Kultúra

Hagyományteremtő vízkereszti koncert Móravároson + FOTÓK

Hagyományteremtő vízkereszti koncert Móravároson + FOTÓK

2012. január 9., hétfő
Hagyományteremtő vízkereszti koncert Móravároson + FOTÓK
A móravárosiak és a kecskésiek vízkereszti koncertjén a szegedi Király-König Péter Zeneiskola művészei léptek föl a Kálvária téri templomban. A móravárosiak és a kecskésiek régi elhatározása volt, hogy komolyzenei koncerttel köszöntik az új esztendőt - beszélt a kezdeményezésről Nógrádi Tibor önkormányzati képviselő. Az egyházközség és plébánosa, Balogh József nagy fogadókészséget tanúsított az ötlet iránt, rendelkezésre bocsátotta a Kálvária téri templomot, segített a szervezésben, s magán az esten a konferálásban is szerepet vállalt. Az előkészületekben Csorba Ágnes, a kecskési Cikér Egyesület vezetője jeleskedett, amiért köszönet illeti - folytatta a politikus. Nógrádi Tibor hozzátette: technikai okok miatt (értsd: az esztendő első napján, napjaiban elfoglaltak a művészek) az új évi koncertből végül vízkereszti koncert lett, melyet szombat este tartottak meg. Hagyományt akarnak teremteni, tehát erre a közösségi programra a következő években is számíthatnak a szegediek. Az első móravárosi vízkereszti koncertet - melyen a szegedi Király-König Péter Zeneiskola fuvola-, gitár-, orgona-, trombita- és énekművészei léptek föl - élénk érdeklődés kísérte, ami rendkívül jó érzéssel töltötte el a szervezésben közreműködőket. Az esten a két móravárosi képviselő, Nógrádi Tibor és Gyimesi László meghívására a zenei élet patronálásában igen aktív dorozsmai városatya, Mihálffy Béla is részt vett.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.