Gazdaság

Megindult a termelés a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában

Megindult a termelés a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában

2012. március 29., csütörtök
Megindult a termelés a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában

Megindult a termelés a Mercedes-Benz új kecskeméti személyautó gyárában, egyúttal Dieter Zetsche, a Daimler AG igazgatója a csütörtökön tartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a kompakt-autó osztály generációjának újabb modellje iránt jelentkező kiemelt érdeklődés miatt a gyár dolgozóinak létszámát 3000 főre növelik.

A Daimler AG igazgatója a hangsúlyozta: a tervek szerint 100-120 ezer gépkocsit gyártó kecskeméti gyár a rastatti gyárral együtt most már elegendő a kapacitásuk arra, hogy ki tudják elégíteni a részben új vevői igényeket is a prémium-kompakt kategóriában is.

Dieter Zetsche

bejelentette: az új B-osztály autóira több mint százezer rendelés érkezett eddig. A Daimler AG igazgatója szerint, a digitálisan tervezett gyárral Kecskeméten egy modell jellegű üzem épült. Bejelentette, hogy kezdeményezni fogják a munkaidő rugalmas kialakításának a bevezetését.

Frank Klein

, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója történelminek nevezte azt, hogy "négy évvel a befektetési döntés után valósággá vált a "Mercedes-Benz Made in Hungary". A kecskeméti gyár igazgatója hangsúlyozta: a gazdaság és a kormányzat részéről is komoly támogatást kaptak, kiemelte a Kecskemét városával kialakult kiváló együttműködést.

Frank Klein

elmondta: az év második felében egy négyajtós kupé gyártásának az előkészületeit is megkezdik Kecskeméten, melyből az első eladásra gyártott autó 2013-ban hagyja el a gyárat. A csütörtök délelőtti gyárlátogatáson bemutatták a teljes gyártósort. Az ismertetőn elhangzott: 4 óra 20 perc alatt készül el egy személygépkocsi, amelyet 130 "állomáson" szerelnek össze. A karosszéria üzemben 640 robot "dolgozik". A fényezőüzemben 12 féle színre tudják festeni az autókat. A stuttgarti székhelyű Daimler-Benz konszern 2008. június 18-án jelentette be, hogy Magyarországon fogja gyártani új generációs Mercedes A és B modelljeit, s hogy a mintegy 800 millió eurós beruházással megvalósuló, 2500 főt foglalkoztató üzemet Kecskeméten építik fel. Magyarország történetének egyik legnagyobb zöldmezős beruházása a közvetlen foglalkoztatottakon kívül a beszállítói körben további 10 ezer munkahelyet teremt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.