ötven gépe repül majd. A flotta értéke megközelíti a négymilliárd eurót. Az első évben 700 munkatársat vesznek fel, három év alatt a létszám elérheti a háromezret - közölték a Magyar Nemzet forrásai. Jövőre el kívánják érni a tavaly februárban összeomlott Malév utasforgalmát, azaz a hárommilliót, 2017-re pedig már nyolcmilliós szám áll a tervekben. A Sólyom nem a fapadosok versenytársa kíván lenni, hanem a prémium kategóriában versenyez majd - olvasható a Magyar Nemzetben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.