Sport

Labdarúgás: vecsésit savanyítanának a szegediek

Labdarúgás: vecsésit savanyítanának a szegediek

2013. április 9., kedd
Labdarúgás: vecsésit savanyítanának a szegediek

Három győztes bajnoki kapott gól nélkül - nagyszerűen kezdte a tavaszt a Tisza Volán SC Szeged. A kék-feketék első alkalommal lépnek pályára idegenben, s céljuk, hogy megőrizzék 2013-as veretlenségüket.

Halasztott mérkőzéseket pótolnak szerdán a labdarúgó NB III Alföld csoportban. A Tisza Volán SC Szeged 15 órai kezdettel Vecsésen vendégszerepel. A kék-feketék eddig parádésan menetelnek tavasszal, hiszen három hazai mérkőzésüket nyerték meg úgy, hogy még gólt sem kaptak. A Pest megyei ellenfél sincs éppen rossz formában, vasárnap idegenben rúgott öt gólt az Üllőnek. Jelen pillanatban mindkét együttes 18 ponttal áll, s megteremtette magának az esélyt arra, hogy megközelítése a középmezőnyt, a végsőkig harcolhasson a bennmaradásért. Ahhoz azonban, hogy igazán lehessen reménykedni, újabb győzelemre lenne szükség, ami - értelemszerűen - legfeljebb az egyik félnek sikerülhet ezen vérbeli hatpontos összecsapáson.

Online

Szerdán 15 órától folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Vecsési FC - Tisza Volán SC Szeged NB III-as mérkőzésről.

"A tényszerű tavasz előzményekkel együtt is azt mondhatom, ez a mérkőzés sem lesz más, mint az összes többi. A mezőny rendkívül szoros, pillanatok alatt lefelé vagy felfelé lehet lépni; tényleg nem üres frázis, de ebben a bajnokságban bárki megverhet bárkit. Vasárnap megtekintettük a Vecsés üllői találkozóját, feltérképeztük szerdai vendéglátónkat. Jó pár NB II-es rutinnal bíró futballista erősíti keretüket, jó csapatuk van" - kezdte

Tóth Ákos

, a szegediek vezetőedzője. A szakembert arról kérdeztük, a látottak alapján milyen taktikával lehet eredményes a kék-fekete legénység idegenben. "Ha teret és időt adunk a vecsésieknek, kreatív összjátékukkal zavarba hozhatnak bennünket. Ugyanakkor amennyiben agresszíven visszatámadunk, nem hagyunk nekik levegőt, akkor lehet keresnivalónk. Célunk, hogy minél iramosabbá tegyük a meccset, ennek révén érvényesíthetjük fizikai és gyorsaságbéli fölényüket. A precíziós játék lehet a hazaiak fegyvere, ha viszont lüktető a játék, az mindenképpen nekünk kedvez" - vélekedett, hozzáfűzve, hogy milyen lesz a pálya talaja, azzal kapcsolatban csak tippelni tud, ahogy a meteorológusok manapság az időjárással kapcsolatosan teszik... A Hódmezővásárhely ellen győztes gólt szerző

Beretka Péterre

sajnos nem számíthatnak a mieink, hiszen begyűjtötte ötödik sárga lapját, ami automatikusan egy találkozóra szóló eltiltást von maga után.

Buzási Péter

vagy

Harmos Zsolt

helyettesítheti. "Nem lesz egyszerű pótolnunk a legjobb formában lévő támadónkat, aki hétről hétre ördöngös cselekkel kergette őrültbe az ellenfeleket, s labdát pedig alig-alig lehetett tőle elvenni. Arra törekszünk, hogy megoldjuk ezt a feladatot is. Az öltözőben szerencsére nagyszerű a hangulat, ami a három diadal tükrében érthető. Nincs súlyos sérültünk, a csapat a vártnál jobban szerepel, csak titkon reménykedtünk ilyen kitűnő kezdésben. A vezetőség minden szükséges körülményt biztosít számunkra. Egyelőre minden nagyszerű, s azon dolgozunk, hogy minél tovább tartson ez az állapot" - így Tóth Ákos.

A Tisza Volán SC Szeged várható kezdőcsapata:

Dongó – Kormányos, Vida, Szabó A., Grünvald – Dargó – Szélpál, Mucsi, Szilágyi, Buzási vagy Harmos – Rácz.

Emlékeztetőül a legutóbbi egymás elleni meccsen (2012. szeptember 8.):

Tisza Volán SC Szeged – Vecsési FC 0-1 (0-1).

Szeged, Felső Tisza parti stadion, 100 néző. Vezette: Csonka Bence (Kiss Attila, Telek András).

Szeged:

Dongó – Pénzváltó, Vida, Kormányos, Buzási, Annus (Mucsi 46′), Puhalák (Füle 67′), Szilágyi, Harmos, Beretka, Varga M. (Heredea 46′) Vezetőedző: Buchholcz Gábor.

Vecsés:

Gecse – Soóky, Hungler, Tell, Fekecs, Madar, Kollár, Berki (Magyar 46′), Petruska, Piros (Králik 77′), Czipper. Vezetőedző: Nahóczky Attila.

Gól:

Kollár (1′)

Így játszott a Vecsés legutóbb:

Az NB III Alföld csoport 18. fordulójában: Üllő SE - Vecsési FC 2-5 (1-3). Vecsés:

Kóré - Ferencz, Hungler, Tell, Fekecs, Kiss (Sztancsek), Kollár, Aigbekaen, Lázok, Czipper (Madar M.), Holló (Piros). Vezetőedző: Kántor Attila.

A vecsési gólszerzők:

Kollár D. (2), Czipper Zs., Fekecs D., Piros G.

Az NB III Alföld csoport állása:

#NévMSZGYDVLGKGGKP
1.Dunaharaszti MTK1695224141032
2.Monor SE1793531181330
3.Várfürdő-Gyulai TFC1784529161328
4.Tököl VSK1684430201028
5.Soroksár SC167542316726
6.Nagykőrösi Kinizsi167542827126
7.FC Dabas177373026424
8.Üllő SE167272635-923
9.Mórahalom VSE156362320321
10.Kecskeméti TE II.175482730-319
11.Vecsési FC165382735-818
12.Tisza Volán Szeged165381321-818
13.Makó FC163851923-417
14.Hódmezővásárhely170413837-294

Az NB III Alföld csoport góllövőlistája:

1. Selei András (Monor) 10, 2. Magyar György (Makó, Mórahalom), Benke Bálint (Monor) 9-9, 4. Hollauer Balázs (Üllő), Czipper Zsolt (Vecsés), Takács Kornél (Dabas), Laurinyecz Ákos (Gyula), Claudiu Dragan (Gyula) és Tóth Attila (Mórahalom) 8-8 találattal.

A szerdai program (17. forduló):

Április 10. (szerda) 15.00:

Dunaharaszti MTK - Makó FC, Vecsési FC - Tisza Volán SC Szeged.

16.30:

Tököl VSK - Mórahalom VSE.

Április 17-én játsszák:

Nagykőrösi Kinizsi TL FC - Üllő SE.

A 18. fordulóból elhalasztott Mórahalom - Soroksár derbit április 24-én (szerdán) 17 órakor pótolják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.