Kultúra

A Dóm téren „zöldültek” kicsik és nagyok + FOTÓK

A Dóm téren „zöldültek” kicsik és nagyok + FOTÓK

2012. szeptember 23., vasárnap
A Dóm téren „zöldültek” kicsik és nagyok + FOTÓK

A Bor tér árnyékában, a Somogyi-könyvtár előtti területen tizennégy stand programjával hívta fel az arra járók figyelmét a környezettudatos magatartásra a Csongrád Megyei Könyvtárosok Egyesülete és együttműködő partnerei.

Leó, a környezetvédő kalandjainak képregény-kockáit lehetett sorrendbe rakni a Somogyi-könyvtár sátránál. Az érdeklődők megtudhatták, miből is áll egy igazi egy „zöld” nap, és meg is tervezhettek egy ilyet.

Nagy Zsuzsanna

könyvtáros elmondta, a kicsiknek sok más mellett

Wass Albert

csodaszép, természetről szóló meséiből illusztrációkat kellett összeforgatni, valamint az E-számokból lottószelvényt lehetett kitölteni, amit óránként sorsoltak – ott jártunkkor éppen tartósító- és lisztjavító anyagok voltak soron.

Odébb az SZTE Kémiai Tanszékcsoport sátránál vegyészhallgatók – Németh Veronika, a kémia szakmódszertan oktatójának csoportja – látványos, egyszerűen elvégezhető kísérleteket mutattak az érdeklődőknek. Volt itt például vízvizsgálat: a desztillált víztől különböző ásványvizekig sorakoztak a palackok, egy kanálban borszeszégő felett elpárologtatták a vizet, és a visszamaradt só elárulta, melyikben mennyi oldott anyag van – sorolta portálunknak Hannus István professzor. Egy másik asztalnál azt nézték, hogy a felszíni ásott kutak vizében mennyivel nagyobb a nitráttartalom a szennyezés miatt, mint az első vízzáró rétegig lefúrt kút vizében. Az arra járók megfigyelhették a víz felületi feszültségét, vagy a Szent-Györgyi-emlékév tiszteletére C-vitamin-kimutatást is végezhettek. A professzor elárulta, sok család is kilátogat a standjukhoz, a gyerekek nagyon érdeklődőek, bennük felfedezni vélik a kémia szakosok utánpótlását. Hozzátette: a leendő kollégák, a hallgatók is nagyon lelkesek. A Szegedi Nemzeti Színház sátránál kíváncsian mustráltuk a színpadi cigarettákat. „Megmondom őszintén, én még nem kerültem olyan szituációba, hogy színpadon el kelljen szívnom egy cigarettát mostanában, mióta bevezették, hogy nem lehet ott dohányozni” – vallotta be portálunknak Gömöri Krisztián színművész, aki egy fotó kedvéért, mutatóba a szájába vett egy cigit, jóllehet három hete nem dohányzik. A kellékcigaretta egyébként gyógynövény szaküzletekben kapható alapanyagokból készül, úgy mint rózsaszirom, martilapu, fehér mályvalevél, összekötő anyagnak pedig mézet kevernek bele. Gömöri Krisztián elmondta, még sose próbálta, de állítólag nem túl kellemes, viszont óvja a nézők egészségét. A standnál egyébként élénk volt az érdeklődés, voltak, akik haza is vittek egy-egy szál cigit kipróbálásra. A sátornál a színházi évadot is promótálták, mint a művész elmondta, büszkék a teátrum új, nemrég korszerűsített hűtés-fűtésrendszerére. A téren számos programlehetőség kínálkozott, sok más mellett a Szegedi Vadaspark „nemszeretem” állatokkal készült, a szegedi Partiscum Csillagászati Egyesület távcsöves bemutatót tartott, a fővárosi Föld Napja Alapítvány pedig természetismereti és egyéb tesztekkel, játékos környezeti feladatokkal kapcsolódott a rendezvényhez.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.