Közélet

Kalandra fel! – családi nap a Mars téri piacon + FOTÓK

Kalandra fel! – családi nap a Mars téri piacon + FOTÓK

2012. június 4., hétfő
Kalandra fel! – családi nap a Mars téri piacon + FOTÓK

Vasárnap is van élet a Mars téri piacon, méghozzá igazán mozgalmas. Erre családi nappal hívta fel a figyelmet a Szegedi Vásár és Piac Kft. A parkolóban ugrálóvár, ügyességi versenyek és látványos bemutatók, valamint állatsimogató is várta a családokat.

„Nemcsak szombaton, hanem vasárnap is érdemes kilátogatni a Mars téri piacra. Kiváló minőségű termékeket kínálnak, ráadásul hazai kis- és középvállalkozások. Nem pusztán a multiknál, hanem itt nálunk is be lehet vásárolni a vasárnapi ebédhez. Erre szeretnénk ráirányítani a figyelmet, ezért szerveztük meg a családi napot” – közölte

Erdei Péter

. A Szegedi Vásár és Piac Kft. ügyvezetője hozzátette, örül a rendezvény sikerének, amit az árusok is pozitívnak értékeltek. A vasárnap délelőtt játszótérré változott parkolóban lehetett nyuszit, kacsát, sőt még kígyót is simogatni, illetve a rendőrség látványos kutyás bemutatója is nagy sikert aratott. különböző ügyességi versenyek is várták a kicsiket, míg bohócok lufi figurákat hajtogattak. Ott találkoztunk

Nyári Diával

, a Barátok közt Hannájával, aki először próbált macit formálni lufiból, amihez természetesen segítséget is kapott az egyik bohóctól. „Régen sokat jártam piacra anyukámmal, s pont most, amikor belecsöppentem ebbe a miliőbe, elhatároztam, újból fogok, hiszen egészen más, mint mikor az ember elmegy egy szupermarketbe vásárolni. Itt hazai termelőktől vásárolhatok, és sokkal zamatosabb gyümölcsöt kínálnak” – mondta el portálunknak Nyári Dia. A lufi figura készítése mellett több ügyességi játékot is kipróbált Dia, sőt kígyót is simogatott. A népszerű sorozat szereplője sosem járt még Szegeden, így délután a várossal ismerkedett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.