Bulvár

Kovászos uborka – a tökéletes nyári savanyúság + FOTÓK

Kovászos uborka – a tökéletes nyári savanyúság  + FOTÓK

2013. július 13., szombat
Kovászos uborka – a tökéletes nyári savanyúság  + FOTÓK
kovaszosuborka01_gs

Ha nyár, akkor kovászos uborka! Van, aki fokhagymával, mások tormával és borssal bolondítják meg, egy azonban biztos: sosem nem lehet belőle eleget készíteni.

Akinek nincs konyhakertje, piacról is beszerezheti a kovászolni való uborkát. A Mars téren 150 és 250 forint között kínálták kilóját az uborkának, de az alapanyagot nagyobb boltokban is megvehetjük. Többen azt javasolják, hogy csak szép és érett darabokat válogassunk össze, sárga uborkát ne tegyünk a kovászlébe. Az árusoktól megtudtuk, nem emelkedett az uborka ára, de a vevők rohama eddig elmaradt, úgy tűnik, hiába van szezonja, egyre kevesebben készítenek otthon kovászos uborkát. Aki nem akar időt szánni az alapanyagok bevásárlására, készen is vásárolhat kovászos uborkát, a Németh-féle hordós savanyúságárusnál jelenleg ez a legkelendőbb.

Szemerédi Ferencné

portálunknak elmondta, mint minden nyáron, most is a friss, roppanós kovászos uborkát keresik a legtöbben, aminek kilóját 580 forintért kínálják. „Házias jellegű a mi kovászos uborkánk, kerül bele a kapor mellé fokhagyma, ezért is kedvelik a vásárlók” – tette hozzá. Többféle házi receptet is hallott már a vásárlóktól, van, aki az otthon készített kovászos uborka levébe egy kis tartósítószert tesz, így tovább eláll, s nem puhul meg az uborka. Mások pedig a kenyér helyett krumplit tesznek bele, arra esküsznek. A vecsési savanyúságosnál 660 forintért kínálják a kovászos uborkát, az ára azonban a nyár végére lejjebb fog menni.

Mazurákné Kálmán Beáta

szerint tavaly nagyobb keletje volt a savanyúságnak, aminek titkos a receptje, hiába is próbáltuk megtudni. Az összetevőket viszont minden csomagra ráragasztják, s ebből az kiderül, hogy a kapor mellett lisztet is felhasználnak elkészítéséhez, illetve tartósítószer is kerül bele, hogy ne puhuljon meg pár nap alatt.

Ahány ház, annyi recept

Van, aki arra esküszik, hogy a tűző napra kell kitenni az uborkát, míg találkoztunk olyan háziasszonnyal is, aki félárnyékos helyre teszi ki az üveget. Mint elmondta, az a lényeg, hogy meleg legyen, a hideget nem szereti a kovászos uborka. A világhálón is sokféle receptre bukkantunk, a kapron kívül fokhagymát és tormát is tesznek az üvegbe egyesek. Akadnak olyanok, akik felforralják a sós vizet, amivel leöntik az uborkát, míg mások a meleg napra bízzák ezt a feladatot. „Ha nem kenyeret teszünk bele, hanem burgonyát, akkor nem lesz zavaros a leve, és roppanós marad az uborka” – hangzott egy másik jó tanács. Az egyik recept a kapor mellett szőlőlevelet is ír, kenyeret nem tartalmaz, viszont ecetet igen. Praktikus tanács, hogy csomagoljuk be a kenyeret sűrű szövésű anyagba, hiszen így egyben marad, s nem kell az uborka levének leszűrésével bajlódni. Az ízesítéshez borsot, koriandert, mustármagot és babérlevelet is lehet használni a kapor mellett, de van, aki szőlőkacsot és meggylevelet is tesz az üvegbe. Más hasznos tanáccsal is gazdagodtunk: fontos, hogy az uborkát és a kenyeret is teljesen ellepje a sós víz, különben megcsiccsen az uborka. A kenyér pedig ha megszívja magát folyadékkal, az üveg tetejére ül fel, ezért érdemes fapálcikával leszorítani. Ha nem szereti valaki a kaprot, akkor oroszos sós uborkát is készíthet, amihez fokhagyma, só és bors kell, egyéni ízléstől függő mennyiségben. Jellemzően sok fokhagymát használnak, amitől isteni fűszeres leve lesz az uborkának. Egy orosz családi receptet Mautner Zsófiagasztroblogger is megosztott, érdemes kipróbálni. Kaptunk még egy tippet: csomborral is meg lehet bolondítani az oroszos uborkát. A nyári nagy melegben hideg uborkalevest is készíthetünk, melynek alapja szintén kovászos uborka. A receptért és további hűsítő levesek leírásáért kattintson IDE. Aki nem akar kísérletezgetni, netán különleges fűszerezésű kovászos uborkát készíteni, a családi receptek között biztosan megtalálja a tökéletes elkészítési módot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.