Közélet

A szerb karácsonyt ünneplik Szegeden + PANORÁMA, FOTÓK

A szerb karácsonyt ünneplik Szegeden + PANORÁMA, FOTÓK

2012. január 6., péntek
A szerb karácsonyt ünneplik Szegeden + PANORÁMA, FOTÓK
Ahogyan a szőregi magyarok szeretettel meghívják a velük együtt élő szerbeket a Katalin-napi búcsúra, hogy együtt ünnepeljenek, úgy ortodox karácsonykor a magyarok is ellátogatnak a szegedi szerb templomban rendezett karácsonyi vecsernyére, mintegy viszonozva a figyelmességet. A nem túl nagy számban megjelent érdeklődő mellett – hiszen a városban kevés regisztrált hívőt tartanak számon, közülük is alig 20-30-an járnak rendszeresen templomba – a szentmisén tiszteletét tette Rózsavölgyi József képviselő, a szőregi Kossuth Lajos Általános Iskola diákjai, Kondé Lajos, a római katolikus Szeged-Csanádi Egyházmegye pasztorális helynöke is. A szerbek téli ünnepekhez kötődő hagyományai különlegesen gazdagok és szépek. A karácsonyestet a gregorián naptár szerint ünneplik: január 6-án. Az ünnepi istentiszteletet Kaplan Pavle szegedi szerb ortodox parochus celebrálta, majd a hívők ünnepi körmenetben megkerülték a templomot. Szertartásosan a templomkertben felállított badnjak köré gyülekeztek – a tölgyfa hasábokból rakott lobogó tűz –, amit az atya virrasztás fájának nevezett, és énekelve felidézték az ünnep bensőséges pillanatait, a Megváltó születését. A badnjak elégetése Krisztus szeretetének a melegét jelképezi. Azt mondják, a fadarab elégetésekor felcsapó szikrák száma jelzi a házbeliek számára, hogy milyen gazdagságban lesz részük az elkövetkező évben. Régen a badnjakkal fűtöttek be, és ezen főtt meg a karácsony esti vacsora is. Szalmát hoztak be a házba, szétszórták a földön, ez jelképezte a betlehemi jászlat, és apró ajándékokat rejtettek el benne. A gyerekek karácsony éjjelén a szalmán aludtak, amely 3 napig maradt a házban, aztán kivitték az állatok alá. A szobában, emlékeztetőül, csak egy kosár szalma maradt. A karácsony első vendége férfi kell legyen, akire búzát kell szórni, és a vendég össze kell szedje a házigazda által a szoba padlójára dobott diókat. A tűz köré összegyűlt hívők jelképes ajándékot kaptak: kis tölgyfaágból és szalmából készült csokrot, hogy szekularizált világunkban mindenki hazavihesse és a saját karácsonyi asztalára tehesse a megszentelt csokrétát. A szertartás végén az egyházközösség termében – mivel tart még a böjt - forralt borral és pogácsával vendégelték meg a hívőket. A karácsony szentestéje virrasztással ér véget.
Szerb ortodox templom - ikonosztáz, Szeged

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.