Közélet

Szegedre a’cappella stílusban hozzák el a Star Warst

Szegedre a’cappella stílusban hozzák el a Star Warst

2012. szeptember 27., csütörtök
Szegedre a’cappella stílusban hozzák el a Star Warst

Nyolcadik alkalommal rendeznek nemzetközi A’cappella fesztivált Szegeden, melyhez idén társrendezőként Hódmezővásárhely is csatlakozik. Az IH Rendezvényközpont szervezésében három helyszínen négy nap alatt öt fellépő szórakoztatja majd a közönséget.

Az IH Rendezvényközpont vezetője elmondta, hogy a 8. szám már jelentős, értéket képvisel, hiszen egy fesztivál esetében ez hagyománynak számít. „Az idei esemény abban is különleges, hogy négynapos, és két városban lesznek fellépések, melyben az IH Rendezvényközpont nemcsak helyszínként, hanem szervezőként is részt vesz” – hangsúlyozta

Németh Ildikó

.

Németh Miklós

, a szegedi Fool Moon zenekar tagja a programokkal kapcsolatban kiemelte, hogy a fesztivál első napjára, csütörtökre speciális műsorral készülnek, és ezt a városházán mutatják be először Szegeden. Az előadás neve „Fool Feature”, melyben különböző filmzenéket adnak majd elő egy kórussal közösen, a’capella stílusban. „Ez unikumnak számít, nem nagyon hallottunk még hasonló kezdeményezésről, énekelni fogunk a Gyűrűk Urából, Indiana Jones filmzenét, Star Warst, és A szakaszból is felcsendülnek majd dalok. Pénteken bordalok hallhatunk, illetve bemutatkozik egy fiatal, új együttes is. Szombaton látjuk vendégül az olasz vendégzenekart, és ugyan ezt a műsort visszük át vásárhelyre vasárnap” – foglalta össze az eseményeket a zenész.

A 8. Fool Moon Nemzetközi A’cappella Fesztivál programja:

Október 11., csütörtök: „Viva la vita!”

Szeged, Széchenyi tér, városháza udvara 20.00: A Fool Moon és az á la c’ARTe „Fool Feature” című műsora Belépő: 2600 Ft, elővételben 2200 Ft

Október 12., péntek: „Viva il vino!”

Szeged, IH Rendezvényközpont, IH Café 20.00: Sixtones 21.00: Viva Bacchus! Belépő: 1300 Ft, elővételben 1000 Ft

Október 13., szombat: „Viva l’amore”

Szeged, IH Rendezvényközpont 20.00: Fool Moon 21.00: Mezzotono Belépő 2600 Ft, elővételben 2200 Ft.

Október 14., vasárnap: „Viva i’amore”

Hódmezővásárhely, Mozaik Mozi (BFMK szervezésében) 20.00: Fool Moon 21.00: Mezzotono Belépő: 2200 Ft., 1900 Ft

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.