Közélet

Közösségépítő napot rendeztek Tarjánban + FOTÓK

Közösségépítő napot rendeztek Tarjánban + FOTÓK

2013. április 20., szombat
Közösségépítő napot rendeztek Tarjánban + FOTÓK
6_gs

Focikupával és kézműves-foglalkozásokkal várták többek között a fiatalokat Szeged Tarján városrészében, ahol szombaton délelőtt Lakótelepi Ifjúsági Közösségépítő Napot rendeztek.

A sport az egyik legjobb eszköze a közösségépítésnek, nagyon jól összefogja a fiatalokat – fogalmazott

Kiss Norbert

. Az Emberi Erőforrás Minisztériumának helyettes államtitkára a rendezvény megnyitóján arra biztatott mindenkit, hogy sportoljon, s szüleit is ösztönözze erre. „A Hely nevű ifjúsági klub ötszázötven fős tagsággal rendelkezik, ezzel Szeged legnagyobb taglétszámú fiatalokat összefogó klubjaként működik. Tagságunk 80 százaléka részt vett valamilyen képzésen, például kortárssegítő-, pszichodrámacsoportban, netán egyéni tanácsadáson” – tudtuk meg

Losonczi-Tóth Józseftől

, a Munka Világa Közhasznú Egyesület elnökétől. A Hely által szervezett kétnapos programsorozat keretében péntek csocsó- és biliárdbajnokságot tartottak, szombaton pedig focikupával várták a fiatalokat. A sportprogramok előtt oklevéllel ismerték el azokat, akik részt vettek valamilyen képzésben vagy csoportmunkában.

A helyi József Attila iskolában rendezett közösségépítő napon Kiss Norbert helyettes államtitkár portálunknak elmondta, a szegedi kezdeményezés a lakótelepi környezetben élő fiatalok számára mintaértékű, s kifejezte reményét, hogy a projekt zárása után is szerveznek számukra sport- és szabadidős, közösségépítő programokat. Hozzátette, „Legyen a sport a szenvedélyed!” címmel újraindít a minisztérium egy kampányt, ami szintén a fiatalokat célozza meg. Balhátvédként játszik Tóth Zoltán, aki minden olyan rendezvényen örömmel részt vesz, ahol focizhat. A tizenkilenc éves fiatal régebben csapattag is volt, most már csak hobbiból futballozik. A közösségépítő napra elkísérte barátnője is, Szente-Varga Mónika ha teheti, minden meccsre elmegy, ahol a párja játszik. A megye III-as Móravárosi Kinizsi játékosa, Balogh Imre is erősítette az egyik csapatot. A SZEGEDma.hu-nak úgy nyilatkozott, mindig a pályán derül ki, milyen is az ellenfél, hiszen az amatőrök között is sok tehetséges játékos van.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.