Közélet

Diagnosztikus mérések a diákok fejlődésének feltérképezéséhez + FOTÓK

Diagnosztikus mérések a diákok fejlődésének feltérképezéséhez + FOTÓK

2013. március 5., kedd
Diagnosztikus mérések a diákok fejlődésének feltérképezéséhez + FOTÓK

A kulisszák mögé pillanthattak be az érdeklődők az uniós fejlesztések nyílt napján, szombaton országszerte 30 beruházást mutattak be a nagyközönségnek. Szegeden egy egyedülálló online értékelési rendszert is megismertettek az érdeklődők, amellyel általános iskolások készségeit és tudását tudják feltérképezni.

Az úgynevezett

eDia

rendszer kidolgozását a Szegedi Tudományegyetem Oktatáselméleti Kutatócsoportja végzi, ami arra alkalmas, hogy a tanárok számára rendszeres visszajelzést nyújtson a tanulók előrehaladásáról.

Csapó Benő

, a Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézetének egyetemi tanára portálunknak elmondta, három fő területen alkalmazható az elektronikus, számítógép alapú diagnosztikus rendszer. „A matematikát, természettudományt és az olvasás-szövegértést lehet ezzel a rendszerrel lemérni. Ha elkészül, akkor több ezer feladat fog futni egy központi szerveren, az iskolákból pedig a tanulók bejelentkezhetnek, és bármikor megmérhetik a tudásukat” – magyarázta a projekt szakmai vezetője. Az eDia rendszer – ha elnyeri végleges formáját – akkor ez 1-6. évfolyamos tanulók felmérést teszi lehetővé. Előnyei közé sorolható, hogy időben jelzi, ha valamelyik diák le van maradva. A fejlesztésnél az olvasási nehézségekkel küzdő gyerekekre is gondoltak, a program a feladatokat el is mondja. A hangok mellett képek, animációk és videók teszik még színesebbé a feladatokat. Csapó Benő hangsúlyozta, már iskolába lépéskor több évnyi különbség van a gyerekek között bizonyos területeken, ezek egy része azonban nem észrevehető, hagyományos módszerekkel nem mérhető. Ebben nyújt segítséget az eDia.

A rendszer már most üzemképes, több mint 300 partneriskolában futnak a tesztek. Eddig több mint 30 ezer tesztet rögzítettek, s idén tavasszal újabb 50-60 ezret fognak felvenni. „A tervek szerint szeptembertől tudjuk regisztrálni az első osztályosokat, akiknek fejlődését hat éven keresztül tudjuk majd nyomon követni” – részletezte a célokat. Így olyan adatok is rendelkezésre állnak majd, melyek a fejlődést írják le, 2014-től pedig hazánk összes diákját tudják fogadni ebben a rendszerben.

Kissné Gera Ágnes

, az Arany János Általános Iskola igazgatója úgy látja, a tanítás hatékonyságának növelése kulcsfontosságú a közoktatás területén. Ennek egyik fontos eleme a tanulói teljesítmények ellenőrzése és értékelése. „Amit a pedagógusok nagyon fontos feladatának tartok, hogy állandóan a gyerek érezze, hogy igenis neki készülnie kell. Ebből a szempontból nagyon jónak tartom az eDia rendszert, hiszen nagyon gyorsan felmérést tud nyújtani a gyereknek a tudásáról, és ez teljes körű lesz a tanár számára. Megmutatja, hogy milyen szinten sajátította el az ismereteket, képes-e a tudását alkalmazni, illetve a hiányok is megmutatkoznak” – értékelte az igazgatónő a rendszert. Az Uniós Fejlesztések Nyílt napja – séta a kulisszák mögött című rendezvény keretében hazánkban harminc beruházást mutattak be az érdeklődőknek. A nyílt napot a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a polgárok európai éve alkalmából rendezte meg. A napfény városában az eDia rendszeren kívül

bemutatták

a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjének új, 640 négyzetméteres üvegházát is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.