Gazdaság

Továbbra is akadnak gondok a jótállás és szavatosság területén

Továbbra is akadnak gondok a jótállás és szavatosság területén

2013. február 26., kedd
Továbbra is akadnak gondok a jótállás és szavatosság területén

Továbbra is gondok vannak a jótállás és szavatosság területén, a fogyasztók még mindig nem kapnak megfelelő tájékoztatást jogaikról, ezért a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) továbbra is indokoltnak tartja a téma átfogó ellenőrzését.

A fogyasztóvédők tavaly 9 hónapon át ellenőrizték a jótállással, szavatossággal kapcsolatos ügyeket, a fogyasztói kifogásokat, az intézkedéseket, a fogyasztói igények érvényesítését. A 2012. január 23. és november 2. közötti ellenőrzéseket összefoglaló jelentés szerint a területi felügyelőségek 795 vizsgált kereskedelmi egységben tártak fel valamilyen jogsértést. A határozatok többsége kizárólag kötelezést tartalmazott, a jogsértés súlyára tekintettel 273 esetben szabtak ki bírságot 67,4 millió forint összegben. A felügyelők 327 alkalommal vizsgálták a fogyasztói kifogásokról felvett jegyzőkönyvek meglétét, valamint azok tartalmát, jogsértést 208 esetben tapasztaltak, és 151 esetben egyáltalán nem vettek fel jegyzőkönyvet. A jótállási jegy kiállításával kapcsolatos kereskedői gyakorlatot 692 esetben ellenőrizték, és 320 esetben tártak fel valamilyen szabálytalanságot. A kifogások csaknem egyharmada abból adódott, hogy a kereskedők a termék vásárlásával egyidejűleg nem adtak át jótállási jegyet, továbbá, az átadott dokumentumok több mint egyharmada hiányosnak bizonyult. A felügyelőségek 1724 esetben vizsgálták, hogy a vállalkozások által, a szavatossági, illetve a jótállási jogokkal kapcsolatban nyújtott tájékoztatásokat, és a feltárt jogsértések 25 százalékos aránya magasabb volt tavaly az előző évi 20 százaléknál. Az összefoglaló jelentés szerint a kifogások legtöbbször abból adódtak, hogy a vállalkozások félrevezető tájékoztatást nyújtottak a szavatossági, illetve a jótállási határidőkről. A témavizsgálat során 1186 vásárlók könyvébe tett fogyasztói bejegyzést néztek át, és a tapasztalatok azt mutatták, hogy bár a kifogásolási arány mindössze 15 százalékot tett ki, viszont ennek 61 százalékában a kereskedők egyáltalán nem válaszoltak a vásárlók könyvébe tett fogyasztói panaszra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.