Közélet

Idén is táncra perdülhetünk a vásárhelyi Bessenyeiben

Idén is táncra perdülhetünk a vásárhelyi Bessenyeiben

2013. január 10., csütörtök
Idén is táncra perdülhetünk a vásárhelyi Bessenyeiben

Itt az új év és folytatódik a táncház Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. Január 12-én, szombaton este Kis-Jakab Péter, a Kankalin Néptáncegyüttes vezetőjének irányításával kicsik és nagyok, kezdők és haladók ismét együtt lépdelhetnek és táncolhatnak a Rozsdamaró zenekar muzsikájára a BFMK új épületének tánctermében.

Másfél évvel ezelőtt éledt újjá az egykor Hódmezővásárhelyen is nagy hagyományokkal rendelkező táncház mozgalom a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ szervezésében. A néhány alkalmas, pályázati forrásból megvalósított Magyar táncház olyan jól sikerült, hogy a szülők és a fiatalok „nyomásának engedve” az intézmény a folytatás mellé állt. A szellemi világörökség részét képező táncházban igen sok fiatal és kisgyerekes család, alkalmanként akár száz-százötven fő is megfordult. Sok-sok érdeklődő, remek népi élőzene, fergeteges táncba forduló estek és szinte véget nem érő közös népdaléneklés jellemezte az igazi hungarikumnak számító táncházat. 2013-ban minden hónap második szombatján két időpontban is várják a táncolni (tanulni) vágyókat: hattól fél nyolcig a kicsik az egyszerűbb alaplépéseket tanulhatják el, valamint gyerekjátékok és népszokások felelevenítése a program része. Ezt követően a felnőttek már komolyabb lépéseket is elsajátíthatnak, illetve megismerkedhetnek a különböző hangszerekkel és kíséretekkel. A kezdő lépések megtételét Kis-Jakab Péter, a Bessenyei-díjas Kankalin Néptáncegyüttes vezetője és a Kankalin táncosai segítik, a talpalávalót a Rozsdamaró zenekar húzza szombaton este a BFMK új tánciskolai termében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.