Sport

Sárkányhajó: A hőségben is szépen csillog a magyar aranyérem + FOTÓK

Sárkányhajó: A hőségben is szépen csillog a magyar aranyérem + FOTÓK

2013. július 27., szombat
Sárkányhajó: A hőségben is szépen csillog a magyar aranyérem + FOTÓK
sarkanyhajo_mj 51

A magyar versenyzők két érmet - egy-egy aranyat és bronzot - szereztek a szegedi IDBF sárkányhajó-világbajnokság negyedik, szombati versenynapján, a 200 méteres döntőkben.

A szervezők tájékoztatása szerint a grand szenior női kategóriában az első és a harmadik helyen is magyar hajó végzett. A vb-n harminc ország mintegy háromezer sportolója vesz részt, a magyar válogatott hat korosztályban összesen 325 versenyzőt indít. A 11. sárkányhajó-vb vasárnap az 500 méteres futamokkal ér véget. A szerdai nyitónapon a Tiszán küzdöttek egymással a sportolók, csütörtöktől a Maty-éri pálya a helyszín.

Korábban írtuk:

Bár a sprint futamok a nagy hagyományokkal és több száz éves múlttal rendelkező ázsiai csapatoknak kedveznek, a magyar hölgyek mégis bebizonyították, hogy kis hazánknak is helye van a 200 méteres távon. Sőt, a grand senoir női kategóriában a hazai versenyzők olyan erősek voltak, hogy az arany mellé egy bronzérmet is nyertünk. A mai aranyérmet szerző női csapat igazán sikeres, hiszen tegnap 500 méteren ezüstérmet kapott. „A mai első hely különösen nagy öröm számunkra, mivel a világbajnokság előtt mi arra készültünk, hogy csak 500 méterem indulunk, így a 200 méteres futamon szerzett aranyérem igazi különlegesség – meséli Tóbiás Andrea, a csapat tagja. – Kemény munka, és komoly felkészülés áll a mai első helyezésünk mögött, és egy ilyen színvonalas mezőnyben ez az arany még jobban csillog.” A idősebb korosztály mellett az utánpótlás továbbra is folyamatosan szerzi az érmeket, így holnap is komoly összecsapásokra számíthatunk a vízen. Az utolsó vasárnapi versenynapon 500 méteren bizonyíthatnak a dragonosok. A hazai csapatoknak – többek között – a következő kategóriákban szoríthatunk: U24 Női, Junior „A” Open, Senior „A” Női, Senior „A” Open, Senior „C” & Junior „A” Női, Senior „B” Open, U24 Open, Preier & U24 Női.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.