Közélet

Ünnepeltek a szegedi nemzetiségek + FOTÓK

Ünnepeltek a szegedi nemzetiségek + FOTÓK

2012. december 18., kedd
Ünnepeltek a szegedi nemzetiségek + FOTÓK

A Nemzetiségek Napját, s egyben a szegedi Nemzetiségek Házának tizenöt éves fennállását is ünnepelték vasárnap a Bálaszínházban egy tál gulyásleves, forralt bor és természetesen élőzene mellett.

Advent harmadik vasárnapján a Dóm téri

gyertyagyújtás után

közös ünneplésre invitálták a Bálaszínházba a szegedi nemzetiségeket, melynek egyik apropója a december 18-i Nemzetiségek Napja, a másik pedig, hogy hamarosan tizenöt éves lesz a szegedi Nemzetiségek Háza is. Egy különleges naptárat kapott minden résztvevő, amely az összes Magyarországon élő nemzetiség és kisebbség ünnepeit tartalmazza, köztük a cigányságét is – tájékoztatott

Karsai Attila

intézményvezető. „Sose éreztem magamat kisebbségnek, 1986 óta élek Magyarországon, s a szögedi férjemmel 1990 óta élek itt. Nagyon jól fogadott engem mindenki, a család és a baráti kör is” – fogalmazott

Sajtos-Zapotocsnaja Natália

. A Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulásának elnöke hangsúlyozta, van lehetőség a hagyományok ápolására, s a Bálaszínházban tartott rendezvény is jól mutatja, hogy olyanok, mint egy nagy család, s teljesen mindegy, hogy valaki épp ukrán, német, bolgár, magyar vagy netán görög felmenőkkel büszkélkedhet. „Szerencsére bővülünk, most is születtek gyerekek. Csodálatos érzés látni, ahogy együtt ünnepelnek és táncolnak az emberek” – tette hozzá.

Befogadóak a szegedi nemzetiségek

Kosztopulosz Andreász négy-öt éve kapcsolódott be a szegedi nemzetiségi életbe, folyamatosan pozitív élmények érik, ahogy visszatalál görög gyökereihez. „Nagyon aktív a szegedi görög közösség, iskolát tartunk hetente, ahol a gyerekek tanulhatnak a görög kultúráról és nyelvről. Ez utóbbi nekem is fontos, mert annak idején engem a szüleim nem tanítottak meg a görögül, így kicsit eltávolodtam gyökereimtől. Boldoggá tesz, hogy a gyermekeim visszatalálhatnak a tradíciókhoz, és sokkal természetesebben élik meg a görögségüket” – nyilatkozta portálunknak. Andreásztól megtudtuk, rendszeresen szerveznek kirándulásokat, jártak például Erdélyben, ott is a görög sajátosságokat kutatták fel. Hangsúlyozta, a közösség befogadó, mindenkit szívesen látnak, és látogatják egymás rendezvényeit is. Ezt erősítette meg Bolgár Baráti Társaság elnöke, Varga Renáta is. Változó, hogy rendezvényeik hány embert mozgat meg, a legnépszerűbb a táncház. Érdekességként elmondta, az általuk szervezett bolgár nyelvoktatásra jelentkezők zöme nem is rendelkezik bolgár gyökerekkel.

Összekötő kapocs a Nemzetiségek Háza

A Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulását 1996-ban alapította öt nemzetiségi önkormányzat. Jelenlegi tagjai a Szegedi Bolgár, Görög, Lengyel, Német, Szlovák és Ukrán Nemzetiségi Önkormányzatok. Négy éve a társulás megkapta Szeged önkormányzatától az Osztróvszky utca 6. szám alatti ingatlant a célból, hogy azt Nemzetiségek Háza néven üzemeltesse. Karsai Attila intézményvezető portálunknak elmondta, kettős célt tölt be az intézmény, egyrészt székhelye és hivatali helye a szegedi nemzetiségi önkormányzatok többségének, másrészt közösségi ház, amely helyet ad az összes szegedi nemzetiségi szervezet kulturális kezdeményezésének. „A programjaink nyitottak, így az érdeklődők részt vehetnek többek között bolgár, görög és szerb táncfoglalkozásokon, lengyel, szlovák és örmény nyelvórákon, német olvasóesteken, ukrán irodalmi rendezvényeken” – közölte. A ház programjairól ITT tájékozódhat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.