Vélemény

Vélemény: Nemzetárulás

Vélemény: Nemzetárulás

2011. december 5., hétfő
Vélemény: Nemzetárulás

Ez az abszolút erkölcsi érzéketlenség annak bizonyítéka és megnyilvánulása, hogy a határon túli magyarokat valójában nem tartják magyaroknak, mert különben az elkövetőkben megkondult volna a kisharang, valahol a szívben ott, ahol a szív a lélekben megmártózik.

A 2004. december 5-ei „kettős állampolgárságról” szóló népszavazás évfordulójának közeledtével megrendítő volt látni s hallani Mesterházy Attilát, amint fájdalommal teli arccal mondja a kamerába, hogy a forint árfolyamának és a devizahitelesek helyzetének az Orbán-kormány gazdaságpolitikája miatti romlása nemzetárulás. A legtöbb embernek van némi fogalma haza- és nemzetárulásról, mint a legfőbb erkölcsi bűnök egyikéről, és ezért is nyomasztó, ha a baloldal legelszántabb jobboldali kritikusai úton s útfélen úgy haza- és nemzetárulózzák le a baloldalt és a liberálisokat, ahogy amazok közt is zsigeri reflex mozgatja a nácizást és fasisztázást. Minden pitiáner ügyből nem lehet haza- és nemzetárulást faragni, és nem lehet politikai epetúltengésünket akut haza- és nemzetárulózással kezelni, ahogy azt különösen a névtelen netes kommentek mutatják, mert különben érvényét veszti alapvető erkölcsi normák átlépése, amit hazaárulásnak és nemzetárulásnak nevezünk. Mondom ezt azzal együtt, hogy ugyanakkor belátom, az erkölcsi ítélkezés erősen szubjektív, hiszen nemcsak eltérőek az egyéni értékrendek, de még a közösen vallott értékekkel is eltérő módon ítélhetjük meg ugyanazon valóságot. Magam azt, ahogyan a „kettős állampolgárságról” szóló népszavazás előtt a nemmel szavazásra buzdítottak, nemzetárulással tartom egyenértékűnek, mert nyíltan fordították szembe a magyar nemzet két részét: a határon belüli és a határon kívüli magyarokat. Tették ezt azok, akik korábban hosszú éveken át folytattak harcot a nemzet „megosztása” és a nemzetből való ilyen-olyan „kirekesztés” ellen. Tették ezt annak vezetésével, aki két és fél évvel korábban, a 2002-es választási kampány bevezetőjeként kitalálta azt, hogy az Orbán-Nastase megállapodás eredményeképpen 23 millió román fog beözönleni Magyarországra, amit egy későbbi országgyűlési vitában az MSZP ügyletes szónoka azzal tudott megvédeni, hogy rosszul számoltak… Ha valakinek lenne némi kételye azzal kapcsolatban, hogy Gyurcsányt, a 23milliórománozás büszke atyját illendő-e nemzetárulással vádolni, akkor kérném, hogy az illető hunyja be szemét, és próbálja elképzelni, amint Gyurcsány és stábja 2001. decemberében egy reklámügynökség szakemberit meghazudtoló lelkesedéssel állnak elő újabb s újabb ötletekkel, hogy miként kéne megbuktatni az Orbán-kormányt, amivel önmagával semmi bajom nincs, ám egyikük képes volt kitalálni, talán Gyurcsány maga, hogy 1) a határon túli magyarokról terjesszük el azt, hogy csőstül akarnak betelepülni, elvenni munkát és segélyt; 2) beszéljünk úgy róluk, mintha románok lennének; 3) mondjuk azt, hogy az összes román beözönlik Magyarországra. És képzeljük el azt is, hogy az ötletre felcsillan a szemük, egymás tenyerébe ütnek, elégedetten lapogatják meg egymás hátát. Aztán a stáb vezetője összehívja a párt vezetőit, tájékoztatja őket a haditervről, és ők, a párt vezetői szintén megelégedetten dőlnek hátra. De mivel kizárt, hogy ne tudnák, hogy a 23 millió román kifejezésével kivétel nélkül minden romániai magyart románnak titulálnak, hiszen Romániának éppen hogy kevesebb lakosa volt 23 milliónál, nem lehet nem feltételezni, hogy a nemzetmegosztás és a nemzetből kirekesztés elleni harc harcosai erkölcsileg abszolút érzéketlennek bizonyultak a magyar nemzet határon túli részével szemben. Ez az abszolút erkölcsi érzéketlenség annak bizonyítéka és megnyilvánulása, hogy a határon túli magyarokat valójában nem tartják magyaroknak, mert különben az elkövetőkben megkondult volna a kisharang, valahol a szívben ott, ahol a szív a lélekben megmártózik. Én itt és most nem azért érvelek, hogy Mesterházy Attila ne nevezze nemzetárulónak Orbán Viktort és kormányát a pénzügyi politikájuk miatt, hanem azt firtatom, hogy ha Mesterházy számára érvényes erkölcsi kategória a nemzethűség, akkor mit érez, mit gondol december 5. tájékán. Nagyon úgy tűnik, hogy van fogalma a nemzetárulásról, mert különben 2009. júniusában nem kérte volna „nemzet érdekében” a Fideszt arra, hogy „álljon elő konkrét válságkezelő programmal”. „Ha van egy hatékonyabb, kevésbé fájdalmas programjuk, akkor annak eltitkolása valódi nemzetárulás” – szögezte le Mesterházy Attila, akiről mindezek fényében nem zárhatjuk ki, hogy 2001-ben és 2004-ben falfehér arccal és kiszáradt torokkal vágta Gyurcsány szemébe: Feri, amit csinálunk, az nemzetárulás. Ennek megtörténte annál is valószínűbb, mert az MSZP legutóbbi kongresszusán kijelentette, hogy a szocialisták "a magyar kulturális nemzet részének és a politikai nemzet jelképes tagjainak" tekintik a határon túli magyarokat, és támogatják autonómiatörekvéseiket, ezért nincs okunk feltételezni, hogy Mesterházy ne gondolta volna, hogy nem tarthatjuk élősködő románnak azokat a valóságban, akiket elméletben a kulturális magyar nemzet részének tartunk. A kongresszusnak érdekes színfoltja volt Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség főtitkára, aki örvendetesnek nevezte, hogy a szocialisták nemzetpolitikájuk újraértékelésére készülnek. Az a Kovács Péter, aki a matematika elemei szabályai szerint és per definitionem román volt 2001 és 2004 között bizonyosan, azután meg nem kizárt, de azt csak Gyurcsány Ferenc tudja. Azt, akinek még mindig lenne némi kételye azzal kapcsolatban, hogy Gyurcsányt meg másokat illendő-e nemzetárulással vádolni, kérném, meditáljon el azon, hogy Gyurcsány miért nem mondta soha, hogy román vagyok, ha románoznak, ha már mondta nem is egyszer, hogy „ha cigányoznak cigány vagyok, ha zsidóznak zsidó vagyok”. És miért hagyta szó nélkül a magyarországi románellenességre oly érzékeny komplett román sajtó a 23milliórománozást? Miért nem szólalt meg Nastase és a román kormány? Mert nem akartak beavatkozni Magyarország belügyeibe? Vagy mert úgy érzékelték, hogy Romániának és a román nacionalizmusnak kifizetődő szemet hunyni a magyarországi baloldali románellenessége felett? Vagy mert az elkövetők informálisan biztosították a román diplomáciát, hogy valójában nem Romániáról és a románokról, hanem kizárólag a határon túli magyarokról van szó? Gyurcsány Ferenc jobb keze Debreczeni József (ex-MDF), aki hite szerint antallista, és korábban megvédte Antall Józsefet azért, mert amikor az kijelentette, hogy ő „lélekben” 15 millió magyar miniszterelnöke, akkor liberális ellenzéke módszeresen támadta úgy, mintha a „lélekben” szó nem hangzott volna el. Gyurcsány Ferenc balkeze Bauer Tamás (ex-SZDSZ), aki azokhoz tartozott, akik lecsippentették a „lélekben” szót, amikor Antallt támadták, és aki a tizenötmilliós magyar nemzetet fikciónak tartja, és a 2004-es népszavazásért megdicsérte Gyurcsányt, mondván, hogy az új módon közelített a nemzeti kérdéshez. És Bauer az, aki kifogásolja, hogy az MSZP nevében az M „magyar”-t jelent és nem „magyarországi”-t. Vajon milyen vita folyhat nemzeti ügyben a Demokratikus Koalíción belül? Például Debreczeni és Bauer között, hiszen Debreczeninek emlékeznie kell arra, hogy a rendszerváltás idején az ő pártját, az MDF-et azzal is támadták, hogy a párt nevében az M „magyar”-t jelent, ami a kritikusok szerint arra utalt, hogy legfőbb ellenfelük, az SZDSZ, nem magyar… Egészen véletlenül ugyanezzel támadták később az 1995-ben a Fidesz szövetségeseként alapított Magyar Polgári Demokraták Társaságát is, ami csak azoknak nem volt meglepetés, akik korábban olvashatták azt az elemzést, hogy a Magyar Televízió Híradójában hányszor hangzik el a „magyar” és a „nemzet” szó, vagy a Népszava bölcs olvasószerkesztője által közreadott olvasói levelet arról, hogy Magyarország nevét meg kellene változtatni, mert a „magyar” jelző sérti az országban élő nem magyar nemzetiségi kisebbségeket… Az ötletet nyilván azért nem illendő nemzetárulásként értékelni, mert a logika haladó szabályai szerint ennek az országnak a lakossága akkor is nemzet, ha a lakosok közül senki sem magyar, és ez a gondolat is csak azoknak tűnhet abszurdnak, akik nem látták s hallották Fekete Jánost, a Nemzeti Bank rendszerváltás előtti elnökét arról beszélgetni a Magyar Televízióban az átszellemülten mosolygó Juszt Lászlóval, hogy olyan, hogy magyar, tulajdonképpen nincs is. A Debreczeni polgártárs (ex-MDF) és Bauer polgártárs (ex-SZDSZ) közötti vitát fűszerezhetné Vitányi Iván (ex-MSZP), aki magvas gondolatot olvasna fel korábbi műveiből. Például az 1983-ban kiadott Vitairat a mai magyar művelődésről címűből azt, ami alapján Mesterházy Attila újragondolhatná a nemzetárulás gondolatát: „Pontosan érezni lehet, hogy az egyik szerkesztőségben (intézményben, tanszéken stb.) alig mondják ki a nemzet szót, ha kimondják csikorog a szájuk, és rögtön hozzátesznek valami de-t, pedig-et, mindazonáltal-t (jelezvén, hogy ők nem úgy gondolják, nem nacionalisták, nem narodnyikok), azt a szót pedig, hogy magyar vagy magyarság, már tényleg csak véletlenül ejtik ki, mintha valami eleve rendelt bűn tapadna hozzá”.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.