Sport

Kosárlabda: megázott a Szedeák a pécsi triplaesőben

Kosárlabda: megázott a Szedeák a pécsi triplaesőben

2012. március 31., szombat
Kosárlabda: megázott a Szedeák a pécsi triplaesőben

Nem sikerült a bravúr Baranyában a Fodor-alakulatnak, miután húszpontos vereséget szenvedett a Szedeák a Pécs otthonában, a hárompontosaikat remekül dobó hazaiaktól. A vereség ellenére azonban az osztályozót már sikerült elkerülni.

110
-
92
PVSK-Pannonpower
-
Naturtex-SZTE-Szedeák
Férfi kosárlabda NB I/A 25. forduló

A valódi csata rövid ideig tartott, 10-10-ig kiegyenlített meccs zajlott, majd 10 ponttal meglépett a Pécs, amit aztán folyamatosan növelni is tudott remekül játszó légiósai,

Ciric

,

Vasojevic

és

Doyne

, valamint a már az első félidőben is jól elengedett hárompontosok révén. A szedeák részéről mindössze

Ivosev

első félidei játéka emelhető ki, a nagyszünet után azonban márt neki sem ment jól a játék. A PVSK a harmadik negyedtől kissé kiengedett, de így is tudta tartani a körülbelül 20 pontos különbséget, sőt egy technaikai fault után a mérkőzés hajrájában már 26-ra is nőtt előnye

Csirke Ferenc

együttesének. A hajrában kiengedtek a százat is átlépő hazaiak, s ennek köszönhetően Drahosék húszon belülre tudtak kapaszkodni az utolsó pillanatokban. Ivosev teljesítménye (21/3, 8 lepattanó, 2 assziszt, 37 perc, 23 VAL-pont) mellett

Drahosnak

(17/6, 3 lepattanó, 3 labdaszerzés, 4 assziszt, 28 perc, 22 VAL-pont) és

Levynek

(13 pont, 8 lepattanó, 5 assziszt, 35 perc, 12 VAL-pont) voltak említésre méltó megmozdulásai. Ugyanakkor a hazaiaknál sorra jöttek az extrateljesítmények Cirictől (33/12, 4 lepattanó, 1 assziszt, 1 blokk, 33 perc, 33 VAL-pont), Vasojevictől (20/3, 6 kiharcolt fault, 5 assziszt, 30 perc, 23 VAL-pont) és Doyne-tól (23/9, 6 lepattanó, 5 kiharcolt fault, 2 asszsizt, 33 perc, 25 VAL-pont), s nem feledkezhetünk meg a dupla-duplázó

Tóth Norbertről

sem (12 pont, 13 lepattanó, 5 kiharcolt fault, 6 assziszt, 39 perc, 25 VAL-pont). Az alapszakasz utolsó meccse a Szedeák számára szerdán 18 órától következik az újszegedi sportcsarnokban, a sereghajtó Zalaegerszeg ellen. A Jászberény kecskeméti vereségével azonban biztosan eldőlt, hogy az osztályozótól már nem kell tartania a Tisza-parti alakulatnak, hiszen amennyiben az utolsó fordulóban a jászok nyernek és a Szedeák kikap, a mérlegük azonos lesz ugyan, de az egymás elleni összevetésben Fodor Péter gárdája áll eleve jobban.

Férfi kosárlabda NB I/A 25. forduló:

PVSK-Pannonpower - Naturtex-SZTE-Szedeák 110-92 (32-19, 24-20, 27-21, 27-32)

Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 800 néző. Vezette: Földházi T., Farkas G., Szabó G.; ellenőr: Hartyáni.

PVSK:

VASOJEVIC 20/3, Kovács P., DOYNE 23/9, CIRIC 33/12, TÓTH N. 12.

Csere:

Deák 9/9, Csabay 11/3, Halász, Bíró, Ignácz.

Vezetőedző:

Csirke Ferenc.

Szedeák:

DRAHOS 17/6, Levy 13, Kiss Zs. 8/3, IVOSEV 21/3, Dukic 10/6.

Csere:

Vida 1, Molnár M. 8/6, László, Tanács 10, Csorvási L. 4.

Vezetőedző:

Fodor Péter. Fodor Péter:

"Öt percig volt az amit elképzeltünk, aztán egy 10-0-s pécsi roham után szétesett a védekezésünk. Abszolút nem azt játszottuk amit terveztünk, feleslegesen sokat dobtunk kintről, amik ráadásul nem mentek be. A felszabadultan játszó és jól dobó Pécs ellen már az első félidőben olyan hátrányba kerültünk, ahonnan nem tudtunk talpra állni. Míg náluk több kiemelkedő egyéni teljesítmény is volt, addig nálunk az első félidőben csak Ivosev nyújtott említésre méltó teljesítményt, a második félidőben pedig csak felvillanásaink voltak."

További eredmények:

Szolnoki Olaj - Fortress-Lami Véd Körmend 83-77 (27-15, 15-15, 19-26, 22-21) Falco-Szova KC Szombathely - Kaposvári KK 105-75 (34-13, 25-22, 27-19, 19-21) Kis-Rába menti Takarék Soproni KC - Marso-Vagép NYKK 88-64 (23-24, 16-14, 22-6, 27-20) Atomerőmű SE-Albacomp Fehérvár 71-66 (14-13, 19-23, 16-11, 22-19) Kecskeméti KSE-Jászberényi KSE 82-70 (16-17, 21-10, 27-24, 18-19)

Online közvetítésünk:

VÉGE! 110-92 (32-19, 24-20, 27-21, 27-32)
40' Csorvási Levente harcol ki faultot, de csak egy büntető benn, de megszerzi a lepattanót, Vidától kapja aztán, palánk alól felteszi, megvan! 107-85! Újabb büntetőt harcol ki aztán Csori, de csak egy benn, 107-86. Csabay is dob kettőt a meccs végi büntetőpárbajban, 109-86. Molnár Miki inkább távolról kísérletezik, és jó! 109-89! Drahi 4. faultja, Vasojevic egy büntetőt tesz be a gyűrűbe, aztán még Drahos is dobhat, nála is csak egy ül, 110-90. Tanács még egy kettest szerez, 110-92, ez a vége, Bíró hármasa már nem megy be.
39' Jono tempója most bemegy, 104-82. Deák hármasa is, 107-82. Molnár Miki miért is menne be...
38' Toma ront a palánk alatt, Tanács nem! Aztán Drahi labdát szerez! És ott az újabb kettő pont, 102-80. Tóth Norbert, 104-80 egy jó tempó után.
37' Vida eladja, Vasojevic meg bedobja, 102-75. időt kérünk. Deák faultja után Levy csak egy büntit dob be, igazából már rég nincs jelentősége... Vasojevic távolija marad ki.
36' Csabay, a változatosság kedvéért egy hármassal folytatja... Levy a változatosság kedvéért elrontja a tempót. Vasojevic nem, ezzel megvan a 100 ott, nálunk 75...
35' Jono most ügyesen csinálja, meg is van a két pont, 95-74! Kolti büntetőzhet, 95-75, miután csak egy benn.
34' Eladjuk a labdát, aztán technikia a fault mellé... Ciric dobja őket. Mind a négy benn, 94-69... Toma faultja után folytathatja, most csak egy benn, 95-69. Kolti hármasa rossz, de marad a lepattanó, Drahi kiosztja Dukicnak, ott a tripla! 95-72!
33' Drahos ront a palánk alatt, Ivosevé a labda aztán, ő nem hibáz, 88-64. Doyne tempója most jó, aztán Drahos hármasa még jobb! 90-67! Közelről Tóth ront aztán, Molnár Mixi viszont nem a másik oldalon, 90-69!
32' Tanács él a palánk alatt, 85-62. Halász ront közelit. Tanács eladja a labdát, Tóth meg két pontot szerez belőle, 87-62. Plusz eggyel is jöhet, az is benn, 88-62.
31' Doyne tempója után nő különbség, 85-60. Molnár Miki újabb rossz hármasa. Doyne-nak sem megy mindig be.
III. negyed: 83-60 (32-19, 24-20, 27-21)
30' Molnár Miki is próbálkozik, hiába. Tóth, ez sincs meg. Toma szerez lepattanót, aztán Tanács teszi fel, 81-58! Doyne aztán közelről, Tanács meg középtávolról, 83-60.
29' Jono áll egy hármasba, miután nem tud betörni, kimarad. Dudu szerez lepattanót, közeli rossz. Deák triplája csorog le. Levy büntetőzik, egy benn, 78-55, még egy benn, 78-56! Doyne-ra nem lépünk ki, engedi a távolit, ez is süllyed... 81-56.
28' Levy faultolja Doyne-t, időt kér Fodor Péter. Doyne egy büntetőt dob be, 75-54. Jono ront közelről, azért is fájó ez, mert jön az ellenattak, Csabay emeli a trojkát, 78-54. Nem biztos, hogy megússzuk száz alatt...
27' Tóth büntetőzhet, egy benn. Jono emel egy triplát, lejön, mJono megszerzi saját labdáját és pontokra is váltja, 71-54. Ciric kettő plusz egye a válasz, 74-54. Nem igazán tudunk beljebb kerülni ezen a huszason...
26' Drahos szerez labdát, betör, 67-49. Ciric triplája ismét, 70-49. Molnár Mixi is egy hármasba áll, 70-52!
25' Toma ront közelről. Vaszojevic két büntető, 67-47.
24' Drahos szépít közben, 60-47. Aztán Tóth Norbert kertese, Ciric hármasa, te jó ég... 65-47.
23' Kovács hármasa rossz. Vasojevicé a lepattanó, aztán Kovács ismét, eladja. időt kér a Pécs Kovács 3. faultja után. Hihetetlen, Toma kihagyja mindkét büntit... Doyne aladja a labdát aztán csúnya szabálytalanság Dudu ellen, technikai. Kiss Zsolt dobja, mindkettő benn, és labda itt. 60-45.
22' Jono kioszt egy gólpasszt Drahinak, faragjuk a nagy hátrányt, 60-41. Kovács eladott labdája után Toma ismét, 60-43!
21' Ott folytatjuk ahol abbahagytuk, Ciric emeli a hármast, kimarad. Kovács Péteré nem, de ez csak kettes, 58-39. Levy ront közelről, a lepattanót nem szerezzük meg. Tóth Norbert teszi fel a labdát, 60-39.
Nagyszünet: 56-39 (32-19, 24-20)
20' Ázunk a triplaesőben: Csabay, 56-35. Toma közeli válaszával 56-37. Deák is ront egy távolit, kiss Zsolt közelebbről azonban bedobja, 56-39 a félidő.
19' Tóth Norbert ront hármast és középtávolit, majd Deák messziről eredményes, 53-32. Kolti is, 53-35.
18' Toma is eladja a labdát, Vasojevic zsákol is egyet belőle. Demoralizáló. Félszáznál a Pécs, 50-32.
17' Drahi hármasa után Doyne eredményes a palánk alól, 48-32.
16' Toma közeléről, aztán Vasojevic távolról, ez így nem lesz jó... Ciric faultja után Ivosev büntetőzik, 46-29!
15' Sok a hhiba. Sorra marad ki három tripla, náluk kettő, nálunk egy. Drahi eladja, aztán Tóth is, végül Koltié.
14' Ciric tempója is benn, 43-23. Toma triplája lejön. Ciric eladja, Toma most eredményes a ziccerből, 43-25.
13' És tovább nő! Ciric Vasojevic passzából, 41-21, máris húsz pont a különbség. A pécsi rádiós kolléga majd megőrül örömében itt mellettünk... Ciric most szabálytalan, Dudu két büntetője benn, 41-23.
12' Tanács adja el a labdát. Vasojevic közelről, 34-21. Drahos kihagy egy hármast, Ciric nem... 37-21... Dukic próbálkozik kintről, lejön, a lepattanó után Ciric közelije. Nagy a baj, 39-21.
11' Molnár Miki sikertelen hármassal nyit. Csabay eladja a lasztit, Drahos megindul, 32-21.
I. negyed: 32-19 (32-19)
10' Tanács érkezik, faultol is, Doyne dobhat, egy benn, 30-19. Ciric közelije zárja a negyedet, 32-19.
9' Doyne megint, majd Vida harcol ki büntetőt. Csak egy benn Mátétól, 26-17. Deák Attila óriási tapsot kiváltó triplája is süllyed, 29-17. Jono tempója a szépségtapasz utána, 29-19.
8' Dobál mindenki veszettül, előbb Ciric, aztán Kovács Péter próbálkozik távolról, kimaradnak a triplák. Jono két büntetőjére Tóth kettese a felelet. Toma, 24-16!
7' Vasojevic kettő plusz egye után sem jobb a helyzetünk, ráadásul újabb faultokat gyűjtöttünk be, 22-12. Eladjuk a labdát ismét.
6' Doyne-tól egy újabb tripla, 16-12. Levy ront, aztán Ciric kintről engedi el a labdát, ez is benn, 19-12, időt is kér Fodor Péter. Dudut is elkapja a hév, az ő triplája kimarad.
5' Doyne és Toma gyors pontváltása, 12-12! bToma faultja után Ciric büntetői, egy jó, 13-12.
4' Dukic egyenlít, 10-10! Auztán ismét jöhetünk, de Dudu eladja a labdát. Vida jön a két faultos Drahos helyett.
3' Dukic is elenged egy triplát, benn van ez is! 4-8! Doyne azonnal válaszol egy hasonlóval, 7-8. Vasojevic kettese benn, plusz egy is jöhet, 10-8. Ivosev ront hármast. Tóth Norberté a lepattanó.
2' Ciric ismét, 4-0 a középtávoli után. Ivosev emel egy hármast, benn van! 4-3! Doyne a palánk mögül szinte, kimarad. Megiramodik Toma, 4-5!
1' A Pécs elhozza a labdát, Ciric zsákol, 2-0. Ciric szereli Levyt, de marad nála. Lemegy az idő, jöhet a Pécs.
17.55 Hamarosan kezdődnek a bemutatások, aztán pedig a meccs!
17.50 Még javában zajlik a melegítés a Lauber Dezső Sportcsarnokban, bő 10 perc a kezdésig.
17.45 Sok szeretettel köszöntjük Kedves Olvasóinkat! Rövidesen kezdődik a Szedeák pécsi vendégjátéka.

A várható kezdőötösök:

PVSK:

Vasojevic, Kovács P., Doyne, Ciric, Tóth N.

Szedeák:

Drahos, Levy, Kiss Zs., Ivosev, Dukic.

Beharangozónk itt olvasható!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.