Közélet

Csak parlamenti munkájukért kaphatnának pénzt a képviselők 2014-től

Csak parlamenti munkájukért kaphatnának pénzt a képviselők 2014-től

2012. április 10., kedd
Csak parlamenti munkájukért kaphatnának pénzt a képviselők 2014-től

Az Országgyűlés keddi döntése alapján más keresőfoglalkozást nem folytathatnak, és egyéb megbízatásukért - a tudományos, oktatói, művészeti, valamint a jogi oltalom alá eső szellemi tevékenységet kivéve - nem fogadhatnak el díjazást a parlamenti képviselők a következő ciklustól.

A fideszes

Kovács Zoltánnak

az új országgyűlési törvényjavaslathoz fűzött módosító indítványát 253 igen szavazattal, 47 ellenében, 12 tartózkodás mellett fogadták el. A törvényjavaslaton már csak közvetlenül a jövő hétfői zárószavazás előtt változtathat a Ház. A kétharmados többséget igénylő módosító indítvány a kormányoldalt is megosztotta: a kereszténydemokrata frakció nagy többsége - 30 képviselő - ellene szavazott, és így tett négy fideszes politikus is. Megszavazta viszont a javaslatot a jobbikos képviselők többsége. Az MSZP nem vett részt a szavazásban, míg az LMP-frakció nagy része nemmel voksolt. Az MTI úgy tudja, hogy

Lázár János

, a Fidesz frakcióvezetője és a KDNP-s Rubovszky György, aki korábban a képviselők javadalmazási rendszerének átalakítását előkészítő parlamenti albizottság elnöke volt, a határozathozatalok után egyeztetnek az ügyben. Kovács Zoltán javaslatát úgy magyarázta: indokolt, hogy a következő ciklusban - amikor a parlament létszáma már csak 199 lesz - a képviselők "professzionális szinten lássák el feladatukat, amelynek feltétele, hogy más megbízatásból, foglalkozásból eredő kötelezettségek ne terheljék őket".

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.