Gazdaság

Az eladott telefonok kétharmada már okostelefon

Az eladott telefonok kétharmada már okostelefon

2013. február 24., vasárnap
Az eladott telefonok kétharmada már okostelefon
Az okostelefonok egyre nagyobb térnyerésének nemzetközi trendjét a Telenor Magyarország értékesítési adatai is alátámasztják: 2012 második felében a vállalat által eladott telefonok kétharmada már okostelefon volt, míg másfél évvel korábban, 2011 első félévében 27 százalék volt ez az arány.

Fejes Zoltán

, a vállalat ügyfélkapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese egy sajtóbeszélgetésen elmondta, hogy a hálózaton ugyanakkor még bőven a hagyományos telefonok vannak többségben, a Telenor hálózatát használó készülékek mindössze egynegyede okostelefon. Az előrelépés viszont itt is egyértelmű, hiszen 2011-ben még csak 14 százalék volt az okostelefonok aránya a hálózaton. A vállalat arra számít, hogy az okostelefon eladások növekedésével párhuzamosan ez az arány is dinamikusan nő majd. A Telenor Magyarország jelenleg 56 féle mobiltelefont és 21 féle különböző internetes és egyéb eszközt - modem, laptop, táblagép - értékesít. Havonta átlagosan négy új készülék kerül be a portfólióba, ez több, mint amit a vállalat az 1994-es indulásakor összesen kínált, akkor ugyanis mindössze három mobil készülék alkotta a kínálatát - érzékeltette a fejlődést Fejes Zoltán. A vezérigazgató-helyettes elmondta azt is, hogy míg korábban a vevőkre a márka preferencia volt jellemző, ma már egyre inkább az operációs rendszer alapján választanak készüléket. A Telenor is a világpiacon vezető androidos telefonokból ad el a legtöbbet, a kínálatában szereplő készülékek 57 százaléka használja a Google operációs rendszerét. A portfólió 12,5 százalékát teszik ki a Windows Phone operációs rendszerrel működő készülékek. A Telenor írásos sajtóanyaga ismerteti a Gartner piackutató legfrissebb jelentését, amely szerint a hagyományos telefonok értékesítése világpiaci szinten ugyan még meghaladja az okostelefonokét, de a hanyatlás egyértelmű. Tavaly a negyedik negyedévben 264,4 millió hagyományos készüléket értékesítettek világszerte, ami 19,3 százalékos visszaesés az egy évvel korábbihoz képest, és az elemzők 2013-ban további csökkenést várnak. Az okostelefonok értékesítése ugyanakkor rekordot döntött tavaly az utolsó negyedévben: 207,7 millió ilyen készüléket adtak el, 38 százalékkal többet, mint 2011 hasonló időszakában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.