Közélet

Szegeden is tüntettek a hajléktalanokért

Szegeden is tüntettek a hajléktalanokért

2012. december 21., péntek
Szegeden is tüntettek a hajléktalanokért

A szegedi városháza előtt is tüntettek a parlament által elfogadott és az Alkotmánybíróság által alkotmányellenesnek minősített, hajléktalanokat érintő törvény ellen, amely büntethetővé teszi az életvitelszerűen való utcán élést.

Még 2011-ben hozta meg a parlament

azt a törvényt

, amely szerint 150 ezer forinttal büntethető az, akit fél éven belül másodszorra kapnak el azért, mert az utcán lakik. November közepén az

Alkotmány Bíróság kimondta

, hogy az emberi méltóságot sérti, ha azért büntetnek, mert „életvitelszerűen” az utcán kénytelen élni. Ezt az AB határozatot a jelenlegi kormányzat „életszerűtlennek” nevezte. A Tüntetés szervező civilek ezzel szemben úgy tartják, hogy az az életszerűtlen, hogy a közterületen tartózkodás büntethető. „Az pedig egyenesen felháborító, hogy ezt most a jelenlegi kormányzat az Alaptörvényben akarja rögzíteni. Téves az az állítás, hogy az utcán élő embereknek van hova menniük. A szegedi intézményrendszer nem képes befogadni az összes rászorulót. Ezért döntöttünk úgy, hogy

A Város Mindenkié mozgalom

felhívására csatlakozunk

a dec. 21-én a parlament előtt tartott tüntetésükhöz

, és mi a szegedi döntéshozókhoz is eljuttatjuk az üzenetüket, és a követeléseiket.Lakhatást, demokráciát, jogállamot! Itt Szegeden is bőven van tennivaló. A lakhatási problémát megoldani kell, nem pedig elrejteni” – emelte ki a szegedi hajléktalanokat segítő önkéntesek és a Védegylet helyi csoportja nevében Sarlós Ferenc, aki önkéntes, a szegedi katolikus lelkészség hajléktalanokat segítő csoportjának munkatársa, a városháza előtt 13 órakor kezdődött demonstráción.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.