Sport

Szegedre érkezik a Bozsik-program roadshow-ja

Szegedre érkezik a Bozsik-program roadshow-ja

2012. május 4., péntek
Szegedre érkezik a Bozsik-program roadshow-ja

A labdarúgás utánpótlásképzésének megyejáró körútjaként Szegeden is bemutatják a 7-11 éves labdarúgópalánták új és hatékony edzésmódszereit május 8-án kedden.

A 2011-ben újraindult Bozsik-program 7-11 évesek technikai, szakmai képzésének irányítói

Nyilasi Tibor

és

Both József

országos roadshow keretében minden megyébe szerveznek szakmai napot. Ennek keretében elméleti és gyakorlati előadásokon Szegeden is bemutatják e korosztályok utánpótlásképzésének lehetőségeit, szakmai fogásait, irányelveit május 8-án az MLSZ területi igazgatóságán, illetve a Felső Tisza parti stadionban. „Csongrád megye a 14. állomása e programnak, s mintegy 50 egyesület szakmai stábja vehet részt a képzésen kedden, ahol először a szövetség megyei igazgatóságának épületében, az újszegedi Rendezvényházban elméleti előadást hallhatnak majd az érdeklődők a magyar labdarúgó-utánpótlás képzésének filozófiájáról 15 órai kezdettel. 16.30 és 16.45 között pedig az Etelka sori pályán a Tisza Volán és a Rendőr TE 11-13 éves korosztályai mutatják be azokat a különböző edzésgyakorlatokat, melyekkel egységesen és hatékonyan képezhetőek a fiatalok” – mondta el portálunknak

Lóczi István

az MLSZ megyei koordinátora.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.