Egyetem

Makovecz Imre nevét vette fel a csengeri általános iskola

Makovecz Imre nevét vette fel a csengeri általános iskola

2012. augusztus 31., péntek
Makovecz Imre nevét vette fel a csengeri általános iskola

Makovecz Imre építész nevét vette fel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csenger általános iskolája; a tanévnyitóval egybekötött hivatalos névadó ünnepséget pénteken tartották a magyar-román határ mellett fekvő kisvárosban.

Az eseményen

Hoffmann Rózsa

oktatásért felelős államtitkár az építész által tervezett iskola aulájában megjelent több száz tanuló, pedagógus és szülő előtt az évszázad egyik legnagyobb magyarjának nevezte a csaknem egy éve elhunyt

Makovecz Imrét

, aki Csengerben is sok épületet álmodott és tervezett meg. "Ez az épületegyüttes magán hordja Makovecz Imrének azt a szellemi nagyságát, amely példaértékű, amely utat mutat és utat mutatott a magyaroknak a múltban és a jelenben" – fogalmazott beszédében Hoffmann Rózsa. Az államtitkár szerint a magát nem kímélő művész példát adott abból, hogyan lehet önmagunk felégetésével másokért cselekedni. Talán éppen az itt ülő gyerekek közül kerül ki egy olyan építész, aki folytatja Makovecz Imre munkáját, és az iskolához hasonló létesítményeket hoz létre, amely túléli majd korát – emelte ki a szakpolitikus. Hoffmann Rózsa a tanévkezdéssel kapcsolatban elmondta, hogy időre elkészült a köznevelési és felsőoktatási törvény, amelyek új kereteket szabnak a hazai oktatási rendszernek, és elősegítik Magyarország megújulását. Az államtitkár szólt arról is, hogy ez a tanév – amelyet hétfőn Pécsen nyitnak meg hivatalosan – még nem hoz sok változást, de nagyon fontos lesz, mivel idén vezetik be az első, az ötödik és a kilencedik évfolyamon a kötelező mindennapos testnevelésórákat.

A legjellemzőbb mégis az lesz – folytatta –, hogy az új szabályokat és szándékokat megismerve fel kell készülni a következő, 2013/2014-es tanévre, amely már lényeges változásokat hoz. A pedagógusokhoz szólva a szakpolitikus elmondta, fontos változást sikerült előkészíteni, így minden esély megvan arra, hogy a jövő szeptemberben életbe lépő új életpályamodelltől jelentősen megváltozik az iskolák és a tanító emberek megbecsülése, fizetése és munkaszervezése. Ahhoz, hogy ez sikeres legyen, elő kell készülni ebben az évben, ez fogja ugyanis meghatározni a tanári szobákban a háttérmunkákat – tette hozzá Hoffmann Rózsa. A szalagátvágási ceremónia után leleplezték Makovecz Imrének az iskola előtt felállított bronz mellszobrát, valamint az építész portréját. A mintegy ötezer lakosú település városközpontját Makovecz Imre és csoportja tervezte az 1990-es években. Az organikus építészeti stílusú általános iskola, sportcsarnok, görög katolikus és adventista templom mellett a szolgáltató- és egészségház, a járóbeteg-szakrendelő, valamint a polgármesteri hivatal is az építész és tervezőcsoportja kézjegyét viseli. Az iskolaavatással párhuzamosan tartják a csengeri oktatás fennállásának 450. évfordulójára rendezett ünnepségsorozatot, amelynek keretében péntek délután építészkonferenciát, tanár-diák találkozót, valamint gálaműsort rendeznek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.