Egyetem

Kínai képzéseket, sanghaji egyetemeket népszerűsítettek Szegeden + FOTÓK

Kínai képzéseket, sanghaji egyetemeket népszerűsítettek Szegeden + FOTÓK

2013. június 10., hétfő
Kínai képzéseket, sanghaji egyetemeket népszerűsítettek Szegeden + FOTÓK
sanghaji_delagacio26_gs

Oktatási szakemberekből álló sanghaji delegáció érkezett hétfőn délelőtt Szegedre. Látogatásuk legfőbb célja, hogy a két ország közötti oktatási kapcsolatokat mélyítsék.

Az összesen huszonhárom egyetemet és öt középiskolát képviselő küldöttség előtt

Botka László

polgármester arról beszélt, reméli tovább tudják mélyíteni a szegedi és sanghaji oktatási intézmények közötti együttműködést. Az MSZP városvezető emlékeztetett, Szeged testvérvárosával már eddig is értek el közös eredményeket. Ezek közé sorolta, hogy a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara mellett immár a Zeneművészeti Karon folyó képzéseket is egyre több kínai diák választja. Ezen kívül megállapodást kötöttek arról is Sanghajjal, hogy a Szegedre tervezett lézerközpont, az ELI kialakításánál is hasznosítani fogják a kínaiak e téren szerzett tapasztalatait. „Azt tapasztaljuk, hogy a szegedi diákok egyre nagyobb számban fordulnak a kínai nyelv, kutúra és tudomány felé. Az elmúlt néhány évben ennek az érdeklődésnek köszönhetően több általános- és középiskolában kínai nyelvi képzést indítottunk. Büszkék vagyunk arra is, hogy városunkban működik a Konfuciusz Intézet” – közölte Botka László. A városháza után a József Attila Tanulmányi és Információs Központ volt a hétfői látogatás következő állomása. A „2013 Education Fair Sanghai China” című kiállítást Magyarországon először Szegeden rendezték meg. A TIK-ben összesen huszonhárom egyetem és öt középiskola mutatkozott be egy rögtönzött tárlaton. A Szegedi Tudományegyetem rektora vezető nyugati egyetemek képviselőivel folytatott beszélgetéseinek tanulságaként említette: ma már arról is megismerkszik egy kiemelkedő felsőoktatási intézmény, hogy élénk kínai kapcsolatokkal rendelkezik.

Szabó Gábor

elmondta, két évvel ezelőtt Sanghajban több egyetemen is járt, ennek a látogatásnak is köszönhetően érkeztek onnan diákok a szegedi jogi karra. Megemlítette, a 23 millió lakosú Sanghaj önmagában nagy lehetőségeket kínál, például a szegedi ELI-beruházás kapcsán nem érdektelen, hogy az ottani optikai és finommechanikai intézet a lézerfizika egyik fellegvárának számít. "A jövőbeni fejlődés egyik fontos pillérét jelentik a kínai kapcsolatok" – szögezte le az SZTE szempontjából is, hozzáfűzve: bízik a Tisza-parti universitas és a sanghaji felsőoktatási intézmények közötti hallgatói, oktatói csereprogram megerősödésében.

Ujhelyi István (MSZP), az Országgyűlés alelnöke, az SZTE Konfuciusz Intézete tanácsadó testületének vezetője elmondta, a Magyarországon első ízben megrendezett kiállítás célja a két ország közötti oktatási és kulturális együttműködés erősítése, és a szegedi diákok érdeklődésének felkeltése a sanghaji tanulás iránt. A 23 millió állandó lakosú Sanghaj Kína legnyitottabb városa, ahol 51 ezer külföldi, köztük száz magyar diák tanul - mondta a politikus. Hozzátette: bízik abban, hogy a rendezvény hozzájárul a kutatói és hallgatói csereprogramok fejlesztéséhez. Az országgyűlési képviselő kifejtette, a Szeged és Sanghaj között néhány éve létrejött oktatási együttműködés eredményeként a Tisza-parti város több általános és középiskolájában tanulhatnak kínaiul a diákok, tavaly ősz óta Konfuciusz Intézet működik az SZTE-n, és immár a kínai hallgatók második csoportja fejezi be európai jogi tanulmányait az egyetemen. Hozzátette: reményei szerint hamarosan az SZTE más karain is nagy számban tanulhatnak majd kínai hallgatók. Hszüe Ming-jang, a sanghaji oktatási, tudományos, kulturális és egészségügyi bizottság elnöke közölte, a város 66 felsőoktatási intézményében mintegy 800 ezren tanulnak. Az egyetemek és főiskolák közül 35 fogad külföldi hallgatókat. A két ország között létrejött oktatási megállapodás alapján jövő évtől száz magyar hallgató kap ösztöndíjat kínai tanulmányaihoz. A politikus szeretné, ha többségük Sanghajt választaná.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.