Közélet

Hosszabb nyitva tartással is versenyez a multikkal a Mars téri piac

Hosszabb nyitva tartással is versenyez a multikkal a Mars téri piac

2012. július 3., kedd
Hosszabb nyitva tartással is versenyez a multikkal a Mars téri piac

Immár este nyolcig is vásárolhatunk hétköznaponként a Mars téri piacon. A június elején bevezetett hosszított nyitva tartás mellett a kevés portékával a piacra járó őstermelőknek is kedveznek, negyedasztalnyi területekre a hét négy napján ingyen pakolhatják ki árujukat.

A berögződött vásárlási szokások megváltoztatását is célul tűzte ki a Szegedi Vásár és Piac Kft., hosszabbítottak a nyitva tartáson, hétköznaponként immár este nyolc óráig várják a vásárlókat. „A multiknál este is bevásárolhat bárki, míg a piacon általában délután kettő után már csak néhányan lézengenek. Ezen szeretnénk változtatni. Ugyan miért ne vásárolhatnának be az emberek munka után itt nálunk, a Mars téren? A nyitva tartási idő megváltoztatásával megpróbálunk minél több vevőt visszacsalogatni délután is a piacra” – magyarázta

Erdei Péter.

A Szegedi Vásár és Piac Kft. ügyvezetője megjegyezte, egyelőre nem nevezhető teljesnek a siker, általában 5-10 árus vállalja, hogy estig árusít. A kereskedőknek természetesen nem teheti kötelezővé, hogy nyitva legyenek este nyolcig, de azok, akik itt maradnak, nagy forgalomról számolnak be az ügyvezetőnek. „Bízom abban, hogy szépen lassan visszatérnek délutánonként is hozzánk a vásárlók. Ha nem is nyolcig, de mondjuk 6 óráig nyitva tart a húsbolt például, az már nagy pozitívum, akkor mindent meg tudnak nálunk venni” – tette hozzá. Jelenleg a kinti sátor körülbelül háromnegyedig tele szokott lenni délután, vagyis 20-25 asztalon kínálják a portékákat.

Az őstermelőknek is kedveznek a piacon

A

„Keresd a helyit!”

kampányhoz kapcsolódóan hétfőnként ingyen asztalt kapnak azok őstermelők, akik vállalják, hogy bármilyen hatóság elmehet a földjükre, s ellenőrizheti, hogy azt árusítják-e, amit ténylegesen megtermelnek. Ezzel a kezdeményezéssel a helyi termelőket szeretnék helyzetbe hozni. Van egy újabb kezdeményezés is: ahogy

arról korábban már beszámoltunk

, június 25-étől a hét négy napján (az úgymond kis piacos napokon) ingyen pakolhatnak ki negyedasztalnyi területre azok az őstermelők, akik nagyon kevés áruval érkeznek. „A nagyon kis mennyiségben termelőknek szeretnénk kedvezni, jellemzően az idősebb korosztálynak, akik mindössze két kosárnyi áruval érkeznek, s általában negyedasztalokat bérelnek. Ők a nagycsarnok kijelölt részében hétfőn, kedden, csütörtökön és vasárnap tudnak ingyen árusítani. Tudom, hogy nekik a 300 forintos asztalpénz is sok, ezért próbálunk nekik ily módon kedvezni” – magyarázta az ügyvezető. A Mars téri piac kihasználtságával kapcsolatban Erdei Péter elmondta, a sátrak alatt majdnem telt ház van egy szombati napon, a nagycsarnokban viszont látszik, hogy a tél végi fagyok megtizedelték a termést. Tavaly nagyon sokan árusítottak például őszibarackot, most ők elmaradtak, mivel elfagyott a gyümölcs.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.