Közélet

Tanyai és polgári világ a Marson + FOTÓK

Tanyai és polgári világ a Marson + FOTÓK

2013. május 24., péntek
Tanyai és polgári világ a Marson + FOTÓK
4_gs

A régi polgári és tanyai világot ismerhetik meg azok, akik ellátogatnak a Mars téri piacra, s a Művészetek Hídján megtekintik Szanka József gyűjteményéből összeállított tárlatot.

Régi bögrék, étkészletek, hadimozsár, falvédő, sőt még korabeli konyhabútor is megtekinthető a Művészetek Hídján, ahol

Mátó Mátyás

tárogatóművész zenével csalogatta a megnyitóra az embereket, míg

Simon Milán

, a Madách Imre Általános Iskola diákja egy verset szavalt el az egybegyűlteknek. „A piacon hétfőn és péntekenként tanyai termékek vásárát tartjuk, ehhez is csatlakozunk ezzel a tárlattal” – nyilatkozta portálunknak

Erdei Péter

. A Szegedi Vásár és Piac Kft. ügyvezetője hozzátette, reméli sokan megnézik a kiállítást, hiszen míg a földszinten vásárolnak, addig a Művészetek Hídján megnézhetik, milyen környezetben fogyaszthatták el a megtermelt finomságokat elődeink.

Szanka József

gyűjtő elmondta, azt próbálják bemutatni, miként is nézett ki 50-80 évvel ezelőtt egy paraszti és egy polgári konyhabelső. „Minden tárgyhoz nagyon ragaszkodom, akár egy papírdarabot is rendkívül nagy becsben tartok. Lassan negyven éve gyűjtök tárgyakat. Hoztam ide például egy tollpelyhesítő masinát, egy régi szódásüveget is, ami ráadásul szegedi, és még nem nyomós” – részletezte. A tárlatot megnyitó

Mód László

néprajzkutató szerint nagyon nagy szükség van a magángyűjtők munkájára, hiszen egyre jellemzőbb, hogy nem csak múzeumokban, hanem fesztiválokon vagy épp a piaccsarnokban rendeznek tárlatokat, ráadásul a néprajzi tárgyaknak helye van a Mars téri piacon. A néprajzkutató úgy látja, ami felgyorsult világunkban, a sok egyszer használatos tárgy között élve igazi felüdülés megnézni, mennyivel rituálisabb volt egykor az étkezés, amit jól reprezentálnak azok a poharak és tányérok is, melyeket bemutatnak ezen a tárlaton. A kiállítás június 30-áig látogatható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.