Közélet

Megszüntetik a keretszámrendszert a felsőoktatásban (FRISSÜL)

Megszüntetik a keretszámrendszert a felsőoktatásban (FRISSÜL)

2012. december 16., vasárnap
Megszüntetik a keretszámrendszert a felsőoktatásban (FRISSÜL)

Megszűnik a keretszámrendszer, és összevonják a már meglévő felsőoktatási támogatási formákat – jelentette be vasárnap egy kormányszóvivői tájékoztató vendégeként Balog Zoltán.

„Olyan felsőoktatási rendszer kidolgozásán dolgozunk Orbán Viktor kérésére, amely eltörli a keretszámokat, és átláthatóvá, világossá teszi azt a struktúrát, amely immár 22 éve folyamatos átalakulásban van” – jelentette be Balog Zoltán sajtótájékoztatóján. Az MNO beszámolt arról, az Emberi Erőforrások Minisztérium (EMI) vezetője kijelentette, a jövőben a felvételihez nem lesz majd szükség pénzre a diákok részéről, csak minőségre, diplomaszerzésre és teljesítményre, „mindenki felvételt fog nyerni, aki kinyilvánítja azon szándékát, hogy diplomaszerzés után Magyarországon kíván majd dolgozni”. „Meghallottuk a diákok azon kérését is, hogy nem szeretnék adóssággal kezdeni az életüket” – jelentette ki a miniszter, hozzátéve: "semmifajta tandíj bevezetésére a kormány nem hajlandó, nem készül" és nem is látja azt szükségesnek. Balog a sajtótájékoztatón elmondta, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnökségével már megállapodtak, hogy kedden ülnek tárgyalóasztalhoz, de a tárcavezető azt javasolja, hogy már hétfőn kezdjék meg a tárgyalásokat, hogy a szerdai kormányülésen szóba kerülhessenek a javaslatok.

További részleteket a Magyar Nemzet Online-on olvashat!

20.15: Kövér: a kormány nem készítette elő a "politikai talajt"

Kövér László szerint a kormány nem készítette elő a "politikai talajt" a felsőoktatás átalakításával kapcsolatban, és nem számolt azzal, hogy lesznek olyanok, akik a diákok mögött a saját sérelmeikért akarnak revansot venni. A házelnök erről az M1-nek adott, vasárnap este sugárzott interjújában beszélt. Véleménye szerint "a kormány ezeket a bejelentéseket, kiszivárogtatásokat úgy tette meg, hogy nem készítette elő a politikai talajt", nem kezdett el beszélni arról, hogy mi az a probléma, amelyet meg akar oldani, hanem evidensnek vette, hogy mivel a téma tavaly és tavalyelőtt már szóba került, logikus az, amit tenni fog, és azt az érintettek is így fogadják majd. A kabinet nem számolt azzal, hogy "az emberi emlékezet véges", illetve vannak olyanok, akik a diákok mögött, a "saját sérelmükért való revansvétel" vagy a saját területeiket érintő folyamatok megállítása okán abban érdekeltek, hogy most nagyobb botrány legyen ebből az intézkedésből, mint tavaly vagy tavalyelőtt - fejtette ki álláspontját a házelnök.

18.30: A HÖOK szerint irreális, hogy a hétfői találkozóra elmenjenek

Irreális, hogy a HÖOK elmenjen a Balog Zoltán szakminiszter által hétfőre kezdeményezett találkozóra a felsőoktatásról, hiszen előzőleg semmiféle hatástanulmányt nem kaptak, így nem tudják, hogy pontosan miről lehetne tárgyalni – közölte Kiss Dávid, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökségi tagja a Klubrádió beszámolója szerint. Mint a rádió honlapján olvasható, Kiss Dávid azt mondta, a HÖOK szerint még nagyobb lett a bizonytalanság a felsőoktatási rendszerben, a Giró-Szász András kormányszóvivő és Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter vasárnapi sajtótájékoztatóján elhangzottak pedig ellentmondanak mindannak, amit a kormány az utóbbi időben kommunikál. A HÖOK vezetői olyan anyagot szeretnének kapni, amelyből legalább a sarokpontokat megismerhetik. Például, hogy mi történik a Diákhitel 2-vel, illetve megmaradnak-e a hallgatói szerződések. Ezek nélkül nem tudnak véleményt alkotni és dönteni. Orbán Viktor kormányfő a Facebookon szombaton megjelent videoüzenetében közölte, el kell törölni a keretszám-szabályozási rendszert; azoknak, akik teljesítik a szükséges követelményeket, és elszántak, hogy tanuljanak, majd Magyarországon dolgozzanak, továbbra is ingyenesnek kell maradnia a felsőoktatásnak. Balog Zoltán a kormányszóvivői tájékoztatón vasárnap szintén azt mondta: a kormány a tanulmányi költségek teljes állami fedezetéért azt várja el a felsőoktatásba bekerülő hallgatóktól, hogy szerezzenek diplomát, és nyilvánítsák ki szándékukat, hogy Magyarországon akarnak dolgozni. A miniszter arra kérte a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) vezetőit, hogy a tervezett keddi időpont helyett már hétfőn tárgyaljanak a felsőoktatás átalakításáról. Balog Zoltán kérését azzal indokolta, hogy így a szerdai kormányülésig a hallgatók javaslatait is be tudják építeni előterjesztésükbe. Az MTI vasárnap többször kereste a HÖOK vezetőit. Körösparti Péter, a szervezet elnökhelyettese ígért ugyan tájékoztatást az ügyben, ám ez vasárnap kora estig nem történt meg.

15.10: Balog: a kormány itthoni munkavállalást vár a diákoktól a teljes állami támogatásért

A kormány a tanulmányi költségek teljes állami fedezetéért azt várja el a felsőoktatásba bekerülő hallgatóktól, hogy szerezzenek diplomát, és nyilvánítsák ki szándékukat, hogy Magyarországon akarnak dolgozni - közölte Balog Zoltán vasárnap. Az emberierőforrás-miniszter a tervezettnél egy nappal előbb, már hétfőn tárgyalna a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK) a felsőoktatás átalakításáról, amelyről a szerdai kormányülésen várhatók végleges döntések. Balog Zoltán a kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta: a kormány "semmifajta tandíj bevezetésére nem hajlandó, nem készül" és nem is látja azt szükségesnek. Megerősítette, hogy megszüntetik a keretszámrendszert, így a minőségi követelményeket teljesítő diákok bekerülhetnek a felsőoktatásba, ha pedig vállalják, hogy a diplomaszerzés után Magyarországon dolgoznak, az állam a teljes képzési költségüket kifizeti. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a felsőoktatási képzés sokba kerül, az állam célja ezért, hogy a tandíj nélkül, állami támogatással megszerzett diplomájukat a diákok itthon kamatoztassák. A kormány meghallotta azt az üzenetet, hogy a hallgatók ne kezdjék adóssággal az életüket - jelentette ki Balog Zoltán. A részleteket - köztük a diákhitelrendszer jövőjét és a hallgatói szerződések tartalmát - firtató kérdésre ő és Giró-Szász András kormányszóvivő is úgy válaszolt: először a hallgatókkal akarnak egyeztetni. A miniszter egyúttal arra kérte a HÖOK vezetőit, hogy a tervezett keddi időpont helyett már hétfőn tárgyaljanak a felsőoktatás átalakításáról. Kérését azzal indokolta, hogy így a szerdai kormányülésig - amelyen végleges döntéseket hoznak a felsőoktatás átalakításáról, így a felvételi eljárásról - a hallgatók javaslatait is be tudják építeni előterjesztésükbe. Hozzátette: a Magyar Rektori Konferencia elnökségével már pénteken egyeztetett, és találkozott az egyetemek gazdasági tanácsainak elnökeivel is. Az MTI azzal kapcsolatos kérdésére, hogy a végzős középiskolások mikor tudják meg, szakonként milyen követelményeknek kell megfelelniük a bejutáshoz, Giró-Szász András elmondta: idén a 240 volt a pontminimum, de egyetemenként és szakonként eltérő eredmény kellett a bekerüléshez, az átlag 369 pont volt. "Hogy idén hogy lesz, az a tárgyalásokon dől el" - mondta. A kormányszóvivő az MTI kérdésére azt is elmondta: Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Fidelitas meghívására, a Fidesz ifjúsági társszervezetének tagjaival egyeztetett egy budapesti romkocsmában a felsőoktatás helyzetéről. A kormányfő ezután a Facebook-oldalán tett közzé egy videóüzenetet, amelyben úgy foglalt állást, hogy azoknak, akik elérik a felsőoktatási tanulmányokhoz szükséges követelményeket, és elszántak, hogy tanuljanak, majd Magyarországon dolgozzanak, továbbra is ingyenesnek kell maradnia az egyetemi és főiskolai oktatásnak. A kormányszóvivő a tájékoztatón arról is beszélt, a felsőoktatási rendszer újjászervezést igényel azért, hogy egy "egészségesebben működő", fenntartható szerkezet jöjjön létre. Ugyanakkor fontos - folytatta -, hogy az átalakítás ne keltsen félelmet és áttekinthető legyen, a kormányfő ezért kérte Balog Zoltánt arra, hogy egyszerűsítse a felsőoktatás jövőjéről szóló kormányzati előterjesztést, egyértelművé téve a kormányzati szándékot. A miniszter ezzel kapcsolatban azt mondta: az eddigi keretszámrendszer nem volt korrekt, a tanulni akaró diákok egy részét elzárta a felsőoktatástól. Arra a kérdésre, hogy a most bejelentett változások összefüggésben vannak-e a hallgatói tiltakozásokkal, Giró-Szász András úgy válaszolt: a tüntetések a demokrácia részei, és figyelemfelhívóak tudnak lenni. "Nyilvánvalóan ez apropója volt annak a találkozónak, amelyre a Fidelitas hívta meg a miniszterelnököt. A Fidelitas is hasonló felvetésekkel élt, és ez vezetett ide. De ez nem a koncepción változtat, hanem annak egy elemét tisztázza le, egyszerűsíti" - fejtette ki.

13.55: Balog Zoltán már hétfőn tárgyalna a HÖOK-kal

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter arra kéri a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) vezetőit, hogy a tervezett keddi időpont helyett már hétfőn tárgyaljanak a felsőoktatás átalakításáról. A miniszter ezt a vasárnapi kormányszóvivői tájékoztatón jelentette be. Kérését azzal indokolta, hogy így a szerdai kormányülésig a hallgatók javaslatait is be tudják építeni előterjesztésükbe. Giró-Szász András kormányszóvivő az MTI kérdésére elmondta: Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Fidelitas meghívására, a Fidesz ifjúsági társszervezetének tagjaival egyeztetett egy budapesti romkocsmában a felsőoktatás helyzetéről.

13.37: DK: káosz van a felsőoktatásban

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint teljes a káosz és zűrzavar a magyar felsőoktatásban alig néhány héttel a jelentkezési határidő előtt. Az ellenzéki pártnak az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleménye szerint ma senki nem tudja, miképpen fognak működni az egyetemek és főiskolák 2013-ban, nem tudni, miből fogják finanszírozni a felsőoktatási intézményeket, hányan és milyen formában kezdhetik meg egyetemi és főiskolai tanulmányaikat. A DK szerint az elmúlt napok eseményei mindenki számára nyilvánvalóvá tették, hogy a kormánynak semmiféle elképzelése, koncepciója sincs a magyar felsőoktatásról, annak jövőjéről. A DK felszólítja a kormányt, hogy ne három nap alatt csapjanak össze egy új felsőoktatási törvényt, hanem a szakmai szervezetek és hallgatói érdekképviseletek bevonásával dolgozzanak ki egy olyan koncepciót, amely nem a pillanatnyi gazdasági és politikai érdekeknek megfelelően alakítja a hazai felsőoktatást. Orbán Viktor a Facebookon szombaton megjelent videóüzenetében közölte, el kell törölni a keretszám-szabályozási rendszert; azoknak, akik teljesítik a szükséges követelményeket, és elszántak, hogy tanuljanak, majd Magyarországon dolgozzanak, továbbra is ingyenesnek kell maradnia a felsőoktatásnak.

12.54: Az LMP szerint "kódolt üzenet" volt Orbán bejelentése

Az LMP szerint ""kódolt üzenet" volt Orbán Viktor miniszterelnöknek a felsőoktatás átalakításával kapcsolatos bejelentése. Karácsony Gergely, a párt frakcióvezető-helyettese egy más témában tartott vasárnapi budapesti sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva azt mondta, a kormányfő szombati nyilatkozata "kódolt üzenet volt, és nem lehet tudni pontosan, mit jelent". Orbán Viktor a Facebookon szombaton megjelent videóüzenetében közölte, el kell törölni a keretszám-szabályozási rendszert; azoknak, akik teljesítik a szükséges követelményeket, és elszántak, hogy tanuljanak, majd Magyarországon dolgozzanak, továbbra is ingyenesnek kell maradnia a felsőoktatásnak. Karácsony Gergely a sajtótájékoztatón utalt arra, hogy az azóta megjelent szakmai vélemények szerint a kormányfő "megpróbálja az egyetemek nyakába varrni" a probléma megoldását. Hozzátette: ha a költségvetés nem biztosít jelentős pluszforrásokat a felsőoktatásnak, akkor "ebben a formában a keretszámok megszüntetése gyakorlatilag a magyar felsőoktatás fejre állását eredményezné".

12.13: MSZP: Orbán a diákok jövőjével játszik

A szocialisták szerint ötletszerű a felsőoktatás átalakítása, a miniszterelnök pedig a diákok jövőjével játszik. Tóbiás József, az MSZP frakcióvezető-helyettese vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormánynak nincs koncepciója a felsőoktatás átalakítására, csak rögtönöz, és ezt kommunikációs trükkökkel próbálja elfedni. A szocialista politikus szerint Orbán Viktor kormányfő szombati bejelentése - amely szerint azoknak, akik teljesítik a szükséges követelményeket, és elszántak, hogy tanuljanak, majd Magyarországon dolgozzanak, továbbra is ingyenesnek kell maradnia a felsőoktatásnak - nincs kiérlelve, a szakma sem tudja értelmezni, és alighanem még a szaktárcát is meglepte, hiszen Balog Zoltán erőforrás-miniszternek három napja van kidolgozni a megfelelő kormányrendeletet. Tóbiás József kifejtette: a felsőoktatás jövőjéről tárgyalásokra lenne szükség, a miniszterelnök viszont "fordítva ül a lovon", előbb hoz döntéseket, és csak utána egyeztet róluk. Szerinte a bizonytalanságot jelzi, hogy a kormány egyik nap még önfenntartó felsőoktatásról, az intézmények költségvetésének csökkentéséről, másik nap viszont már a keretszámok megszüntetéséről beszél. Ezek a rögtönzések azt jelzik, hogy Orbán Viktor kezében nincs biztonságban a diákok jövője - mondta a szocialista frakcióvezető-helyettes, megjegyezve: a kormányfő jelenleg százezer végzős középiskolás jövőjével játszik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.