Kultúra

Jordán Tamás és a Vakság a Reök-ben

Jordán Tamás és a Vakság a Reök-ben

2012. október 5., péntek
Jordán Tamás és a Vakság a Reök-ben

Négy színházi előadást is láthatnak a nézők októberben a Reök-ben. Jordán Tamás először lép a kiállítóház alkalmi színpadára, Hobo most Jim Morrison-adaptációkkal érkezik, a Nézőművészeti Kft. A vakságot hozza, a Forte Társulat pedig az Elveszett férfiakat.

Jordán Tamás

különleges színházi stand up comedy-vel mutatkozik be a Reök közönségének. Az egyszemélyes előadásban versek szakítanak meg tréfákat és sztorikat. A színművésznek saját bevallása szerint nagyon sok remek történet van a tarsolyában – színházról, saját magáról. Ezeket erős öniróniával adja elő, közben pedig úgy lopja be a verseket közéjük, hogy azok jelenléte magától értetődő. Október 10-én 19 órától várja a nézőket a Széllel szembe című előadás. Október 15-én

Hobo

harmadjára is a Reök-be látogat és ismét egy legenda megzenésített költeményeit hozza el a közönségnek.

Viszockij

és

József Attila

estjei után Amerikai ima című egyszemélyes előadásán a The Doors-énekes,

Jim Morrison

– általa magyarított – verseit prezentálja. „Számomra az egyik legnagyobb mester volt Morrison; egy lázadó, aki a rockzene korlátait a színház és az irodalom felé tágította. A koncertjeit szeánsz-szerű előadássá próbálta alakítani, amelyekben ő volt a sámán. Az estemen a Morisson-versek közé ékelem a Doors-dalokat.” Gyengénlátó és látássérült emberek beszámolói alapján készült a Vakság, mely a REÖK-ben már több alkalommal fellépő Nézőművészeti Kft. előadása. Scherer Péter rendező színésze ezúttal Sárosdi Lilla, aki úgy játssza el a vak nőt, hogy azt szeretné kiemelni vele: a látássérült nem fogyatékos, a vakság csupán egy állapot. Közben pedig a látóknak is segítséget próbál adni ahhoz, hogyan lépjenek kapcsolatba vak társaikkal. Október 16-án kerül színre a darab. A Forte Társulat Elveszett férfiak című darabját október 29-én láthatják az érdeklődők. Horváth Csaba rendezőt-koreográfust a Dresch Quartet Fuhun Elveszett férfiak című dala valamint

Ady Endre

versei inspirálták. Az előadások a 17. Őszi Kulturális Fesztivál keretében kerülnek színre. Jegyek már mindegyik programra vásárolhatók, elővételben és szegedi egyetemi diákigazolvánnyal kedvezményesen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.