Sport

Futsal: parázs csatával zárt az SZTE EHÖK SE + FOTÓK

Futsal: parázs csatával zárt az SZTE EHÖK SE + FOTÓK

2012. május 15., kedd
Futsal: parázs csatával zárt az SZTE EHÖK SE + FOTÓK

Kemény ütközetben diadalmaskodott az NB II alsóházi küzdelmeiben az SZTE EHÖK SE futsalegyüttese a Salgótarján ellen hétfő este, ezzel a Keleti csoport 8. helyén fejezte be a szezont.

A vendégek diktálták a tempót a másodosztály keleti csoportja alsóházi rájátszásának utolsó mérkőzésének elején az újszegedi Csonka-szakközépiskolában, s az első öt perc végére

Új Balázs

két villanásával már 2-0-ra vezettek a nógrádiak. A vízilabdameccsekről is ismert Cattani és lelkes szurkolócsapata doboktól dübörgő szakadatlan buzdításától hajtva lassan magához tért azonban az egyetemista csapat, s lendületes játékával fokozatosan átvette a játék irányítását. A félidő derekán pedig

Herczeg Gábor

egyéni akciója végén sikerült is bevenni

Nagy Gábor

kapuját (1-2). A szünet előtti hajrá pedig már egyértelműen

Cserenkó Szabolcs

csapatáé volt: egy szép szabadrúgáskombináció után

Ferenczi András

egyenlített, majd a pihenő előtti utolsó percben

Kalános János

egy védő szorításában remekül fordult kapura, s lőtte ki a rövid alsó sarkot (3-2). Fordulás után a nagyon agilis

Molnár Gábor

előtt adódott egyenlítési lehetőség, ám a fiatal játékos a felsőlécre bombázott, míg a túloldalon

Polczer Norbert

óriási bombája nyomán kellett hatalmasat nyújtózkodnia a nagy termetű

Nagy Gábornak

. A talán még az első félidőnél is pörgősebb iramot, s emiatt számos pontatlan befejezést hozó második játékrész közepén sikerült növelnie előnyét az agresszívan letámadó hazaiaknak, miután Kalános emelte át a hatoson belül a vendég kapust, aki ugyan bele tudott kapni a labdába, ám az a kapufáról a gólvonal mögé hullott (4-2). Nem sokáig örülhettek a hazaiak a kétgólos előnynek, mert egy perccel később

Molnár Gábor

fordulásból laposan a hosszú alsóba lőtt, életben tartva a vendég reményeket (4-3). A nagy tempó és a kemény védekezés miatt rövidesen mindkét gárda begyűjtötte ötödik faultját - ez a Salgótarjánnak kedvezett jobban, a lefújásig összesen három tízméterest is lőhettek. Csakhogy a hazaiaknál

Kulisits Imre

ekkorra jött igazán formába, s Új Balázs első büntetőjét kiválóan vetődve hárította. Röviddel ezután Kalános, a hazai gólzsák újra kettőre növelte az EHÖK előnyét egy futtából jól eltalált lövéssel, mely a kapufáról pattant a hálóba (5-3). Nagyobb is lehetett volna a különbség ezt követően, ha Nagy Gábor nem védi bravúrral előbb Ferenczi szabadrúgását, majd

Major György

löketét. Ehelyett azonban újabb két vendég büntető következett, Kulists ezúttal kézzel védte Molnár Gábor erős, félmagas lövését, majd ismét Új Balázs állhatott a tízeshez, azonban a jobb kapufa mellé durrantott. A hajrában azért még tudta kozmetikázni az eredményt a Salgótarján

Molnár Márió

kapufa tövéről bepattanó labdájával (5-4), s bár Major is elvégezhetett egy büntetőt az utolsó percben, több gól már nem született. Az SZTE EHÖK SE így győzelemmel zárta szezonját, s ezzel a másodosztály Keleti csoportjának 8. helyén végzett.

Férfi futsal NB II Keleti csoport alsóházi rájátszás (7-11. helyért) 10. forduló:

SZTE EHÖK SE - Salgótarjáni VSE 5-4 (3-2)

Szeged, Csonka-szakközépiskola, 50 néző. Vezette: Szalai, Hegyesi, Somodi.

SZTE EHÖK SE:

Kulisits - Herczeg, Várnagy, Kalános, Polczer.

Csere:

Major, Ferebnczi, Hegedűs, Türk.

Vezetőedző:

Cserenkó Szabolcs.

Salgótarján:

Nagy G. - Bársony, Váradi, Új B., Molnár G.

Csere:

Huszár, Molnár M., Új Á., Pataki.

Játékos-edző:

Pataki László.

Gólszerzők:

Herczeg (13'), Ferenczi (17'), Kalános (20', 30', 35'), ill. Új B. (4', 5'), Molnár G. (31'), Molnár M. (39').

Sárga lap:

Pataki (20'), Váradi (40'). Cserenkó Szabolcs:

"Elég rosszul indult a meccs, két góllal elhúztak az utóbbi időben elég érett játékot nyújtó vendégek. Szünet előtt sikerült fordítanunk, majd a másodikm játékrészben folytattuk az agresszív letámadást, ez végül győzelemre is vezetett. Eléggé heroikussá vált a küzdelem a végére, könnyen befújt faultokból lőhettek büntetőket a vendégek. Összességében elégedett vagyok a győzelemmel, helyt tudtunk állni az utolsó meccsen, lelkes közönségünk előtt, akiknek köszönjük a biztatást!"

További eredmény:

ESC Gyöngyös MI - RAFC-kaminokupa.hu 8-1 (5-0)

A férfi futsal NB II Keleti csoport alsóházának (7–11. helyért) jelenlegi állása:

#

Csapat

M.

Gy.

D.

V.

Lg.

Kg.

Gk.

P.

7.

ESC Gyöngyös MI

28

13

3

12

149

136

13

42

8.

SZTE EHÖK SE

28

12

3

13

139

172

-33

39

9.

Nyíradonyi Huszárok FC

26

8

2

16

119

148

-29

26

10.

Salgótarjáni VSE

28

6

1

21

104

236

-132

19

11.

RAFC-kaminokupa.hu

26

2

5

19

102

174

-72

11

12.

Kispest FF (törölve)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.